0
A helységnév etimológiai megközelítésében egykoron erős vár állott Aszó völgyében, s ezek összetételéből adódott a név : VÁR az ASZÓ völgyében = VÁRASZÓ.

Egy másik történeti legenda szerint a község szélén álló őrhegy tetején mindig egy őr állott, aki figyelte a közelgő támadásokat. A másik hegyen álló ember várta a szót, amit meghallván ő továbbadott. Így adták egymásnak a hírt. Innen a név eredete: várja a szót és ennek egybeolvasztásával formálódott VÁR(ja) A SZÓ(t)

A „Heves megye műemlékei antológia” az alábbiak szerint ír Váraszóról:

Első okleveles említése 1280-1290 között történik Varaszo alakban. 1451-ben Warasow, 1459-ben Varazo néven említik. 1552-ben a török pusztítás folytán egy kis időre néptelenné válik, de 1556-ban ismét népes. Ettől kezdve a török időket elnéptelenedés nélkül vészeli át. Köszégcímer alak 1777-ben : Két csoroszlya balról jobbra fekszik vízszintese, a felsőnek felfelé, az alsónak lefelé áll az éle és érinti a hullámos földet. Felirata a felső csoroszléya fölött : VARASOL

A történelem során megmutatkozik 600 fős településünk lokálpatrióta szemlélete és magatartása abban, hogy egy emberként mozdult meg, amikor szükség volt azért, hogy ne legyen a legszegényebb település. Kétkezi munkánk által: 1871-ben a lakosság vállalta, hogy a románkori templomunk bővítéséhez Sirokból a helyszínre fuvarozza a követ; 1920-ban adományokból felépítették a Hősi emlékművet a világháborúban elesettek emlékére. 1998-ban az Önkormányzat felújította, és már a második világháborúban elesettek nevét is tartalmazza. Adományokból, társadalmi munkával felépítettük 1965-66-ban a római katolikus templomot.

Egy adományozó segítségével önkormányzatunk megvásárolta községünk legöregebb lakóházát, amely még őrzi építészeti hagyományainkat, és ezt falumúzeummá alakítjuk.

A zsáktelepülés csendet, biztos kikapcsolódást nyújt az idelátogatóknak. az összefüggő erdőség a turisták, vadászok paradicsoma. A Váraszó-völgyben három hegyi tavacska van, amely szintén felüdülést biztosít.

Fekvése

Váraszó község Heves megye Pétervásárai járásában. - Váraszó község Heves megyében az Északi-középhegységben lelhető fel. Patak menti település a Tarna völgyében, annak egyik mellékága mindkét partján, északnyugati szélén, dombon emelkedő Árpád-kori templommal, rövid bekötőúttal a Pétervásárára vezető országútra. A település megközelíthető közúton: a 23-as úton Pétervásáránál észak felé fordulva, Erdőkövesdnél egy mellékútra térve.

Nevezetességei

Árpád-kori templom
Váraszó légifotó.jpg
A község közepén található templom román stílusú falrészleteiről, gótikus stílusú freskómaradványairól és különálló fa haranglábáról ismert.

Római katolikus templomát az 1200-as évek elején építették, román stílusú falmaradványai ma is láthatók. Az 1960-as években helyreállították.
Horgásztavak: három horgásztó található a falu után elterülő völgyben, melyből az elsőben lehet napidíj fejében horgászni.










fotó: "tehenes"

forrás: wikipedia.org

Megjegyzés küldése

 
Top