A lóval való szántás nehéz kenyér, a talaj tulajdonságai sokkal inkább befolyásolják a szántás mikéntjét és minőségét, mint a gépi szántásnál. A rossz beállítású ekét amúgy is nehéz a helyén tartani, hát még ha a föld is száraz, rendre kiveti magából. A faros, az a személy, aki az ekét kezeli, komoly erőt kell kifejtsen ilyenkor, hogy az ekét a megfelelő helyen tartsa. Nehezíti a dolgát az is, ha a lovak nem tartják a sort és minduntalan ki-kijárnak a barázdából.
További nehézség a tarlómaradványok, vagy a trágya nagy mennyisége. Ilyenkor bezabál az eke, összegyűjti a maradványokat maga előtt, ami persze rontja a munka minőségét. Megoldás lehet egy tárcsás csoroszlya használata, ez viszont nem autentikus (már ha valakit érdekel). Ha a lovak tudják a dolgukat nincs szükség második emberre. A paraszt az eke szarváról irányítja a jószágokat, vagy gyeplővel, vagy anélkül.
Jó eke: az eke műszaki állapota talán a legfontosabb kritérium mindközül. A rossz eke a jó lovat is fogja és a jó talajt sem műveli meg igény szerint. A régi ekéken több állítási lehetőség is van, kiváltképp a kétfejeseken, amelyeket menet közben is lehet módosítani. A vas legyen kikovácsolva, a deszka (kormánylemez) legyen tükörsima, a csavarok meghúzva, és ami zsírban kell legyen, az legyen zsírba téve.
A lovak: az alföldön általában a kettes szántáshoz való egy és két fejes ekéket használták, vagyis ezek maradtak meg. Ez azért érdekes, mert ezek két lovas ekék, így ez egyik ló a barázdába kell sétáljon. Ha ezt még nem csinálta, akkor bele kell tanítani, ami izzadságos munka neki is. Főleg nehéz úgy megtanulja, ha a másik sem tudja mit is kell csinálni. A 3. nap végére már valószínűleg betanulnak annyira, hogy sokkal könnyebben fognak menni (már ha erővel bírják).
A legegyszerűbb úgy kezdeni, hogy a lovakat kantáron vezetve szokassuk a helyzethez. Amint belerázódtak a „barázdába" meg lehet próbálni gyeplőn hajtani őket. Tapasztalatom szerint érdemes szárba tartani a lovakat, mert így sokkal könnyebb korrigálni az esetleges kimozdulásokat.
Az ökrökhöz, marhákhoz nyakigát, járomot használtak, az eke típusa nem különbözött a lovaknál használatostól.
forrás: és fotó: Őseink Hagyatéka, Örökségünk (facebook)
További nehézség a tarlómaradványok, vagy a trágya nagy mennyisége. Ilyenkor bezabál az eke, összegyűjti a maradványokat maga előtt, ami persze rontja a munka minőségét. Megoldás lehet egy tárcsás csoroszlya használata, ez viszont nem autentikus (már ha valakit érdekel). Ha a lovak tudják a dolgukat nincs szükség második emberre. A paraszt az eke szarváról irányítja a jószágokat, vagy gyeplővel, vagy anélkül.
Jó eke: az eke műszaki állapota talán a legfontosabb kritérium mindközül. A rossz eke a jó lovat is fogja és a jó talajt sem műveli meg igény szerint. A régi ekéken több állítási lehetőség is van, kiváltképp a kétfejeseken, amelyeket menet közben is lehet módosítani. A vas legyen kikovácsolva, a deszka (kormánylemez) legyen tükörsima, a csavarok meghúzva, és ami zsírban kell legyen, az legyen zsírba téve.
A lovak: az alföldön általában a kettes szántáshoz való egy és két fejes ekéket használták, vagyis ezek maradtak meg. Ez azért érdekes, mert ezek két lovas ekék, így ez egyik ló a barázdába kell sétáljon. Ha ezt még nem csinálta, akkor bele kell tanítani, ami izzadságos munka neki is. Főleg nehéz úgy megtanulja, ha a másik sem tudja mit is kell csinálni. A 3. nap végére már valószínűleg betanulnak annyira, hogy sokkal könnyebben fognak menni (már ha erővel bírják).
A legegyszerűbb úgy kezdeni, hogy a lovakat kantáron vezetve szokassuk a helyzethez. Amint belerázódtak a „barázdába" meg lehet próbálni gyeplőn hajtani őket. Tapasztalatom szerint érdemes szárba tartani a lovakat, mert így sokkal könnyebb korrigálni az esetleges kimozdulásokat.
Az ökrökhöz, marhákhoz nyakigát, járomot használtak, az eke típusa nem különbözött a lovaknál használatostól.
forrás: és fotó: Őseink Hagyatéka, Örökségünk (facebook)
Megjegyzés küldése