0
VÍZILABDA | Hét tavalyi egri bajnokkal a fedélzetén érkezik a Bitskeybe az OSC együttese.  
                                                                                               
     E.ON OB I., férfiak, 18. forduló

    ZF-Eger (3.) – A-HÍD OSC-Újbuda (2.)

     Eger, Bitskey-uszoda, február 21., szombat, 19.00.  

     V.: Székely Balázs, Kun György.

     Jegyárak: Felnőtt: 1500 Ft, diák/nyugdíjas 1000 Ft.

     
Már a 2014/2015-ös szezon legelején is tudtuk, hogy ez az év több érdekes találkozót is tartogat majd számunkra. Így aztán mindenki tudta, eljön egyszer az a nap, amikor ellenfélként tér majd vissza Egerbe Gerendás György, de annak a napnak is el kell jönnie, amikor a nyáron az OSC-be vándorló fél tavalyi bajnokcsapat is visszatér.
   
Előbbi élményén már túl vagyunk, az utóbbi érzelmeiről viszont még nincsenek sejtéseink. Előzetesen így csak annyit mondhatunk, az biztos, hogy nagyon furcsa összecsapás lesz a szombat esti ZF-Eger – A-HÍD OSC-Újbuda bajnoki.
   
Nevezetesen Bátori Bence, Bisztritsányi Dávid, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Kevin Graham, Kovács Gábor és Salamon Ferenc az a hét pólós, akiről történetünk szól, ahhoz képest pedig, hogy az idényben harmadjára néz egymással farkasszemet a két fél, a Bitskeyben most randevúznak egymással először.
   
Az őszi időszakban előbb a Theodora Magyar Kupában, majd az E.ON OB I-ben is megtekinthettük, ahogy az egriek legyőzik fővárosi ellenfelüket, és most – ne szerénykedjünk – hasonló dologra számítunk. A két említett meccs mellett azért ilyen egyszerűen ne menjünk el, hiszen a pólós közvélemény mindig talált „felmentést” az újbudaiak vereségére.
       
Gór-Nagy Miklós (labdával) a két együttes fővárosi mérkőzésén. Szombaton a fehér sapk
a helyett már kékben láthajtuk az egykori egri pólóst.
   
A debreceni MK-selejtezőn ugyebár váratlanul simán, 13-6-ra nyertek a mieink, a bajnokin pedig, ami ugyebár a budapesti Kondorosi úti uszodában zajlott, 8-5-ös sárga-kék sikert könyvelhettünk el. Az első esetben a Bajnokok Ligája első kvalifikációs körének fáradságát lehetett indokként hallani, a másodiknál pedig a BL-selejtező utolsó megpróbáltatásának hatását. Emlékezhetünk, a háromgólos egri győzelmet megelőzően a Szolnokkal vívott kőkemény csatát az OSC.
   
Arról mindezek tükrében csak nagyon kevesen beszéltek, hogy a címvédőnél a nyáron szintén alaposan kicserélődött a keret, ráadásul a két tétmérkőzésről nem is egy kulcsjátékos hiányzott. A kupameccsen a csapatkapitány Biros Péter, a bajnokin pedig rajta kívül már a világ egyik legjobb centere, Hárai Balázs sem szerepelhetett.
   
Most viszont mindenki egészséges, más kérdés, hogy ezúttal egyéb nehézséggel kellett szembe nézni a felkészülést illetően – A héten egyedül a pénteki nap az, amikor kettőt tudunk kompletten edzeni, hiszen a különféle válogatott programok szétszórták a társaságot – fogalmazott portálunknak a rangadót megelőzően Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője.
   
- Négyen ugyebár a Volvo-Kupán és a szlovákok elleni Világliga-selejtezőn vettek részt, a szerbek pedig szintén nemzeti együttesüknél tartózkodtak. Akik egyik csoportba sem tartoztak, azok a hétvégén pihenhettek egy kicsit, de azóta természetesen már készülünk. Hogy milyen érzések lesznek bennük az OSC ellen? Biztosan furcsa lesz, egy vérbeli presztízsmérkőzés, de az érzelmeknek a játékon nem szabad látszódniuk. Az is egyre biztosabb, hogy egymás ellen játszunk majd a bajnokság elődöntőjében, ezért bár biztosan jó érzés lenne a győzelem, a szombati rangadónak maximum annyi jelentősége lesz, ki végez majd előrébb az alapszakaszban.
 
   
A 18. forduló további párosításai:

2015. Február 21., szombat
16.00.: Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC – Kaposvári VK
17.00.: BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – KSI SE
18.00.: VasasPlaket – Valdor Szentesi VK
            Racionet Honvéd – PVSK-Mecsek Füszért
            Tiszavirág Szeged Diapolo – FTC Waterpolo
19.00.: UVSE-Hunguest Hotels – Debreceni VSE
   

(FOTÓ: mvlsz.hu, archív)

forrás: egrivizilabda.hu

Megjegyzés küldése

 
Top