Az egyik legkiemelkedőbb és legerősebb szerkesztőség – így jellemezték a MéDiákot, az egri Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolájának diákújságját az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon május 8-án.
A Millenárison tartott ünnepélyes eredményhirdetésen, az Év Online Diákmédiuma középiskolai kategóriában a képzeletbeli dobogó harmadik lépcsőfokára állt fel a kis csapat. A Diák Újságírók Egyesülete Médiahálózat 25. alkalommal írta ki a Tehetségkutató Diákmédia Pályázatát.
A MéDiákosok mentorukkal, Gólya Tamás tanár úrral büszkén vették át ajándékaikat. A szerkesztőséget már harmadik alkalommal díjazták, legutóbb tavaly nyerték el az „Év honlapja” Minőségi díjat.
Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivál számos programot tartogatott az újságírás iránt érdeklődő fiatalok számára. A szórakoztató programokkal, stand-up comedy-vel, táncbemutatókkal, koncertekkel tarkított rendezvényen nagy sikere volta a közönségtalálkozóknak, ahol többek közt olyan hírességekkel beszélgethettek a szakmáról, mint Gundel Takács Gábor, Buda Márton vagy Vágó Piros. Személyes konzultációt tartott a résztvevőknek Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos, aki arra volt kíváncsi, hogy a fiatalok hogyan bővítenék az internet-elérést Magyarországon.
Szó esett továbbá az élményközpontú irodalomtanításról, az olvasásmódok sokféleségéről, és az okostelefonok térnyeréséről is, de aki akarta, kipróbálhatta magát rádiós műsorvezetőként is.
Ress Alexandra Héla
>>> a cikk forrása - (heol.hu)
A Millenárison tartott ünnepélyes eredményhirdetésen, az Év Online Diákmédiuma középiskolai kategóriában a képzeletbeli dobogó harmadik lépcsőfokára állt fel a kis csapat. A Diák Újságírók Egyesülete Médiahálózat 25. alkalommal írta ki a Tehetségkutató Diákmédia Pályázatát.
A MéDiákosok mentorukkal, Gólya Tamás tanár úrral büszkén vették át ajándékaikat. A szerkesztőséget már harmadik alkalommal díjazták, legutóbb tavaly nyerték el az „Év honlapja” Minőségi díjat.
Egri gyakorlósok a dobogón BEKÜLDÖTT FOTÓ
Szó esett továbbá az élményközpontú irodalomtanításról, az olvasásmódok sokféleségéről, és az okostelefonok térnyeréséről is, de aki akarta, kipróbálhatta magát rádiós műsorvezetőként is.
Ress Alexandra Héla
>>> a cikk forrása - (heol.hu)
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
