Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜

ÚJRATÖLTVE |  A Végvári vitézek terén, a próbafeltárás során a három kutatógödörben olyan régészeti leletek kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy az újkori mellett középkori, török időkből származó további leleteket, épület maradványokat rejt a föld.


A kivitelezés folytatása előtt így szükségessé vált a teljes érintett terület, mintegy 250 négyzetméter előzetes feltárása. A Dobó-szobor viszont már augusztus elején visszakerülhet a helyére.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Végvári vitézek terén a próbafeltárás június végén zárult. A leletek alapján eldőlt, hogy a munka további folytatása előtt szükséges a terület előzetes feltárása.

A patak felé eső részen, ott ahol a tervek szerint a lépcsős részt alakítják ki, a közműkiváltás közben nem csak újkori falmaradványok kerültek elő.

A mintegy 250 négyzetméteres területet 3,5 méter mélységig tárják majd fel a régészek. A munka előreláthatóan 2,5-3 hónapig tart, amit a város finanszíroz. Ennek összege körülbelül 25 millió forint. A tér átadása így mindenképpen jövőre csúszik át. A Végvári vitézek szoborcsoport tervezett helyét mindez nem érinti. A lovasok a tervek szerint már idén a helyükre kerülnek.

Közben a Dobó téren is folyik a munka. A Dobó-szobor régi talapzatának elbontása után most építik az újat. Ahol kellett, új kővel helyettesítették a régit, a kőgömbök közül már többet restauráltak. A tervek szerint augusztus elején visszakerülhet a helyére a szobor.



eger.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top