0
A település környéke a régészeti leletek tanúsága szerint az őskor óta lakott. A honfoglalás után fejedelmi birtok volt, majd az Aba nemzetség szállásterületéhez tartozott. A községet 1273-ban Jurk alakban említette először oklevél. Ekkor IV. (Kun) László az Aba nemzetségbeli Kompolt fiának, Péter étekhordómesternek adományozta.

A község Geurk alakban szerepel az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékben, majd 1394-ben és 1396-ban Gurk, Geurk néven szerepelt azon levelekben.

1325-ben Péter három fia megosztozott a birtokon; Vámosgyörköt Kompolt, a Nánai Kompolthi család őse nyerte.

1446-ban Wamos Gyewrk néven írták, tehát ekkor vámszedő hely is volt.

1468-ban Kompolthi Miklós birtoka volt, de Kompolthi János leányának fiai: Szén György és Péter is részt követeltek belőle.

1489-ben Kompolthi István leányának, Erzsébetnek fiai: Lendvai Bánffy Miklós és Jakab fiai és Országh Mihály négy fia között kötött kölcsönös örökösödési szerződés értelmében a Kompolthi család kihaltával Országh Mihály fiaira szállott.

1522-ben az Országh család lett a birtokosa.

Az 1549-es összeíráskor 2, 1564-ben 11 portája volt.

A török hódoltság idején Vámosgyörk a hatvani szandzsákba tartozott. 1669-től, a folyamatos hadjáratok miatt a település lakatlanná vált, és csak a Rákóczi-szabadságharc után települt újra.

A 18. század. közepén Haller Sámuel birtokába került.

1567-ben Országh Kristóf fiú örökösök nélkül hunyt el, ezért I. Miksa király 1569-ben Török Ferenczné, született Országh Borbálának adományozta.

A 19. század elején gróf Draskovics, gróf Esterházy, báró Orczy, Nagy, Goszthony, Rakovszky, Dobóczky, Malatinszky és Okolicsányi családoknak voltak földesurai.

A község határában még a 19. századelején is őshalmok voltak láthatók.

1910-ben 2207 lakosából 2204 magyar volt. Ebből 2106 római katolikus, 42 református, 41 izraelita volt.

A 20. század elején Heves vármegye Gyöngyösi járásához tartozott.

# # #

Vámosgyörk látképe

Vámosgyörk község az Észak-Magyarországi régióban, Heves megye Gyöngyösi járásában. - Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán fekszik. Az Alföldön, a Gyöngyösi-síkon található, a Rédei-Nagy-patak és a Gyöngyös-patak mellett. Budapesttől kb. 90 km-re fekszik. Szomszédos települései: dél-délkelet felől Jászárokszállás (kb. 7 km), kelet felől Adács (kb. 5 km), északnyugat felől Atkár (kb. 5 km).

Látnivalók

Római katolikus (Mindenszentek-) templom: 1896-1897-ben épült.
Kőkereszt: A 19. század elején készült.
Nepomuki Szent János-szobor: 1864-ben készült.
Kopjafa: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére állították.
Kastély: Visontai Kovách János építtette 1852-ben.

forrás: wikipedia.org

Megjegyzés küldése

 
Top