Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

EGER | 100 éve született Illés György operatőr - Kisfilm pályázat általános iskolás, középiskolás diákoknak és főiskolai hallgatóknak Legyél Te is operatőr! Lépj Illés György nyomdokaiba! Mutasd meg, hogy Eger a Te történeted!

Illés György 1914. november 2-án született Egerben. 1935-ben került a filmszakmába, pályáját a Magyar Filmirodánál világosítóként kezdte. 1945-1949 között a MAFIRT-nál segédoperatőrként, majd 1946-tól operatőrként dolgozott. 1949-ben került a MAFILM-hez. Kezdetben híradókat és dokumentumfilmeket, 1949-től pedig játékfilmeket forgatott. Ötven éven át tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1990-ben létrehozta a Magyar Operatőrök Társaságát. Hatvanhat játékfilm operatőre volt. Az ötödik pecsét, a Ház a sziklák alatt, valamint az Isten hozta, őrnagy úr! című magyar filmek fényképezésével stílust teremtett. Illés György fáradhatatlanságának titkát így magyarázta: “A szakma. Valószínűleg az az oka, hogy az ember egy életet úgy élhetett le, hogy azt csinálhatta, ami az ideálja, ami a szíve vágya. És olyan emberek között élhettem, akiktől tanulni lehetett és továbblépni a szakmában.”

Most Te is Illés György nyomdokaiba léphetsz! Készíts Eger városáról legfeljebb 3 perces kisfilmet, bármely műfajban. Mutasd meg, hogy Eger a Te történeted!

Az elkészült alkotást, 2014. november 2. éjfélig, Illés György 100. születésnapjáig, töltsd fel a youtube-ra, a linket küldd el gal.istvan@ph.eger.hu e-mail címre.

Az elkészült kisfilmekre a facebook-on, Eger Város Hivatalos Oldalán lehet szavazni, 2014. november 3-tól – 2014. november 12-ig.   Eredményhirdetés 2014. november 13-án.

Az első 50 ezer forint, a második 30 ezer forint, a harmadik helyezett 20 ezer forint értékű számítástechnikai ajándékutalványban részesül.

illusztráció - fotó: moviespictures.org

egrinaok.hu - eger.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top