0
Négy negyeden keresztül végig jól játszva került egy lépésre a harmadik helytől a bajnok.          

Az ingyenes meccslátogatás lehetősége megtette hatását, hiszen a Ferencváros elleni bronzcsata első felvonásán a nagy csalódás ellenére is viszonylag szépszámú közönség jött össze a Bitskey-uszodában.
   
A házigazda ZF-Eger úgy tűnt, rögtön meghálálja a továbbra is töretlen bizalmat, hiszen három és fél perc játékot követően már 4-0-ra vezetett. A szurkolóknak tetszett is a műsor, a góloknál mindig nagy üdvrivalgás tört ki, mintha egy hete mi sem történt volna.
   
A vendégek trénere, Varga I. Zsolt nem is várt tovább, a negyedik kapituláció után pedig időt kért. Az egyperces gyors diskurzus meg is hozta a gyümölcsét, legalábbis az első zöld-fehér emberelőnyből Ernyey Márk lőtte ki a bal felső sarkot.
       
Braniszlav Mitrovics (piros sapkában) remek formában őrizte az egri kaput.
     
Közben azért bosszankodhattunk is annak ellenére, hogy jól alakult a mérkőzés. Egyrészt Milos Csuknak továbbra sem akar javulni a lövő mutatója (ezt két felső léc és egy védett lövés jelezte), másfelől pedig az eddig hiba nélkül ötméteresező Erdélyi Balázs büntetője is kimaradt.
   
Az első negyed végén még belefért Szivós Márton második találata, hogy aztán a folytatásban megint tovább nőjön a differencia. Milos Csuk közben azért csak összehozta a maga gólját, a kapás oldalról ejtette át szépen Gárdonyi Andrást. Innentől kezdve igazából a félidőig nagyon szépen építette fel egyre nagyobb előnyét a bajnok, köszönhetően elsősorban annak a Hosnyánszky Norbertnek, aki ekkorra már harmadjára köszönt be.
   
Jól alakult tehát a találkozó, de a térfélcsere utáni periódus nem kezdődött a legjobban. A Fradi a legkomolyabb hátrányából (mínusz nyolc) ötre tornázta fel magát, ám ekkor jött újra az egriek hetese. Két fantasztikus, amolyan igazi Csukos bombával helyre állt a világ rendje, Angyal Dániel lefordulás utáni ejtése pedig már csak a habot jelentette a tortán.
       
Egy emlékezetes jelenet. Egy sikeres lefordulás után a csapatkapitány Biros Péter pattintott a rövid sarokba.
    
Így aztán az utolsó felvonásnak plusz nyolccal kezdhettek neki a kedvencek, vagyis gyakorlatilag eldőlt a párharc első ütközete. Ettől függetlenül még maradt némi érdekesség a záró játékrészben is, ilyen volt például Biros Péter sikeres ötméterese, ami már azt jelentette, hogy kétszámjegyű (16-6) a két együttes közti különbség.
   
Amikor pedig már mindenki kezdett belenyugodni a sima végjátékba, olyan dolog történt, ami nem igazán volt benne a meccsben. Történetesen Hárai Balázs és Aidan Roach akaszkodott össze, utóbbi pólós pedig még a sípszó után is ütött. A játékvezetők Hárait cserével, míg az ausztrált csere nélkül állították ki végleg, vagyis a mieink jöhettek ötméteressel és négyperces emberelőnnyel.
   
Ezt a nagyon komoly lehetőséget elég jól, négy gólt lőve használták ki a sárga-kékek, ezzel pedig nagyon csúnya verésben részesítették a fővárosiakat. A végére összesen egy tucat lett a differencia, hogyha pedig a ZF-Eger így játszik pénteken a Népligetben is, már ezen a héten megszerezheti a bajnokság bronzérmét.
     
A találkozó egyik hőse, Hosnyánszky Norbert (ötösben) négy gólja mellett remek ladbákkal szolgálta ki társait.
     
Mestermérleg:

Dabrowski Norbert: – Arról beszéltünk a meccs előtt, hogy a Ferencváros nagyon motivált lesz, és én azt kértem a csapattól, hogy rajtunk ez jobban látszódjon. Úgy gondolom, hogy rögtön az elején megmutattuk, mi a dolgunk. Nyilván örülök a nagy különbségű győzelemnek, de nem szeretném, hogy ez elaltasson minket a pénteki meccs előtt.
   
Varga I. Zsolt: – Valahogy azt éreztem, hogy nem tudtuk felvenni az Eger ritmusát, a házigazda pedig már az első két negyed végére nagy különbséget alakított ki. Azzal viszont nem tudok azonosulni, amit a mérkőzés kiállítási arányán látunk, hiszen ekkora különbség nem volt a kiállítások közül.
 
   
     A mérkőzés jegyzőkönyve:
     E.ON OB I., férfiak, rájátszás a 3. helyért, 1. mérkőzés
     ZF-Eger – FTC Waterpolo
     20-8 (5-1, 6-3, 3-2, 6-2)
     Eger, Bitskey-uszoda,1000 néző.
     V.: Kun Gy., Csanádi Zs.
     ZF-EGER: MITROVICS – Vapenszki 2, Csucskovics 1, Biros 3, HOSNYÁNSZKY 4, Hárai 1,  
     SZIVÓS 2. Cs.: Angyal 1, Zalánki, Lőrincz B., CSUK 5, Erdélyi 1, Bedő.
     Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
     FTC: Gárdonyi – CSAPÓ M. 2, Avramovics, Nyéki, Katonás, SWIFT 3, Roach 1.
     Cs.: Vogel S. - Ernyey 1, Regős 1, Jansik Sz., Marnitz G., Pohl Z., Kolozsi.
     Edző: Varga I. Zsolt. Szakmai-igazgató: Gerendás György.
     Gól – emberelőnyből: 8/4. ill. 4/1.
     Négyperces emberelőnyből: 5/3. ill. -
     Ötméteresből: 3/2. ill. 1/0.
     Kipontozódott: Avramovics a 26. percben.
     Kiállítva (végleg cserével): Hárai a 27. percben.
     Kiállítva (végleg, csere nélkül): Roach a 27. percben
     Az eredmény alakulása: 4-0, 4-1, 6-1, 6-2, 8-2, 11-3, 11-6, 17-6, 20-7, 20-8.
     Az egyik fél második sikerig tartó párharc állása 1-0, a ZF-Eger javára.
       

fotó. Szántó György

forrás: egrivizilabda.hu

Megjegyzés küldése

 
Top