A bronzcsata első-, és remélhetőleg a szezon utolsó hazai meccsét kedd este rendezik. Hogy az OSC elleni elődöntős kudarc után sem áll meg az élet, mi sem bizonyítja jobban, minthogy már meg is van a bajnokság utolsó párharcának, a bronzcsatának az időpontja.
A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos versenykiírása alapján, ahogyan a rájátszás eddigi részében is megszokhattuk, úgy a Ferencváros ellen is az egyik fél második sikeréig tart majd a párharc, ám mivel a ZF-Eger az alapszakaszban megelőzte a zöld-fehéreket, a mieink kezdhetnek hazai környezetben.
Az első meccsre pedig nem is kell már sokat várni. Egészen pontosan május 12-én kedden, este 19 órakor történik az első ráúszás, méghozzá az egri Bitskey Aladár Uszodában.
Hír még ezzel a találkozóval kapcsolatosan, hogy az Egri Vízilabda Klub vezetése úgy határozott, az érdeklődő – remélhetőleg szépszámú – közönségnek nem kell belépőt vennie, vagyis mindenki ingyen nézheti meg a meccset.
A cél ezzel egyértelmű, némi kárpótlás az elődöntős csalódásért, illetve egy remény afelé, hogy a szezon várhatóan utolsó hazai mérkőzésén méltóképpen búcsúzhatunk a 2014/2015-ös idénytől.
(FOTÓ: Fehér Kálmán, archív)
forrás: egrivizilabda.hu

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.