Tarnalelesz község Heves megye Pétervásárai járásában. Heves megye északi részén helyezkedik el, Bükkszéktől 10 kilométerre, Ózdtól 27- Egertől 28 kilométer távolságra.
Története
Lelez néven említik először írásban egy 1280-ban kelt oklevélben. Az 1330-1337. évi pápai tizedjegyzékben is szerepel Lelez néven. A török 1540-ben elpusztította, de néhány évvel később újjáépült. Hódoltsági terület lett. Az 1500-as évek közepétől kezdve 1945-ig többek között az Istenmezei, Nádasdy, Daróczy és Lórántffy családok voltak a birtokosai.
1910-ben 1684 magyar lakosa volt, melyből 1670 római katolikus volt.
A 20. század elején Heves vármegye Pétervásári járásához tartozott.
2001-ben a település lakosságának 72%-a magyar, 28%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[3]
Nevezetességei
Római katolikus plébániatemplom. Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt.
IV. Béla emlékmű
Első világháborús és második világháborús emléktábla
A település határában kezdődik a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet.
forrás: wikipedia.org

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.