SIROK | Nem egri hír, de úgy véljük nemcsak a sirokiaknak jó hír, hogy jövőre újra várják a motorosokat a településre.
Felemelő pillanatoknak lehettek tanúi azok a siroki polgárok, akik a napokban részt vettek az újonnan megválasztott önkormányzat nyilvános alakuló ülésén.
A felújított művelődési házban közel nyolcvanan hallgatták meg a választási bizottság tájékoztatását a hivatalos választási eredményekről. A képviselők és Tuza Gábor polgármester ünnepélyes eskütétele után Gál Zoltánt választották meg alpolgármesternek.
Miután döntöttek a grémium tagjainak javadalmazásáról (költségtérítés, tiszteletdíjak), megválasztották a bizottsági elnököket, átadták a megbízó leveleket, s aláírták az esküokmányokat.
Ezt követően Tuza Gábor ismertette a jelenlevőkkel öt évre tervezett programját. Elmondta, úgy szeretné folytatni elődei eredményes munkáját, hogy a lakosság véleményére javaslataira is épít. A közeli tervek közül említette az orvosi rendelő felújítását, a távolabbi célok között fogalmazta meg az óvodai konyha, a sportcsarnok felújítását, valamint az idegenforgalom fejlesztését.
Ez utóbbival kapcsolatban megemlítette, hogy már folynak az egyeztetések arról is, hogy jövőre minden bizonnyal újra megrendezhetik a Kútvölgyben a Motoros találkozót.
heol.hu
Felemelő pillanatoknak lehettek tanúi azok a siroki polgárok, akik a napokban részt vettek az újonnan megválasztott önkormányzat nyilvános alakuló ülésén.
A felújított művelődési házban közel nyolcvanan hallgatták meg a választási bizottság tájékoztatását a hivatalos választási eredményekről. A képviselők és Tuza Gábor polgármester ünnepélyes eskütétele után Gál Zoltánt választották meg alpolgármesternek.
Miután döntöttek a grémium tagjainak javadalmazásáról (költségtérítés, tiszteletdíjak), megválasztották a bizottsági elnököket, átadták a megbízó leveleket, s aláírták az esküokmányokat.
Nemcsak a sirokiaknak jó hír, hogy jövőre újra várják a motorosokat
a településre. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
|
Ez utóbbival kapcsolatban megemlítette, hogy már folynak az egyeztetések arról is, hogy jövőre minden bizonnyal újra megrendezhetik a Kútvölgyben a Motoros találkozót.
heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.