0
HEVES MEGYE | Nyolcan voltak, akik közel negyedszázadig vezették községüket, négyen meg is ünnepelhetik a jubileumot.


Huszonnégy esztendő alatt egyszer sem győzték le azt a nyolc polgármestert, akik 1990-től 2014-ig iráníították településüket. Négyen közülük még folytatják a munkát.

Nyolcból négyen. Ennyien folytatják a munkát azon polgármesterek közül, akik a rendszerváltás óta megszakítás nélkül vezették településük önkormányzatát. Detken, Mónosbélben, Ostoroson és Parádsasváron is a változatlanságra szavaztak a helyiek – igaz, Mónosbélben nem is volt, csak egy induló –, Aldebrő, Kisfüzes, Kisnána és Sirok 1990-2014 közötti első emberei pedig nem is indultak újra.

Mónosbél polgármesterasszonya, Varga Sándorné munkája mellett szolgálta a községet 1990 óta, s korábban is végzett közösségi tevékenységet. A választásokon csak kétszer volt ellenfele.

– Úgy hiszem, van még feladatom, amelyet el kell végeznem Mónosbélben. A ciklus vége felé gondolkodtam azon, hogy befejezem, de sok biztatást kaptam, hogy folytassam. Úgy vélem, minden ciklus eredményes volt, hiszen a kitűzött célokat többé-kevésbé sikerült elérnünk. Az elmúlt év különösen sikeres volt, hiszen felépült az új játszótér – mondja el Varga Sándorné. A következő öt évben is lesz teendő, amelyek közül a legnagyobb a Kossuth utca felújítása, s szeretnék befejezni a félig kész ifjúsági közösségi épületet. Varga Sándorné mellett Antal József képviselő, legutóbb alpolgármester is 1990 óta tagja a faluvezetésnek.

Holló Henrik, Parádsasvár polgármestere a hetedik ciklusát kezdheti meg választói bizalmából, társadalmi megbízásban. Koránál fogva már nyugdíjasként pihenhetne, ám úgy gondolta, van még teendője. Érdeklődésünkre elmondta, szeretné folytatni az általa megkezdett munkát. Ezek közé tartozik az Ifjúsági Szálló üzemeltetése, néhány utca aszfaltozása, a biztonságos csapadékvíz elvezetés megoldása, a térfigyelő rendszer kiépítése. A legnagyobb feladat azonban az üveggyár területének rendbe tétele, s ott egy kalandpark kialakítása, valamint egy szakmunkásképző iskola létrehozása. Hangsúlyozta azt is, hogy a következő ciklusban szeretne kinevelni egy olyan szakembert, aki legalább ennyire szívén viseli a település sorsát, jövőjét, mint ő.

Pelle Sándornak, Detk polgármestere bízik abban, hogy fölényes győzelme mindenkit megnyugtat, a következő öt évben nem lesz rossz fordulat a település életében. Motivált volt, azért indult újra, mert nyugodt szívvel senkinek sem tudta volna átadni a stafétát, a következő öt évben azonban szeretné megtalálni az erre alkalmas embert. Az értékeket őrizni akarja, s újakat is teremtene. – Szeretném, ha közel 30 év munkája majdan méltó kezekbe kerülne, s tovább gyarapodnának községünk értékei. Az építés, nem pediga felélés híve vagyok – szögezte le a település első embere, hozztéve: – Sem szellemileg, sem fizikailag sem vagyok fáradt. Külön öröm, hogy a fiam is bekerült a testületbe, remélem, tudunk majd együtt dolgozni. Várakozással tekintek a jövő elé, bízom abban, hogy sikerül öregbíteni Detk hírnevét.

Kisari Zoltán is újrázhat Ostoroson. Elmondása szerint azok számára, akik a közélet ilyen típusú munkáját végzik, vállalva azt is, hogy folyamatosan képzik magukat, a településvezetés életpálya lehet.

– Én ezen a munkaterületen megtaláltam magam, úgy érzem, jó helyen vagyok. Lényeges, hogy lehetőséget kaptam a bizonyításra, s az eredmények is jöttek. Ostoroson ma már régen lefutottak azok a témák, amelyek máshol még mindig foglalkoztatják az embereket. Nálunk az 1990-es évek eleje óta minden közmű rendelkezésre áll. Megértettük: semmi nincs ingyen, nem mástól kell várni a változást, hanem magunknak kell tenni érte. S azt is tudjuk: ahhoz, hogy levegyünk valamit a közös asztalról, előbb tennünk kell rá. E munkát nem elég csak szeretni... Felkészültnek kell lenni, gondolni a jövőre, s nem kell attól félni, hogy belefásul az ember, hiszen nincs két egyforma nap, nincs két egyforma ügy. Bátran kijelenthetem, ha az ember nem 4-5 évben gondolkodik, s keményen dolgozik, megéri, mert a közösség elismeri a munkát.

Farkas László Márton 1990 óta összesen huszonnégy esztendőn át vezette Aldebrőt. Hogy miért döntött a befejezés mellett? Erre vonatkozóan a már négy éve nyugdíjasként dolgozó volt polgármester több indokot is említett.

– Már 2010-ben elhatároztam, hogy 2014-ben nem indulok a polgármesterségért. Tanárként tudom, hogy az embernek körülbelül tíz éves periódusokban szüksége a váltásra, az új kihívásokra, hiszen az azonos feladatokba könnyen belefásul az ember. 2010-ben elértem a nyugdíjkorhatárt, s azóta társadalmi megbízatású polgármesterként dolgoztam. A faluvezetés azonban egész embert kíván, s nagyon sok energiát emészt fel. Nem tűnök el az aldebrői közéletből, hiszen számos feladatomat, megbízatásomat tovább viszem.

Mint megtudtuk a leköszönt polgármester, tovább dolgozik a Rácz Pál Debrői Borlovagrend elnökeként is, a Gróf Grassalkovich Vidékfejlesztési Alapítvánnyal pedig a kis- és középes vállalkozásokat támogatná. Folytatja a munkát a Tisza-Tarna-Rima-mente Leader-aAkciócsoport elnökhelyetteseként, de a Heves Megyei Vadászok, Vadgazdálkodók és Természetvédők Szövetségének elnökeként is. Mindezeken túl a családi szőlőültetvényt szeretné felújítani, s a borászkodásnak szentelne több időt nyugdíjasként. Részint, hogy a hagyományos gazdálkodást továbbvigye, részint, hogy két fiának alapot teremtsen a családi gazdálkodás folytatására.

Lakatos István, Sirok polgármestere – hét sikeres önkormányzati ciklust követően – idén adta át utódjának a stafétabotot, s vonult vissza a közélettől. Az elmúlt 28 év eredményeinek összegzésekor elmondta: az ezen idő alatt elért eredmények nem köthetők egy emberhez, hiszen a közel harminc év során mindig akadtak a településen olyan kiváló szakemberek, a közösségért tenni akaró civilek, akik mindenben támogatták a falu vezetését. Összegezve a három évtized alatt elérteket, úgy fogalmaz, boldog, hogy részt vehetett egy olyan falukép megformálásában, amit részben megálmodott. Az elkövetkező időszakban sem  unatkozik majd, hiszen a családja igényt tart a segítségére, ráadásul úgy véli, a pihenés is ráfér.

Kisfüzes leköszönt polgármestere, Menyhárt Imre hat egymást követő, eredményes önkormányzati ciklust tudhat maga mögött. Mondja, örömmel tölti el, hogy ennyi éven át a kisfüzesiek töretlen bizalmát élvezhette, s a lehetőségeihez képest igyekezett mindent megtenni a helyiek képviseletéért. Idén ősszel nyugdíjba vonul, s reményei szerint több időt fordíthat a családra és kedvenc hobbijára, a természetjárásra és a vadászatra. Arra a kérdésre, mit kíván az elkövetkező időszakra a faluban élőknek, így válaszolt:

– A leginkább azt, hogy szeressék és tiszteljék egymást a jövőben is, mint ahogy az elődeik tették. Legyenek büszkék azokra az értékekre, amik körülveszik őket, és fogadják nyílt szívvel azokat a leendő új lakókat, akik itt szeretnének új otthonra lelni, esetleg családot alapítani. A polgármesteri tisztség azonban a családban marad, hiszen a fiát, Menyhárt Balázst választották meg településvezetővé a kisfüzesiek.

Koncsos Sándor nyolc ciklust húzott le független tanácselnökként és polgármesterként, most a pincészetében, a szőlőjében dolgozik. – Azért hagytam abba a munkát az önkormányzatnál, mert nyugdíjba vonulok. Szeretném kiélvezni a következő éveket, bepótolni, ami kimaradt. Szőlőt termelünk, bort készítünk, immár saját magam művelem az ültetvényt. Most éppen egy új fajtát szeretnék bevezetni a piacra, az első termést most szüreteltük, s bor készül belőle – mesélte a leköszönt kisnánai polgármester, hozzátéve: a legbüszkébb a most zárult négy évre, amikor is felújították a várat. Igaz, amennyit nyert a település az elmúlt években, annyit el is veszítettek, így már nem szeretne részt venni a mostani hivatali munkában. Utódjával már beszélgettek, s megállapodtak abban, ha annak szüksége van rá, ő segít.

Magabiztosan nyertek azok, akik folytatják

Pelle Sándornak Detken 1998-ban és 2002-ben nem volt ellenfele, a következő két alkalommal 69, illetve 54 százalékkal nyert. Most örök kihívóját, Székely Miklóst 61 százalékkal győzte le. Varga Sándornénak 1998 óta minden második választáson nincs ellenjelöltje, így idén sem akadt. 2002-ben közel 82, négy éve 87 százalékkal nyert Mónosbélben. Holló Henrik 1998-ban 46 százalékkal nyert, majd 63, 56, 57 százalékok jöttek. Ezúttal Kompos Tamás indult ellene, őt 62 százalékkal győzte le. Ostoroson Kisari Zoltánnak 1998 óta három ciklusban akadt kihívója: 64, majd 44, most pedig 56 százalékkal nyert.

Hivatástudat is kell, mert a pénz egyre kevesebb

Mostanáig a főállásban tevékenykedő falu- és városvezetők jövedelme a települések lélekszámától függően bruttó 270 és 638 ezer forint között alakult. Októbertől az ötszáznál kevesebb lakosú falvakban a helyettes államtitkári fizetés húsz százaléka lesz a polgármesterek illetménye, bruttó 149 ezer forint. (A társadalmi megbízatásúaké ennek mintegy fele.) A különbség az eddigiekkel szemben több mint százezer forint. A 501–1500 lakosú kategóriában a fizetés bruttó 299 150 forint lesz, a jelenleginél több tízezerrel kevesebb. Az ennél népesebb helységekben is csökken a polgármesterek bére, azonban jóval kisebb arányban. Ezerötszáz lakos felett, de tízezer fő alatt a polgármesteri bruttó 448.726 forint.

Barta Katalin, Guti Rita, Pócsik Attila, Tóth Balázs / heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top