VÁRAKOZÁS | A térség valamennyi településén a karácsonyra készülnek. Sok településen már hagyomány, hogy az advent jegyében hangulatos, ünnepre hangoló programokat szerveznek, koncertekkel, kézműves vásárokkal, játszóházakkal.
Recsken is javában tart a készülődés. December 12-én, pénteken a Csengővár óvodában délután 1-től adventi játszóházat szerveznek kicsiknek, nagyoknak. December 14-én vasárnap a polgármesteri hivatallal szemben felállított Betlehemnél gyújtják meg a harmadik gyertyát a koszorún. Ugyanezen a napon este hat órától Spiczmüller Ákos és tanítványa, Kiss Norisz zongoraestje várja a helyieket a művelődési házba este hat órára.
December 16-án, 17-én a Recskért Hórukk Egyesület és a helyi karitász rendez ruhaosztást délelőtt 9-től öt óráig a művelődési házban. Ide várnak minden rászorulót.
December 18-án délután öt órakor a Bolyai Farkas Erdélyi Baráti Kör szervezésében Cs. Varga István eleveníti fel Jáki Sándor Teodoz atya emlékét, filmbevítéssel egybekötve.
December 20-21-én betlehemesek keresik fel a családokat, közösségeket az ünnepi jókívánságokkal. A negyedik gyertyát 21-én, vasárnap délután öt órakor gyújtják meg a művelődési házban a Mátrai Visszhangok Vegyeskar karácsonyi koncertjének keretében.
heol.hu

![]() |
| illusztráció - fotó: |

Megjegyzés küldése