EGRI VÁR | Elkezdődött az egri várban lévő reneszánsz freskó restaurálása.
Mint azt lapunkban korábban már megírtuk: a lebegő angyalok által tartott püspöki címer az 1500-as évek első évtizedében, Estei Hippolit püspöksége idején készült. A kép még az 1960-as évek elején zajló, Kozák Károly által vezetett várásatások és várfalkutatások során került elő a vár középkori kapuja feletti mélyített ívzáródásban.
A négyvágásos címer alapszíne kék volt, melyet egy függőleges és egy vízszintes vörös vonal oszt négy részre. A jobb felső és a bal alsó mezőben egy-egy jobbra tekintő, kiterjesztett szárnyú fehér sas, a másik két mezőben három-három „arany” liliom, a címerpajzs felett pedig egy kereszt és egy bíbornoki kalap látható.
Az egyedülálló leletet megtalálása után restaurálták, a munkát akkor Illés Jánosnéra bízták. A freskó állapotára folyamatosan ügyeltek, s a konzerválási beavatkozások közül az 1988-as, Törő Rozália által végzett restaurálás volt eddig a legalaposabb.
Idén augusztusban kiderült: a vár déli falán az időjárás viszontagságainak kitett történeti és művészeti értékében is ritka emlék állapota ismételt beavatkozást tesz szükségessé.
Ezt a munkát dr. Bóna István vezetésével Kürtösi Brigitta és Verebes Dóra festmény-restaurátor művészek végzik. A cél a freskó megvédése, teljes restaurálása, de a jelenlegi első szakaszban a szakemberek a téli időjárás beállta előtt a felület irreverzibilis leragasztását végzik csupán el. Ez a pár napos munka a veszélyeztetett felületek rögzítését jelenti, mely védelmet nyújt a további pusztulástól. A sürgősségi állagmegóvás csak ideiglenes jellegű, a végleges restaurálás költséges, de a szükséges pénzösszeg előteremtésére a Dobó István Vármúzeum további erőfeszítéseket tesz egy immár szakszerű és alapos felmérés és szakvélemény alapján.
heol.hu

Fotó: Lénárt Márton

Megjegyzés küldése