Az utcanév története
A Széchenyi utcáról nyíló zsákutca a Szent Miklós városrészben található. Egykori nevén Zseb utca, bejáratot biztosított a Rottenstein- s más kúriákhoz.
Az eredeti városszerkezet szerint ugyanis a házak a nyugati sziklapad peremén álltak, előttük kuriális udvarok terültek el. Ezek mind a főútvonalra futottak be. Mikor elrendelték az utcavonalra való építkezést, ezekből az udvarokból önálló házhelyek lettek, s a régi városfal mellett álló kuriális házakhoz az új házak között hagyott bejáró közökön lehetett csak bejutni. Így alakult ki a mai Rottenstein köz is.
Rottenstein Károly életrajza
Az utca névadója jómódú nemesi családból származott. Nem találunk adatokat a születési idejét illetően, viszont halála ismeretes: 1745-ben hunyt el.
Már 1710-ben Eger belső tanácsában munkálkodik, 1713-ban a preceptori tisztséget is magára vállalta. 1715-ben és 1718-ban táblabírónak választották. 1720-ig a városbíró helyettese, majd Döbrődy György halála után a város legelső tisztére választották. 1745. április 4-ig, haláláig volt a város főbírája.
A Dobó István Vármúzeum őrzi azt a képet, amely Rottenstein Károly Antal főbírót ábrázolja, kezében lapot tartva a következő felirattal: „Eger városa privilégiumának kieszközlése az ő főbírósága alatt történt”. A privilégiumot Erdődy Gábor püspök idején adta a városnak III. Károly, a kedvezmény azt jelentette, hogy a kivetett hadi adót nem Heves és Borsod vármegyének kellett befizetni, hanem közvetlenül a hadi kincstárnak.
Látnivalók
ROTTENSTEIN KÖZ 1.
Boncz-ház (lebontották)
1737-ben nemes Szombathelyi Ferenc építette, 1758-tól nemes Tapolcsányi Mihályé a birtok. Lánya, Tapolcsányi Krisztina házassága révén nemes Joó János (nem a híres egri rajztanár) birtokába került. Az 1800. augusztus 23-i tűzvészben elpusztul a ház, Magurányi János kőművesmester építi újjá. 1809-ben elárverezik a birtokot, az új tulajdonos Boncz Ferenc városi főjegyző lett.
ROTTENSTEIN KÖZ 3.
Rottenstein-ház
Az egykori városfal előtti sziklaperemen álló korabarokk lakóház kétszintes homlokzattal és előudvarral. A különböző források más-más történetet tulajdonítanak a háznak. Létezik olyan elmélet, miszerint az épületet Rotteinstein Károly maga építtette, más források pedig felsorolják az építmény régebbi lakóit, ezzel bizonyítva, hogy nem a város legelső embere készítette ezt a csodálatos korabarokk stílusú házat.
A Heves megye műemlékei című könyvet alapul véve kijelenthetjük, hogy az épület már 1726-ban állott. Ekkor a tulajdonosa nemes Gyömöreyné asszony. 1754-56-ban nemes Balogh Sándor és nemes Balogh Ádám birtokolja a területet. 1758-tól egészen 1770-ig Rottenstein Ignác nevén van a kúria, majd 1787-ig az ő özvegye birtokolja.
Az ezt követő időszakban a Rottenstein család leszármazottai bírják a tulajdoni jogot. Ezután a Répássy család lett a tulajdonos, majd öröklés útján 1927-ben Kállay Árpádné birtokolja. 1941-ig az ő örökösei a ház tulajdonosai, majd 1952 körül államosították az ingatlant. A Rottenstein-ház gyönyörűen felújított épületén műemléktábla található. A tábla felirata – mint az fentebb kifejtésre került – tévesen közli a ház építőjét és felállításának dátumát.
Forrás
Irodalom
Bakos József – Fekete Péter: Eger és Felnémet földrajzi nevei. 2., köt. A belterület nevei. Eger, 1973
Breznay Imre: Rottenstein-utca Egerben = Eger a XIX. században. Eger, 1995. p. 119-121.
Breznay Imre – Karczos Béla: Egri képeskönyv. Eger, 1937
Gerő László: Eger. Bp., 1954
Kiss Péter: Hatszáznégyen Eger múltjából 1944-ig. Eger, 2007
Műemlék.hu
Nagy József: Eger története. Bp., 1978
Nemes Lajos: Eger város önkormányzata (1687-1848). Eger, 2001
Szmrecsányi Miklós: Eger történeti múltjából = Sz. M.: Eger művészetéről. Bp., 1937
Voit Pál: Heves megye műemlékei II. Bp., 1972
Képek
1. kép, Rottenstein bíró háza 1750 körül
In.: Gerő L. i. m. (84. kép)
2. kép, A Rottenstein-ház
3. kép, A Rottenstein-ház udvara
4. kép, A téves emléktábla
5-6. kép, Utcarészlet
7. kép, A már lebontott Boncz-ház
Műemlék.hu
Írta és fényképezte: Zay Mária
beszeloutcanevek.ektf.hu

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)