0
ÍJÁSZAT | Vastapsot kaptak a résztvevőktől az „Unicornis” Egri Íjász SE tagjai. Az elismerés azok után járt, hogy Román Péterék kiváló pályát építettek a Bükk-kupa 3D-s verseny 2. fordulójában.

Bubu, alias Román Bálint még csupán 13 éves, de felnőtt a feladathoz. A pályaépítőként ezúttal bemutatkozott ifjú öt célt beleszólás és irányítás nélkül önállóan helyezett ki a felsőtárkányi versenyen. A másik újdonságot az jelentette, hogy az egyszarvú egylet tagjaira jövőre nemcsak versenyzőként, hanem szervezőként és pályaépítőként is számítanak a nemzetközi szövetség (IFAA) Gödöllőn lebonyolítandó 3D-s világbajnokságán, így még inkább oda kellett figyelni a részletekre (is).

Egy hónappal a Bükk-kupa nagybarcai első fordulója után és pár héttel a Miskolcon sorra kerülő záró állomás előtt, a tárkányi viadalon a versenyzők a már megszokott szép számban képviseltették magukat, mi több, Szlovákiából is érkezett egy csapat – ahogy az utóbbi két évben mindig.

– Az eredmények sokak számára most egy kicsit elmaradtak a várttól, ugyanis az olykor merőben új „koncepciót” képviselő pálya és a célok „érdekesebb” kihelyezése sokakat megtréfált – jegyezte meg Román Péter, az Uni SE elnöke. – Így nem egy versenyző nem éppen ott végzett, ahol a „papírforma” adta volna, de mi ennek csak örülünk, ugyanis ez is bizonyítja, hogy jól dolgoztunk.

Ellenben a házigazdák viszonylatában több meglepetés is született. A Racskó família ezúttal nagyon kitett magáért. Racskóné Orsolya megnyerte a kategóriája versenyét (női vadászreflex), míg férje, Gyula harmadikként végzett (férfi, vadászreflex) magyar bajnok, válogatott keret tagokat megelőzve. Román Bálint (gyerek, irányzékos csigásíj) csak a versenyrutin miatt indult, egyrészt, mert mint pályaépítőnek nem lett volna sportszerű „élesben” lőni, másrészt pedig nem a kategóriájának megfelelő helyről célzott, hanem nehezítetten, egy korcsoporttal „fentebbről”, azaz jóval távolabbról, mint kellett volna. Hozta a formát, végig magabiztosan, összeszedetten dolgozott.

A jól megépített pálya nagy kihívást jelentett az indulóknak, akik 
élvezték is a felsőtárkányi viadalt Fotó: Lénárt Márton

Farkasné Tóth Katalin ugyan nem a 3D az erőssége, ezzel együtt női, tradicionális íjban a dobogó végzett, amivel  érthető módon (több magyar csúccsal a birtokában) nem volt elégedett. Schläfer Kaludia nyáron kezdte az edzéseket, most pedig megnyerte a gyerek, vadászreflex kategóriát.

– Jártunk már jó pár versenyen, rendeztünk is nem egy találkozót, de tapsot még nem hallottunk szinte sehol – tette hozzá az eredményhirdetés után Román Péter. –  Viszont mi olyan vastapsot kaptunk a résztvevőktől a pálya miatt, hogy szinte elérzékenyülten álltunk a helyünkön, és mi tagadás, nem tudtuk megfelelően kezelni a helyzetet. Az, hogy nagyon jól esett, az nem kifejezés… De az is igaz, hogy joggal véljük úgy ezután, hogy sikerrel rendezzük majd be a vb pályáját is. Bízunk abban, hogy ott is hasonló tapsvihar lesz a jutalmunk.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top