0
EGRI KÖZGYŰLÉS | Egy fontos határidő miatt a megszokottól eltérően hétfőn ülésezett az egri közgyűlés. Húsz napirendet tárgyaltak, többségében vita nélkül született döntés.

Martonné Adler Ildikó alpolgármester Bognár József városi rendőrkapitánytól azt kérte: mondja el, milyen külön intézkedésekkel készülnek az idegenforgalmi szezonra. A beszámoló szerint: a kapitányság növeli a gyalogos szolgálatot Eger frekventált helyein, továbbá tervezik, hogy idegen nyelveket jól beszélő diákokat rendelnek a rendőrök mellé. A rendőrkapitány kiemelte: javult a közbiztonsági helyzet, az elmúlt 5 év legalacsonyabb bűncselekményi számát érték el.

Felmerült a belvárosi sétáló utcát érintő közlekedési anomália is – tudniillik: sokan hagyják figyelmen kívül a KRESZ-szabályokat, s behajtanak a Széchenyi utcára –, ehhez Habis László polgármester hozzátette: amint elkészül az Érseki Palota felújítása, újra üzembe helyezik a beléptető kaput a Líceumnál.

Az első napirendi pontban módosították a gyermekjóléti alapellátásokról és azok térítési díjairól szóló rendeletet. Ez szigorúan szabályozza az élelmiszerek minőségét, a változás főleg az uzsonnát érinti: megjelennek a tejtermékek és a teljes kiőrlésű pékáruk. Az alpolgármester kiemelte: januártól az óvodások és a bölcsődések ingyen étkezhetnek, tavaly óta pedig már a speciális táplálkozási igényű gyermekek étkeztetését is megoldják.

A következőkben Habis László előterjesztéséről, az Integrált Területi Program 2.0 változatának forrás felhasználásairól és indikátor vállalásairól vitázott a testület. A kormány 11 milliárd 80 millió forintot ítélt meg a városnak többek között gazdaság- vagy közszolgáltatás-fejlesztésre, s ezen elképzeléseket még hétfőn el kellett juttatni a minisztériumnak. Noha a városvezető több ízben is kiemelte, hogy csupán adminisztratív döntésről van szó, keretekről szavaznak, s a tervezetben szereplő elképzelések csak tájékoztató jellegűek, az ügy így is kisebb vitát gerjesztett a képviselők között. Végül 11 igen szavazattal elfogadták az előterjesztést.

A volt Gamesz-épület már inkubátorházként működik 

A közgyűlés döntött a Dobó István Vármúzeum (DIV) alapító okiratának módosításáról is, mivel ez szükséges a Gárdonyi utca 5. szám alatti volt GAMESZ épület hasznosításához. Köztudott: a Fajcsák Dénes vezette Arkt Egyesület 2013-ban kereste meg az önkormányzatot, hogy művészeti tartalommal töltenének meg egy rég nem használt városi ingatlant. Ekkor esett a választás a Gárdonyi utcában lévő helyszínre. A felújítás már lassan elkészült, csupán a jogi háttér volt rendezetlen. Az egyesület kezdetben az Eger Vára Barátainak Körével kötött megállapodást, ám a kör közcélú minősítése veszélybe került volna a projekt kapcsán. A mostani döntés szerint az épület a DIV telephelye lett, s 5 évre szóló használati megállapodást kötöttek.

FOTÓ: BERÁN DÁNIEL

>>> a cikk forrása -  (heol.hu)

Megjegyzés küldése

 
Top