PRÓBA | Színházunk társulata már javában próbálja Shakespeare egyik legismertebb tragédiáját: a Rómeó és Júliát. Bemutató: február 27-én.
-Sokszor játszottam Shakespeare-szerepet, de rendezőként most először találkozom a Mesterrel – mondja a darabot színre állító Blaskó Balázs. Arra törekszem, hogy azt a fajta - a klasszikus színjátszás hagyományaira épülő, de nagyon is a ma emberéhez szóló - vonalat kövessem, amelyet igazgatói ciklusom elején célul tűztem magam és a társulat elé.
A Rómeó és Júlia arra figyelmeztet, hogy az élet nem épülhet gyűlöletre. A mű örökérvényű, ugyanarról szól bármilyen életkorú néző számára, bármely történelmi korban.
Közös ügyeinket békésen, egymást megértve érdemes megoldani. Ezt a gondolatot igyekszünk tolmácsolni - elsősorban a fiatalok felé.
Természet-közeli, erőteljes előadást szeretnék, izzó indulatokkal és szenvedéllyel, erős emocionális tartalommal.
Rómeót Endrédy Gábor, Júliát Bánovits Vivianne alakítja. A monumentális, ám mozgékony díszletet a Nemzet Művésze, a Jászai- és Kossuth – díjas Érdemes művész: Székely László tervezte, a klasszikus, ám letisztult formába álmodott jelmezek Pilinyi Márta rajzai alapján készülnek.
forrás és fotó: Gárdonyi Géza Színház

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.