A grafikusművész tárlatának az egri Bródy Sándor könyvtár aulája ad helyet. - Az Egerben élő Diós Magda neve és művei több helyről is ismerősek lehetnek az olvasónak. A megszűnéséig, a Ludas Matyi karikaturistájaként is dolgozó művész első, 1997-es kiállítására Egerben került sor. Később, műveivel nemcsak a megyeszékhelyen találkozhatott az érdeklődő, kiállításaival rendszeresen szerepelt az ország számos településén. Hosszú idő után újra Eger, a Bródy Sándor könyvtár ad otthont a grafikus tárlatának.
A kiesett időszak pótlásának is felfogható kiállítás témájául a művésznő az oly kedves fát választotta. Mint a megnyitón is elmondta, számára a fa több jelentéssel is bír: egyszerre az élet, az őserő, az állandóság, és a biztonság szimbóluma.
Ezek mellett mindig is a nőt látja a fákban, ami tetten érhető a kiállított művekben is, hiszen a húsz képből csak alig párban jelenik meg a férfi ábrázolása.
Az öt év alatt elkészült sorozat első képét ihlető egri fa, szinte szimbolikusan kapcsolódik össze a művésznő egri gyökereivel.
A különleges atmoszférájú képek és az a tény, hogy ilyen formában, együtt még soha nem voltak megtekinthetőek, mind-mind arra ösztönzi az embert, hogy ellátogasson az április 24-ig megtekinthető kiállításra.
>>> a cikk forrása - (heol.hu)
A kiesett időszak pótlásának is felfogható kiállítás témájául a művésznő az oly kedves fát választotta. Mint a megnyitón is elmondta, számára a fa több jelentéssel is bír: egyszerre az élet, az őserő, az állandóság, és a biztonság szimbóluma.
Ezek mellett mindig is a nőt látja a fákban, ami tetten érhető a kiállított művekben is, hiszen a húsz képből csak alig párban jelenik meg a férfi ábrázolása.
Diós Magda képei április végéig láthatóak Egerben Fotó: Hancsicsák Mihály
A különleges atmoszférájú képek és az a tény, hogy ilyen formában, együtt még soha nem voltak megtekinthetőek, mind-mind arra ösztönzi az embert, hogy ellátogasson az április 24-ig megtekinthető kiállításra.
>>> a cikk forrása - (heol.hu)

Megjegyzés küldése