0
GYÖNGYÖS | Nem egri hír de úgy véljük minden képen érdemes tudni róla, idén is több ezren látogattak el a Gyöngyösön megrendezett Fájdalmas Szűzanya Búcsúba, mely immár több mint ötszáz éves hagyománnyal rendelkezik.

Az Alsóvárosi Plébánia és a ferences templom egyik legnagyobb ünnepén ismét több mint hatvan Máriás-csoport mutatta be szebbnél szebben feldíszített, Szűzanyát ábrázoló szobrát.

Kárpáti Kázmér ferences atya elmondta: idén is köszönthettek új vendégeket a búcsúban, de nagyon sok zarándok immár visszatérő résztvevője a vasárnapi szentmisével és körmenettel megkoronázott több napos rendezvénynek. A gyöngyösi ferences kegytemplomba Erdélyből és a Felvidikről érkezett hívek is beköszöntek Mária-szobraikkal. Közülük sokan több mint 350 kilométert tettek meg azért, hogy a gyöngyösiekkel együtt ünnepeljenek.

Fotó: Czímer Tamás

Az önkormányzat nevében dr. Réthy Béla alpolgármester köszöntötte a főtisztelendő atyákat és a híveket. A városvezető kiemelte: külön öröm, hogy az ünnepi szentmisét Ocsovai Grácián atya celebrálta, aki nem csak arról ismert, hogy szereti és megérti az embereket. A Szűzanya iránti szeretete és tisztelete, valamint Istenhez való ragaszkodása is példa mindannyiunk számára.

A szentmisén prédikációjában Ocsovai Grácián zalaegerszegi ferences házfőnök hangsúlyozta: a megpróbáltatások idején csak a Szűzanya szíve nyújthat számunkra menedéket. Majd arra a kérdésre is választ adott, hogy miért könnyezik oly sok Szűzanya szobor és kép. A ferences atya szerint az ok nem más, mint a világban előforduló problémák, és azt kérte ne a szenvedés, hanem a bűneink miatt sírjunk. Majd tartsunk bűnbánatot és vegyük észre a vészjósló isteni jeleket.

A szentmisét a Gyöngyösi Úrangyala körmenet zárta.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top