0
GYAKORLAT | Idén is Eger külterületén gyakorlatozhattak a visontai erőmű létesítményi tűzoltói.

Az idén is Eger külterületén található Szőlőskén szervezte meg a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a már hagyománynak számító gyakorlatát a Mátrai Erőmű Zrt. létesítményi tűzoltói számára.

A gyakorlat november 7. és 28. között zajlott, négy alkalommal, minden hét péntekén próbálhatta ki magát nehéz terepen közel félszáz tűzoltó. A próbatétel előtt a résztvevők tájékoztatót kaptak az egyéni védőfelszerelések fontosságáról, illetve az egyes veszélyforrásokról.

A tűzoltók több fős csoportban végezték a feladatokat, amelyek között szerepelt a pince helyiségeinek átvizsgálása, a villogó lámpákkal jelzett tűzfészkek felderítése, megfelelő helyen felállított sugarak szerelése, valamint két benzineskanna, és egy sérült (bábu) kihozása. A bevetés során mentőkötéllel biztosították egymást a résztvevők, a létesítmény világítását, és egyéb fényt adó eszközöket nem használhattak, továbbá a beavatkozóknak lehetőségük nyílt légzőkészülékek alkalmazására.

A gyakorlat végén minden egységet külön-külön értékeltek, mely során a szakemberek megállapították, hogy a feladatokat szervezetten, fegyelmezetten, sikeresen hajtották végre.

Végezetül Mérai Péter tű. őrnagy, megyei tűzoltósági főfelügyelő értékelte a tűzoltók munkáját és a szerzett tapasztalatokat közösen átbeszélve felhívta a figyelmet a fejlesztendő területekre a hatékonyabb beavatkozások végrehajtása érdekében.

Fotó: HMKVI

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top