MÚLTIDÉZÉS | A korabeli krónikák szerint a hőskornak számító 1860 utáni években tucatnyi fotográfus működött Eger városában.
Ürményi Gizella kisasszony feltehetően „1 frt-ot” fizetett azért az egész alakos fényképért, ami Záhoř Lipót egri fotográfus műtermében készült róla 1876-ban. Nem kis pénz volt ez akkor, amikor egy font (45 dekagramm) sertéshús 24-26 krajcárba került. Ezért is lehetett, hogy legközelebb csak három év múlva, már mint Balogh Györgyné, karon ülő kisfiával fényképezkedett ugyanott – mutatta gyűjteménye két régi darabját Demeter Pál, a Heves Megyei Fotóklub vezetője.
– A történet érdekessége, hogy a hölgy később született gyermekéről, Balogh Jenőről is fennmaradt két kép. Az egyik az 1897-es bérmálásakor, a másik pedig már dohánygyári tisztviselőként, 1908-ban készült róla – tette hozzá az ismert egri fotós, aki nemrég kutatni kezdte az egykori városbeli fényképészek és műtermek történetét. Az 1860-tól 1914-ig terjedő időszak fellelt dokumentumait ugyanis – remélt támogatók közreműködésével – egy kötetben szeretné közkinccsé tenni.
A hőskorról szólva, Demeter Pál a heol.hu-nak elmondta, hogy Egerről 1854-ben Varsányi János mérnök készítette az első fotográfiákat, amelyek a Bazilikát, a Líceumot, a zenész Bunkó Ferit és bandáját, valamint a népviseletbe öltözött Kovács Lebujt és párját ábrázolták. A város első amatőr fotósa pedig Horváth Zsigmond Lajos, a katolikus főgimnázium tanára volt. Az „Egri Posta” című újság 1862-ben adta hírül, hogy „állandó fényképészünk lesz”: Kovács Ferencz festő ekkor nyitotta meg a Szarvas vendéglő melletti fényképészeti műtermét. Főként portrékat készített: beállt a sejtelmes doboz mögé, fekete leplet borított a fejére, majd a homályos üvegen beállította az élességet. A gyerekeknek talán még intett is, hogy: „Ott röpül a kismadár...!”
Kovács Ferenczé után még további tíz műterem nyílt, de megjelentek a vándorfényképészek is. Két-három hétre telepedtek meg a városban, s rivalizálni kezdtek a helybeliekkel. A Fényképészeti Lapok 1882-ben így írt: „Zureich miskolci és Perlgrund egri fényképészek arról diskuráltak, hogy melyikük tud szebb chrom, árnyék- és fényképet készíteni.” Perlgrund Lajos viszont nemcsak a legjobb minőséggel, hanem a minden kényelemmel ellátott „női és úri pipereszobákkal” csábította a nagyérdeműt. Más, éjjeli felvételre is berendezkedett, hogy a hölgyek „estélyek, táncvigadalmak, lakodalmi ünnepélyek előtt és után is fölvételeket eszközölhessenek.”
A mintegy hatvan, többnyire jó állapotban lévő papírkép, s a kétszer annyi elektronikusan tárolt felvétel zöme más érdeklődőktől, családi örökségekből, régiségvásárok holmijai közül került a gyűjtőhöz.
A kutatás szálai egy ízben az Angolkisasszonyok Szerzetesrend budapesti központi intézetébe vezettek, ahol a készséges apácák három, nagy doboz képpel fogadták, amelyeken az egri zárda életét, illetve a várost örökítették meg. Bár a könyv kézirata egy jó hónap múlva elkészül, a gyűjtés nem fejeződött be, így egy-egy, a fiók mélyén lapuló ereklyével – vagy kölcsönzésével – bárki segítheti Demeter Pál „fényírdákkal” kapcsolatos munkáját.
Egy szellemes hirdetés Perlgrund öröméről
„Tudják-e kérem ki az a Pelrgrund? Egy kis barna emberke, rövid fekete szakállal, kunkora bajusszal…, különben pedig becsületes polgártárs, „von unsere Leut”, aki nem foglalkozik kevesebbel, mint az élők és a kiterítettek… megörökítésével fotográfia által. No de nem ebben van most olyan nagy öröme Perlgrundnak, hanem áldja a hosszú farsangot, mert egyre másra vétetgetik le magukat hölgyeink báli toilettekben.” (Eger és Vidéke, 1886. február 23.)
heol.hu
Ürményi Gizella kisasszony feltehetően „1 frt-ot” fizetett azért az egész alakos fényképért, ami Záhoř Lipót egri fotográfus műtermében készült róla 1876-ban. Nem kis pénz volt ez akkor, amikor egy font (45 dekagramm) sertéshús 24-26 krajcárba került. Ezért is lehetett, hogy legközelebb csak három év múlva, már mint Balogh Györgyné, karon ülő kisfiával fényképezkedett ugyanott – mutatta gyűjteménye két régi darabját Demeter Pál, a Heves Megyei Fotóklub vezetője.
Kiss József első műterme a Széchenyi utcán,
Tóth László (Eger) gyűjteménye
A hőskorról szólva, Demeter Pál a heol.hu-nak elmondta, hogy Egerről 1854-ben Varsányi János mérnök készítette az első fotográfiákat, amelyek a Bazilikát, a Líceumot, a zenész Bunkó Ferit és bandáját, valamint a népviseletbe öltözött Kovács Lebujt és párját ábrázolták. A város első amatőr fotósa pedig Horváth Zsigmond Lajos, a katolikus főgimnázium tanára volt. Az „Egri Posta” című újság 1862-ben adta hírül, hogy „állandó fényképészünk lesz”: Kovács Ferencz festő ekkor nyitotta meg a Szarvas vendéglő melletti fényképészeti műtermét. Főként portrékat készített: beállt a sejtelmes doboz mögé, fekete leplet borított a fejére, majd a homályos üvegen beállította az élességet. A gyerekeknek talán még intett is, hogy: „Ott röpül a kismadár...!”
Kovács Ferenczé után még további tíz műterem nyílt, de megjelentek a vándorfényképészek is. Két-három hétre telepedtek meg a városban, s rivalizálni kezdtek a helybeliekkel. A Fényképészeti Lapok 1882-ben így írt: „Zureich miskolci és Perlgrund egri fényképészek arról diskuráltak, hogy melyikük tud szebb chrom, árnyék- és fényképet készíteni.” Perlgrund Lajos viszont nemcsak a legjobb minőséggel, hanem a minden kényelemmel ellátott „női és úri pipereszobákkal” csábította a nagyérdeműt. Más, éjjeli felvételre is berendezkedett, hogy a hölgyek „estélyek, táncvigadalmak, lakodalmi ünnepélyek előtt és után is fölvételeket eszközölhessenek.”
Demeter Pál nagyon értékes régi fotókra bukkant kutatómunkája közben.
A XIX. század második felében élt fényképészek,
műtermek történetét tárja fel.
A kutatás szálai egy ízben az Angolkisasszonyok Szerzetesrend budapesti központi intézetébe vezettek, ahol a készséges apácák három, nagy doboz képpel fogadták, amelyeken az egri zárda életét, illetve a várost örökítették meg. Bár a könyv kézirata egy jó hónap múlva elkészül, a gyűjtés nem fejeződött be, így egy-egy, a fiók mélyén lapuló ereklyével – vagy kölcsönzésével – bárki segítheti Demeter Pál „fényírdákkal” kapcsolatos munkáját.
Balogh Jenő bérmálási képe
„Tudják-e kérem ki az a Pelrgrund? Egy kis barna emberke, rövid fekete szakállal, kunkora bajusszal…, különben pedig becsületes polgártárs, „von unsere Leut”, aki nem foglalkozik kevesebbel, mint az élők és a kiterítettek… megörökítésével fotográfia által. No de nem ebben van most olyan nagy öröme Perlgrundnak, hanem áldja a hosszú farsangot, mert egyre másra vétetgetik le magukat hölgyeink báli toilettekben.” (Eger és Vidéke, 1886. február 23.)
heol.hu
Megjegyzés küldése