ÉVADZÁRÓ | Három igazán érdekes filmmel zárják a szezont az Egri Kertmozi szervezői. A kedvezőtlen nyár ellenére is sikeresnek mondható a kezdeményezés, mely elnyerte a turisták és a helyi lakosok tetszését egyaránt. A szezon alatt összesen több, mint 5000 percnyi filmet láthattak a nézők, ami között volt családi animációs film, vígjáték, akció és sci-fi is.
Péntek este mindenidők legfélelmetesebb filmjét vetítik, az Alient. A 2003-as Director’s Cut az új jelenetek ellenére közel egy perccel rövidebb, mint az eredeti 1979-es verzió. Ennek oka, hogy Ridley Scott számos szcénát rövidebbre, feszesebbre vágott, illetve néhányat kihagyott, hogy a mai igényeknek megfelelően “felpörgesse” egy kicsit a filmet.
Szombaton a már megszokott módon a családoknak kedveznek, ezúttal a Tininidzsa Teknőcök lépnek a kertmozi vásznára. A ninja teknőcök először egy egyszerű képregényformában jelentek meg 1984-ben, de a manhattani csatornarendszerben élő pizza zabálok nagy sikernek örvendtek és a 90-es évekre a képregényből játékfigurák, majd rajzfilmsorozat, mozifilmek és videojátékok készültek belőle. Most 2014-re újra a mozivásznakra szeretnék küldeni a TMNT csapatát, ami egy élőszereplős remake volna, és a teknőcök captur-motion technikával lesznek megalkotva. A producer Michael Bay, míg a rendező Jonathan Liebesman, akinek legutóbbi művei a Csata: Los Angeles és a Titánok haragja filmek.
Vasárnap a Bűnos város kerül vetítésre. Sin City: Ölni tudnál érte olyan történeteket mutat be, melyek nem kerültek bele az első filmbe, de Miller vadonatúj szálakkal is gazdagította az eredeti anyagot. A cselekmény Marv történetével (Mickey Rourke) folytatódik azon az éjszakán, amikor Hartigan (Bruce Willis) meghal. Elmeséli, milyen konfliktus vezetett ahhoz, hogy Dwight (Josh Brolin) átoperáltassa az arcát. Láthatjuk, hogyan próbálja Nancy (Jessica Alba) túlélni Hartigan áldozatszerű öngyilkosságát. Új figuraként megismerhetjük Johnnyt (Joseph Gordon-Levitt), az aranykezű szerencsejátékost, aki megtudja, milyen rosszul végződhet egy este, ha egy nagykutyába botlik a bűnös városban. Eva Green pedig a femme fatale szerepében sorvasztja a férfilelkeket.
egrihirek.hu
![]() |
fotó: |

Megjegyzés küldése