KOSÁRLABDA | Négy vereség után vasárnap délután javíthat az egri főiskolás együttes.
A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportja 10. fordulójának mérkőzése:
EKF-Eger-KOK (9.)–Szolnoki Olaj KK U23 (10.)
Eger, Eszterházy-csarnok, vasárnap, 16.00. V.: Domán, Balogh, Lengyel.
Zsinórban négy vereség után idei első bajnokiján mindenképpen javítania kell az EKF-Eger-KOK férfi csapatának, már amennyiben nem akar lassan kellemetlen helyzetbe kerülni. A másodosztályú pontvadászat 10. fordulójában erre meg is lesz az esélye Váczi Péter tanítványainak, ugyanis a szokatlan időpontban (a főiskolások hazai meccsei rend szerint szombatokra esnek) kezdődő mérkőzésen olyan rivális látogat a Leányka útra, amely még a mieinknél is rosszabb mérleggel áll.
A Szolnok U23-as csapata viszont „lutri” is lehet, nem tudni ugyanis, mikor, ki játszik vissza a magasabban jegyzett első számú alakulatból. Az EKF-nél ráadásul továbbra sem oldódott meg a centerprobléma, ezért csak remélni lehet, hogy a szolnokiak nem érkeznek magas szerkezettel. Néhány nappal korábban Váczi Pétert már kérdeztük a 2015-ös reményekkel kapcsolatosan. Az akkor elhangzottakhoz annyiban lehetne csatlakozni, hogy a tabella aktuális állása lapján az év első két hazai meccsét mindenképp hozni kell.
heol.hu

![]() |
| fotó: heol.hu |

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.