Elindult a Média Építészet Díja közönségdíj-szavazás. Két kategóriában lehet szavazni és mindkettőben ott egy egri elképzelés. Tessék akkor besegíteni!
Eljött a várva várt pillanat. Az előzsűri - ha virtuális térben is, de - összeült, és két körben, nehéz döntések sorozatának végeztével kiválasztotta, hogy melyik öt épület és öt terv kerül a Médiadíj zsűrije elé, az Uránia Nemzeti Filmszínházba november 27-én. Gratulálunk a döntősöknek, a közönségdíjas versengés azonban csak most indul!
A nemzetközi előzsűri 65 épületből és 59 tervből választotta ki, hogy melyek szerintük Magyarország legérdekesebb építészeti projektjei. Tavaly három nő, ezúttal három férfi pontozta a pályázók munkáit, amelyek alapján összeáll a finalisták mezőnye. Az előzsűri három tagja mind a környező országokban élnek és alkotnak: a bosnyák Demir Mensur, az osztrák Peter Bogner és a román Arpad Zachi.
Épület kategóriában döntőbe jutott:
építész tervezők: Gereben Péter, Marián Balázs - Borterasz és Venyige Spa Eger mellett
Terv kategóriában döntőbe jutottak:
Rátkai Anna diplomamunkája - Zárkándy-bástya Egerben
A közönségszavazás első körét is elindítottuk november 6-ig lehet szavazni a nevezett munkákra, melyek közül a 10 legtöbb pontott kapott épület és terv jut majd a döntő második körébe, ahol eldől ki kapja a 10. MédiaÉpítészeti Díjának közönségdíjait.
A szavazás hosszú, mindegyik művet értékelni kell, szóval elszántaknak ajánljuk. De hát kell az elszántság egy ilyen versenyben!
Szavazni az épületekre ide kattintva lehet.
Szavazni a tervekre pedig ide kattintva lehet.
forrás: epiteszforum.hu / egriugyek.hu

fotó: Lukács Dávid

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.