1976. július 18-án este megmozdult az egri vár egyik legjelentősebb történelmi erődítményének, a Dobó-bástyának a homlokfala. A több mint négyszáz éves építmény egy része leomlott, majd a következő hónapokban robbantásokkal bontották tovább a veszélyesnek ítélt falakat. A történtek mögött azonban nem csupán egy váratlan szerkezeti meghibásodás állt. A bástya állapotromlásának évszázados előzményei voltak, a XX. században pedig több alkalommal is felmerült a helyreállítás szükségessége. A műemlék megmentésére kidolgozott tervek, az intézmények közötti egyeztetések, a régészeti feltárások és az 1976-os bontási döntések történetét Szabó János Győző 1977-ben megjelent tanulmánya részletesen dokumentálta.
Dobó István bástyája – a XVI. századi egri vár egyik legfontosabb védműve
A Dobó-bástya az egri vár egyik legépebben megmaradt XVI. századi erődítménye volt. Építését az 1549-ben megkezdett vármegerősítési munkálatok keretében végezték, és 1550–1551-ben készült el. Nevét Dobó István várkapitányról kapta, aki az 1552-es török ostrom idején a vár védelmét irányította.
Az építmény a vár nyugati védelmi rendszerének meghatározó része volt. A Tömlöc-bástyához kapcsolódott, és a két erődítmény között olyan védelmi egységet alkotott, amely jelentős szerepet játszott a vár megközelítési útvonalainak ellenőrzésében.
A bástya északnyugati és délnyugati falai a várhegy sziklás peremére támaszkodtak. A homlokfalak rendkívüli vastagságúak voltak, és a XVI. századi haditechnika követelményeinek megfelelően alakították ki őket. A falazat egyes részei több méteres vastagságot értek el, a bástya belsejében pedig ágyútermek, lőrések és különböző szinteken elhelyezkedő védelmi állások kaptak helyet.
A Dobó-bástya különösen értékes történelmi emléknek számított, mert építésénél korábbi középkori védművek maradványait is felhasználták. A XVI. századi falazatok mögött és alatt XIV. századi építészeti részletek maradtak fenn, amelyek a vár korábbi építéstörténetéről tanúskodtak.
A bástya tehát nem egyszerűen egy török kori erődítmény volt, hanem több évszázad építészeti emlékeit őrizte.
Középkori tornyok és rejtett falazatok
A Dobó-bástya területén végzett kutatások egyik legfontosabb eredménye annak felismerése volt, hogy a XVI. századi építmény alatt és falai között korábbi védelmi létesítmények maradványai találhatók.
A régészeti megfigyelések során három boltozat nyomát azonosították az északnyugati homlokfal előtt. Kettő a délnyugati fal kezdeténél volt látható, a harmadik pedig egy későbbi falomlás következtében került elő.
A falazatok vizsgálata azt mutatta, hogy a bástya építésekor korábbi középkori tornyok és várfalak egyes részeit beépítették az új erődítménybe. A XIV. századi építkezések emlékei így a XVI. századi bástya szerkezetének részeivé váltak.
A különböző falazatok csatlakozásai, a boltozatok és a lőrések elhelyezkedése lehetővé tették az egyes építési periódusok elkülönítését. A kutatók számára különösen fontos volt annak megállapítása, hogy mely szerkezeti elemek tartoztak az eredeti középkori várhoz, és melyeket alakítottak ki Dobó István idején.
A tanulmány kitér arra is, hogy a bástya egyes falrészeinek bontása közben olyan részletek váltak láthatóvá, amelyek korábban teljesen rejtve voltak. Ezek között középkori falmaradványok, boltozati szerkezetek és lőrések szerepeltek.
A feltárások jelentősége ezért túlmutatott a bástya helyreállításának kérdésén. A falak megőrzése egyben a vár középkori építéstörténetének további kutatását is lehetővé tette volna.
A bástya hadászati jelentősége és tüzérsége
A Dobó-bástya a vár nyugati védelmének egyik legfontosabb támaszpontja volt. A Varkoch-kapubástyától húzódó hosszú várfalat a Tömlöc-bástyával együtt védte, és a környező terepszakaszokat ágyútűz alatt tarthatta.
A XVI. századi erődítési munkálatok során különös figyelmet fordítottak arra, hogy a várfalak és a bástyák egymást támogató védelmi rendszert alkossanak. A Dobó-bástya elhelyezkedése lehetővé tette, hogy a nyugati oldal megközelítését ellenőrizzék, és szükség esetén oldalazó tűzzel támogassák a szomszédos védműveket.
A korabeli fegyverösszeírásokból a bástya tüzérségi felszerelésének változásai is megismerhetők. Az 1556-os összeírás négy ágyút említett, amelyek közül három falkonetta, egy pedig hofnica volt. Az 1560-as adatok szerint két falkonetta állt rendelkezésre, 1562-ben pedig egy kisebb tarackot tartottak nyilván.
A későbbi összeírások prágai szakállas puskákról is beszámoltak. Ezek a fegyverek a várfalakról történő védekezésben játszottak szerepet.
A fegyverzet változásai arra utalnak, hogy a Dobó-bástya hadászati jelentősége az 1552-es ostrom után is megmaradt, és a vár védelmi rendszerének átalakításával együtt felszerelését is módosították.
A pusztulás évszázados előzményei
A Dobó-bástya állapotromlása nem 1976-ban kezdődött. A történelmi falak szerkezeti problémái már a XVIII. században jelentkeztek, és a következő évszázadok során fokozatosan súlyosbodtak.
A vár katonai jelentőségének megszűnése után az erődítmények karbantartása háttérbe szorult. Egyes falrészeket megbontottak, másokat építési anyagként hasznosítottak, és több helyen a természetes pusztulás folyamatai érvényesültek.
A Dobó-bástya esetében különösen súlyos problémát jelentett, hogy a falazat egy része közvetlenül a sziklás alapzatra támaszkodott. A sziklafelszín repedései, a nedvesség beszivárgása és a fagyás következtében kialakuló mozgások hosszú idő alatt meggyengítették a szerkezetet.
A tanulmány szerint a bástya falain már korábban is megfigyelhetők voltak repedések és elválások. Egyes részeken a falazat és a szikla közötti kapcsolat meggyengült, másutt a régi építési szerkezetek találkozásánál jelentkeztek problémák.
A XIX. század elején a várfalak állapota több helyen már aggodalomra adott okot. Az 1801-es és 1803-as földrengések az egri vár építményeiben is károkat okoztak, és a későbbi évtizedekben több alkalommal felmerült a veszélyes falrészek eltávolításának kérdése.
A bástya egyes részein a XIX. században végzett bontások és átalakítások tovább módosították az eredeti szerkezetet. A falazatok megbontása, az építőanyag kitermelése és a karbantartás hiánya egyaránt hozzájárult az állapotromláshoz.
A Dobó-bástya így a XX. századra olyan történelmi építménnyé vált, amelynek megőrzése már jelentős műszaki beavatkozást igényelt.
A műemlékvédelmi helyreállítás előkészítése
A Dobó-bástya megmentésének kérdése az 1960-as években egyre sürgetőbbé vált. A vár régészeti kutatása és helyreállítása ekkor már az Országos Műemléki Felügyelőség feladatai közé tartozott, de a rendelkezésre álló anyagi és műszaki lehetőségek korlátozottak voltak.
A bástya állapotával kapcsolatos figyelmeztetések ellenére a szükséges megerősítési munkálatok hosszú ideig nem kezdődtek meg.
szeptember 24-én a vár területén működő múzeum vezetése levélben fordult az illetékesekhez, és ismételten felhívta a figyelmet a Dobó-bástya veszélyes állapotára.
A következő években több helyreállítási elképzelés született. A szakemberek vizsgálták a falazat szerkezetét, a sziklaalapzat állapotát, valamint azokat a műszaki megoldásokat, amelyekkel a bástya eredeti részei megőrizhetők lettek volna.
1972-ben az Országos Műemléki Felügyelőség újabb terveket készített a várfalak helyreállítására. A Dobó-bástya ekkor már kiemelt feladatként szerepelt a tervezett munkálatok között.
A megvalósítás azonban továbbra is elhúzódott. A tervezés, az intézmények közötti egyeztetések és a szükséges források biztosítása nem haladt olyan ütemben, amely lehetővé tette volna a veszélyes falrészek gyors megerősítését.
Az 1973-as és 1974-es tervek
1973-ban az UVATERV bevonásával újabb műszaki előkészítés kezdődött. A tervezők a Dobó-bástya szerkezeti problémáinak feltárásával és a lehetséges megerősítési megoldások kidolgozásával foglalkoztak.
A műszaki vizsgálatok egyik központi kérdése a falazat és a sziklaalapzat kapcsolata volt. A szakembereknek azt kellett megállapítaniuk, hogy a meglazult falrészek milyen módon támaszthatók meg, illetve milyen beavatkozásokkal akadályozható meg a további omlás.
A helyreállítási elképzelések között szerepelt a falak megerősítése, a sziklaalapzat stabilizálása és a veszélyes részek részleges eltávolítása is.
1974-ben az Országos Műemléki Felügyelőség újabb feltárási és helyreállítási programot készített. A munkálatok előkészítése során régészeti kutatásokra is szükség volt, hiszen a bástya falai között középkori építészeti részletek maradtak fenn.
A tervek célja nem pusztán a veszély elhárítása volt. A szakemberek arra törekedtek, hogy a Dobó-bástya eredeti szerkezete a lehető legnagyobb mértékben megmaradjon, és a helyreállítás során a történelmi értékek is megőrizhetők legyenek.
A tervezett beavatkozások azonban nem valósultak meg időben.
Az 1975-ös kutatások és a növekvő veszély
1975-ben az Országos Műemléki Felügyelőség kutatóárkokat készített a Dobó-bástya környezetében. A feltárások célja a falazatok és az alapozási viszonyok megismerése volt.
A kutatások során olyan építészeti részletek kerültek elő, amelyek tovább növelték a bástya műemléki jelentőségét. A falakban korábbi építési periódusok nyomait azonosították, és a régészek számára egyre világosabbá vált, hogy a bástya szerkezete több korszak emlékeit őrzi.
A munkálatok ugyanakkor a falazat veszélyes állapotára is ráirányították a figyelmet. A repedések, a meglazult falszakaszok és a sziklaalapzat problémái sürgős beavatkozást indokoltak.
A helyreállítás azonban továbbra sem kezdődött meg olyan mértékben, amely a bástya állékonyságát biztosíthatta volna.
Szabó János Győző tanulmányában különösen fontosnak tartotta annak bemutatását, hogy a Dobó-bástya veszélyes állapota nem volt ismeretlen az illetékesek előtt. A korábbi figyelmeztetések, a műszaki vizsgálatok és a helyreállítási tervek egyaránt azt bizonyították, hogy a problémát évekkel az 1976-os omlás előtt felismerték.
1976. július 18. – megmozdul a Dobó-bástya homlokfala
július 18-án, vasárnap délután a Dobó-bástya környékén lakók különös zajokat észleltek. A várfal felől érkező hangok kezdetben nem keltettek komolyabb riadalmat, de az esti órákban a helyzet hirtelen megváltozott.
Este fél nyolc körül a bástya homlokfalának egy része megmozdult, majd nagy robajjal leomlott. A leszakadó kövek és törmelék a vár alatti területre zuhantak.
A történtek közvetlen veszélyt jelentettek a vár tövében álló lakóházakra, a közlekedési útvonalakra és az ott tartózkodó emberekre.
A helyszínre rövid időn belül rendőrök, tűzoltók és műszaki szakemberek érkeztek. A veszélyeztetett területeket lezárták, és megkezdődött a környéken lakók biztonságba helyezése.
A városi tanács rendkívüli intézkedéseket rendelt el. A legfontosabb feladat az volt, hogy megakadályozzák a további omlásokat, és elhárítsák a vár alatti épületeket fenyegető veszélyt.
A Dobó-bástya omlása különösen súlyos helyzetet teremtett, mert a falazat megmaradt részeinek állékonysága is kérdésessé vált.
A vár alatti lakóházak és utcák veszélyeztetettsége
A Dobó-bástya alatt lakóházak és közlekedési útvonalak húzódtak. A falomlás következtében ezek közvetlen veszélybe kerültek.
A hatóságok több családot ideiglenesen kiköltöztettek otthonából, a vár alatti utcák egy részén pedig korlátozták a közlekedést.
A lezárások a Dobó utca és a környező városrészek mindennapi életét is érintették. A történelmi várfalak közvetlen közelében élők számára a következő napok bizonytalanságot jelentettek, hiszen nem lehetett tudni, hogy a megmaradt falszakaszok mikor mozdulhatnak meg ismét.
A műszaki szakemberek a helyszíni vizsgálatok során megállapították, hogy a bástya szerkezete több helyen meggyengült. A meglazult falazat és a sziklaalapzat állapota miatt további omlásoktól tartottak.
A város vezetőinek ezért rövid idő alatt kellett dönteniük a veszély elhárításának módjáról.
Július 19–20. – a bontási döntések
A falomlást követően a műszaki szakemberek és a városi vezetők többféle megoldást mérlegeltek. Felmerült a veszélyes falrészek megtámasztása, fokozatos lebontása és robbantásos eltávolítása is.
A döntések meghozatalakor a közvetlen életveszély elhárítása került előtérbe. A szakemberek attól tartottak, hogy a meglazult kőtömegek újabb omlása súlyos károkat okozhat a vár alatti épületekben.
július 20-án megkezdődtek a Dobó-bástya veszélyesnek ítélt részeinek robbantásai.
A műveletek során először kisebb robbantásokat végeztek. A cél az volt, hogy a meglazult falrészeket ellenőrzött módon távolítsák el, és ezzel csökkentsék a további omlás veszélyét.
A robbantások azonban nem minden esetben a tervek szerint alakultak. Egyes falszakaszok nagyobb darabokban váltak le, más részek pedig a robbantások után is állva maradtak.
A bontás során folyamatosan figyelemmel kellett kísérni a környező épületek és a várfalak állapotát.
A robbantások előkészítése és végrehajtása
A Dobó-bástya bontásához különleges műszaki előkészítésre volt szükség. A vastag történelmi falazatba robbantólyukakat kellett fúrni, majd ezekbe helyezték el a robbanóanyagot.
A munkálatok során a szakembereknek számolniuk kellett azzal, hogy a több évszázados falazat nem egységes szerkezetű. A különböző korú falrészek eltérően viselkedhettek a robbantások hatására.
A bástya egyes szakaszain a falak rendkívül vastagok voltak, másutt korábbi építési csatlakozások és repedések gyengítették a szerkezetet.
A robbantások célja a veszélyes részek eltávolítása volt, de a műveletek során olyan történelmi falazatok is megsemmisültek, amelyek jelentős műemléki értéket képviseltek.
A tanulmány korabeli fényképei jól érzékeltetik a bontás méreteit. A felvételeken láthatók a megrepedt falak, a robbantások előkészítése során végzett fúrások, valamint a már részben elbontott falszakaszok.
A műemlékvédelmi szakemberek aggodalmai
A Dobó-bástya robbantásos bontása komoly szakmai vitákat váltott ki. A régészek és műemlékvédelmi szakemberek egy része attól tartott, hogy a gyors beavatkozások során pótolhatatlan történelmi értékek semmisülnek meg.
A vita középpontjában az állt, hogy a közvetlen életveszély elhárítása mellett milyen lehetőségek maradtak volna az eredeti falazatok megőrzésére.
Szabó János Győző tanulmányában részletesen bemutatta azokat a szakmai álláspontokat, amelyek szerint a bástya teljes vagy nagyarányú bontása helyett a falak megerősítésére kellett volna törekedni.
A szakemberek egy része a sziklaalapzat stabilizálását, a falazatok megtámasztását és a veszélyes részek korlátozott eltávolítását tartotta volna megfelelőbb megoldásnak.
A bontás mellett érvelők ugyanakkor a közvetlen életveszélyre hivatkoztak, és arra, hogy a meglazult falak további omlását gyorsan meg kellett akadályozni.
A Dobó-bástya ügye így nemcsak műszaki, hanem műemlékvédelmi és intézményi kérdéssé is vált.
Augusztus – újabb egyeztetések a bástya sorsáról
A júliusi robbantások után a Dobó-bástya megmaradt falrészeinek állapota továbbra is bizonytalan volt.
Augusztusban újabb szakmai egyeztetésekre került sor. A műszaki szakemberek, a műemlékvédelem képviselői és az illetékes intézmények a további beavatkozások szükségességét vizsgálták.
Az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei hangsúlyozták, hogy a bástya megmaradt részei között jelentős történelmi értékek találhatók, ezért a további bontásokat különös körültekintéssel kell elvégezni.
A szakmai viták egyik fontos kérdése az volt, hogy a megmaradt falazatok milyen mértékben menthetők meg, és milyen műszaki beavatkozásokkal lehetne biztosítani az állékonyságukat.
A helyzetet nehezítette, hogy a korábbi robbantások után a falazat szerkezete több helyen megváltozott. A megbontott falak és a sziklaalapzat kapcsolata újabb vizsgálatokat igényelt.
Szeptember – a történelmi falak újabb vizsgálata
1976 szeptemberében ismét helyszíni vizsgálatokat végeztek a Dobó-bástyánál.
A szakértők a megmaradt falrészek állapotát, a repedéseket és a sziklaalapzat szerkezetét tanulmányozták.
A vizsgálatok során különösen fontosnak bizonyultak azok a középkori építészeti részletek, amelyek a korábbi bontások következtében váltak láthatóvá.
A kutatók megállapították, hogy a bástya falai között olyan XIV. századi eredetű szerkezetek találhatók, amelyek az egri vár korai építéstörténetének megismeréséhez nélkülözhetetlenek.
A falazatok további bontása ezért nemcsak az építmény fennmaradását, hanem a régészeti kutatás lehetőségeit is veszélyeztette.
A műemlékvédelmi szakemberek egy része ismét a megmaradt falak megőrzését és megerősítését szorgalmazta.
1976. október 19. – újabb robbantás a Dobó-bástyánál
A Dobó-bástya bontásának egyik legjelentősebb szakasza 1976. október 19-én következett be.
Ekkor a bástya északnyugati falszakaszának egy részét robbantották le. A munkálatok során a falazat jelentős része megsemmisült.
A robbantás előtt a szakemberek fúrásokat készítettek a falazatban, majd a robbanóanyagot a kijelölt pontokon helyezték el.
A bontás eredményeként olyan történelmi szerkezetek tűntek el, amelyek a XVI. századi bástya eredeti építészeti kialakításának fontos részét alkották.
A tanulmányban közölt fényképek a robbantások előtti és utáni állapotot is dokumentálják. A felvételeken jól látható, hogy a bástya eredeti tömegéből jelentős részek hiányoztak, és a megmaradt falak már csak töredékesen őrizték az egykori erődítmény formáját.
A bástya megmentésének három lehetséges módja
Szabó János Győző tanulmányának egyik legfontosabb része a Dobó-bástya megmentésére felmerült lehetőségeket tárgyalja.
Az első megoldás a veszélyes falrészek teljes eltávolítását, majd a bástya újjáépítését irányozta elő. Ez műszaki szempontból lehetővé tette volna a veszély megszüntetését, de a történelmi eredetiség jelentős részének elvesztésével járt volna.
A második elképzelés a megmaradt falak megerősítését és a sziklaalapzat stabilizálását tartotta szükségesnek. Ennek során a meglazult részeket műszaki beavatkozásokkal biztosították volna, és csak a feltétlenül szükséges bontásokat végezték volna el.
A harmadik lehetőség a történelmi falazatok minél nagyobb arányú megőrzésére törekedett. A falak megtámasztásával, a sziklaalapzat megerősítésével és a veszélyes részek korlátozott eltávolításával kívánták volna biztosítani a bástya fennmaradását.
A tanulmány szerzője a műemléki értékek megőrzését tekintette elsődleges szempontnak. Véleménye szerint a Dobó-bástya eredeti falainak elvesztése nem pótolható egyszerű újjáépítéssel, hiszen az új falazat már nem őrizheti ugyanazokat a történelmi és régészeti információkat.
A Dobó-bástya elvesztésének következményei
A Dobó-bástya pusztulása az egri vár történetének egyik legsúlyosabb műemléki veszteségét jelentette.
Az építmény több mint négyszáz éven keresztül őrizte a XVI. századi várépítés emlékeit. Falai túlélték a török ostromokat, a vár katonai jelentőségének megszűnését, a XVIII. és XIX. századi átalakításokat, valamint a későbbi történelmi változásokat.
A XX. század második felében azonban az elhúzódó állagromlás, az elmaradt megerősítések és a végül meghozott bontási döntések következtében jelentős része megsemmisült.
A veszteség nem csupán az építmény külső megjelenését érintette. A falazatokban megőrződött középkori és XVI. századi részletek eltűnése a régészeti kutatás számára is helyrehozhatatlan károkat okozott.
A történtek arra is rámutattak, hogy a műemlékek védelme nem kezdődhet akkor, amikor egy építmény már közvetlen életveszélyt jelent. A történelmi falak megőrzése rendszeres állapotellenőrzést, hosszú távú tervezést és megfelelő anyagi forrásokat igényel.
Szabó János Győző tanulmánya azért különösen értékes, mert nemcsak a Dobó-bástya építéstörténetét, hanem a pusztulásához vezető döntések és események sorozatát is részletesen dokumentálta.
A korabeli fényképek ma már olyan falrészeket is megmutatnak, amelyek eredeti formájukban nem láthatók.
A Dobó-bástya története így nemcsak az egri vár múltjának része, hanem a magyar műemlékvédelem egyik fontos figyelmeztetése is: egy történelmi építmény elvesztése után az eredeti falakat, az évszázadok nyomait és a bennük rejlő történeti információkat már nem lehet teljes egészében visszaállítani.
Forrás
Szabó János Győző: A Dobó-bástya és elpusztulásának története. Az Egri Vár Híradója, 13–14. szám, 1977, 59–75. oldal. Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára. Eger – Topotéka, digitalizált tanulmány
Borítókép: A Dobó-bástya történelmi falainak bontása 1976-ban. Forrás: Szabó János Győző: A Dobó-bástya és elpusztulásának története, 1977 / MNL Heves Vármegyei Levéltára, Eger – Topotéka.