EGER | A Dobó István Vármúzeum szakemberei tervásatást végeztek az egri székesegyház maradványainak nyugati előterében.
Ott a két torony közötti előcsarnok alapfalai, illetve különböző korú épületmaradványok helyezkednek el. Az ásatást novemberben kezdték, az árkokat már visszatemették.
– A tervásatást előzetes tudományos terv alapján indítottuk el, tehát nem kivitelezéshez kapcsolódó, megelőző feltárás volt – magyarázta Nagy László régész. – Elsősorban a különböző falazatok egymáshoz való viszonyát szerettük volna tisztázni a nyugati torony előtt, egy feltehetően Árpád-kori épületben, illetve a székesegyház egykori előcsarnokának a területén.
- Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy a XX. századi helyreállítások után már a legtöbb falkapcsolat nem kutatható. A leglátványosabb eredményeket az előcsarnokban, továbbá az előtte nyitott árkokban értük el, ahol összesen hat temetkezést tártunk fel, ezek többsége biztosan gyermeké volt. Mindegyik sírt a sziklás altalajba vájva, átlagosan 80-90 centiméter mélyen helyezték örök nyugalomra.
– A mellékletük néhány S-végű hajkarika volt, ezek az Árpád-korra jellemző viseleti elemek. Volt egy sír, amit a késő középkori előcsarnok falával vágtak el. Tanulságos, hogy az egyik szelvényben két gyermek váza feküdt és az egyik koponyáját egy XX. században lefektetett csapadékvíz-csatorna vitte el. Ez bizonyítja, milyen fontos egy ásatás során a régészeti felügyelet. A csatorna óvatosabb ásásával a koponya megmenthető lett volna – közölte a szakember. – A csontvázak többségét a földben maradt.
Az ásatás egyedi volt az idén, hiszen olyan területről volt szó, ami most a várban folyó munkák által nem érintett, ott még nem indult el a beruházás, és az önkormányzat engedélyezte, hogy régészeti munkát végezzenek.
– Az egész vár tervásatás helyszíne lehetne – mondta. – Bárhová nyúlunk a várban, mindenhol régészeti korú rétegeket, leleteket találunk. Érdemes lenne a most kutatott helyszínt, de a vár számos más területét is még a beruházások előtt tervásatásoknak alávetni, hiszen így a régészeti munka is nyugodtabb mederben folyhat, a beruházásokat sem akadályozná egy-egy feltárás.
heol.hu
Ott a két torony közötti előcsarnok alapfalai, illetve különböző korú épületmaradványok helyezkednek el. Az ásatást novemberben kezdték, az árkokat már visszatemették.
– A tervásatást előzetes tudományos terv alapján indítottuk el, tehát nem kivitelezéshez kapcsolódó, megelőző feltárás volt – magyarázta Nagy László régész. – Elsősorban a különböző falazatok egymáshoz való viszonyát szerettük volna tisztázni a nyugati torony előtt, egy feltehetően Árpád-kori épületben, illetve a székesegyház egykori előcsarnokának a területén.
- Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy a XX. századi helyreállítások után már a legtöbb falkapcsolat nem kutatható. A leglátványosabb eredményeket az előcsarnokban, továbbá az előtte nyitott árkokban értük el, ahol összesen hat temetkezést tártunk fel, ezek többsége biztosan gyermeké volt. Mindegyik sírt a sziklás altalajba vájva, átlagosan 80-90 centiméter mélyen helyezték örök nyugalomra.
Az utóbbi hónapokban tervásatást végeztek az egri vár területén
BEKÜLDÖTT FOTÓ
Az ásatás egyedi volt az idén, hiszen olyan területről volt szó, ami most a várban folyó munkák által nem érintett, ott még nem indult el a beruházás, és az önkormányzat engedélyezte, hogy régészeti munkát végezzenek.
– Az egész vár tervásatás helyszíne lehetne – mondta. – Bárhová nyúlunk a várban, mindenhol régészeti korú rétegeket, leleteket találunk. Érdemes lenne a most kutatott helyszínt, de a vár számos más területét is még a beruházások előtt tervásatásoknak alávetni, hiszen így a régészeti munka is nyugodtabb mederben folyhat, a beruházásokat sem akadályozná egy-egy feltárás.
heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.