Történelmi hagyományaival, kulturális és kulináris programjaival hívogat Eger és környéke. - A 10. század óta magyarlakta település előbb püspökségként vallási központtá válva, majd pedig a szőlőtermesztés révén fejlődött jelentősen.
A három részre szakadó Magyarország idején fontos végvár lett. Habár Dobó István várkapitány vezetésével a maroknyi várvédő visszaverte a török seregek támadását, közel fél évszázad múlva az átépített várat végül bevették a törökök. Uralmuk után, a 18. században jelentős építkezések nyomán átalakult a városkép, számos szép barokk és copf stílusú épülettel lett gazdagabb Eger.
Ekkor épült például a líceum és az érseki palota is – a hozzájuk hasonló épületeknek köszönheti a belváros az „Európa barokk gyöngyszeme” jelzőt. A 19. században két tűzvészt, egy kolerajárványt és a világháborúkat kellett átvészelnie a városnak. Az ezeket követő újjáépítéseket legújabban, az elmúlt években egy nagyszabású belvárosi rehabilitációs program követte.
Tavaly adták át a megújult Dobó teret, amelyen egy vízjáték is helyet kapott. Megújult a tér épületeinek homlokzata, és az új Gárdonyi térrel kiegészülve egy nagyobb közösségi és rendezvénytér jött létre. Idén készülhet el a Végvári vitézek tere, erre a patakkal összekapcsolódó területre kerül a Dobó térről a – már felújított – névadó szoborcsoport. Korábban már megújult többek között a Kis Dobó tér és az Eszperantó sétány, kerékpárút épült az Eger-patak felújított medrében, és látogathatóvá vált a Valide Sultana török kori fürdőrom.
Látnivalók Egerben
A vár és a Dobó István Vármúzeum: Otthont ad a település történetét bemutató tárlatnak és az Egri Képtárnak.
Egri bazilika: Magyar-ország második legnagyobb temploma. Ez az egyetlen klasszicista épület a városban.
Gárdonyi Géza Emlék-múzeum: 1952-ben megnyílt irodalmi emlékhely, ahol az író 1897-től 1922-es haláláig élt és alkotott.
Minaret: Az ország három ép minaretje közül a legmagasabb (40 méter) és a legjobb állapotú. Felmenni a 26 méter magasan lévő erkélyre lehet.
Érsekkert: A szökőkúttal, zenepavilonnal is felszerelt park ma számos rendezvénynek is otthont ad.
Gárdonyi Géza tér: A Dobó tér mellett kialakított téren szoborral tisztelegnek
az Egri csillagok írójának emléke előtt.
Fazola Henrik kapui: A kovácsoltvas kapuk a város jelképei közé tartoznak. A megyeházán kívül a város több pontján láthatók.
Törökfürdő, termálfürdő: Felújításuk óta egyre népszerűbbek. Közösen és külön-külön is látogathatók.
Egri borvidék: A régiónak évszázados borkészítési hagyományai vannak. A térség jelképének számító bikavérek megújulását párjának, a fehér egri csillagnak a bevezetése követte. Érdemes mindkettőből kóstolni.
Programajánló
Egri Csillag Borfesztivál: Április 30. és május 2. között idén a vár helyett a Szépasszonyvölgyben várják a látogatókat a borászok a legjobb egri csillagokkal és egri bikavérekkel. Napközben játékos programok, este koncertek lesznek, fellép többek között a Punnany Massif, a The Carboonfools és a Csík zenekar is.
Pünkösdölés: Változatos programok Egerben és a környéken május 23–24-én.
FesztEger: Május 28–30. között a zenei tehetségkutatót is magában foglaló fesztiválon olyan fellépőket köszönthetnek, mint például a Kiscsillag, a Quimby vagy Szabó Balázs és bandája. A helyszín idén is a Bolyki-pincészet lesz.
fotó: Vozáry Róbert / Szinok Gábor / MTI
forrás: metropol.hu

Megjegyzés küldése