Az elmúlt hét végén megrendezett XIV. Egerszalóki Pünkösdi Tor-Túra is azt mutatja, hogy lassan „lendületbe jön” az idegenforgalmi szezon. A magas látogatotsággal büszkélkedő Gyógyvizek völgyén kívül más helyeken is programokkal várják a vendégeket.
Pintér Beáta, a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület Turisztikai Információs Iroda TDM menedzsere szerint – bár időnként csepergett, s nagy meleg sem volt – az esemény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A kínált 1200 fogyasztási jegyből mindössze 38 nem kelt el. A házigazdák ezen túl főztek még másfél száz adag ételt a fellépők számára is. Ez utóbbi menü húslevesből és töltött káposztából állt. A menedzser külön is megemlítette, hogy mindig vannak érdekes történetek, amelyek megerősítik a szervezőket abban a meggyőződésükben, hogy érdemes évről vére összehozni a tor-túrát. Példaként említette, hogy Kecskemétről jött egy főzőcsapat, akik tavaly még vendégként ismerkedtek meg a rendezvénnyel.
A szakembertől megtudtuk: az Egerszalók, Demjén és Egerszólát hármasának, turisztikai programjainak és a térség megismertetésének koordinátora a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület. Megyénkben Eger után, a második legtöbb vendégéjszakával büszkélkedő desztinációl van szó. A Gyógyvizek Völgyéhez nagy szállodák, fürdők, éttermek, vendégházak, borászatok, magánszemélyek, valamint civil szervezetek kapcsolódnak tagként.
– A térség számos programmal várja az ide érkező vendégeket. Ezek kis hányadát maga a egyesület szervezi. A nagyobbik részt a civil szervezetek vállalják magukra. Az Aranytőke Borversenyt vagy az Olaszrizling Fesztivált például az egerszóláti partnerek szervezik, a TDM hátteret biztosít hozzá. A demjéniek is kitesznek magukért. Ott kiemelt program a Demjéni Lakodalom, a Hegyeskő Nap és a Káposztás Étkek Napja. Ezek a rendezvények már egy évtizedes múltra tekintenek vissza – fogalmazott Pintér Beáta, akitől megtudtuk, hogy Egerszalókon több civil szervezet is bekapcsolódik a szervezésbe. Az Egerszalóki Turizmus Egyesület oroszlánrészt vállal ezekben a programokban. A tizenegyedik alkalommal megrendezett tor-túra Egerszalók legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényének szervezését az idén is az Egerszalóki Turizmus Egyesület elnöke, Póczos Lászlóné tartotta kézben, aki a tapasztalatai alapján is a feladatait rutinosan osztja ki a legrátermettebbekre évről, évre – tudtuk meg.
Azok számára, akik még nem látogattak el Szalókra valamely pünkösdkor, a TDM menedzser a tor-túra lényegét úgy foglalta össze, hogy a vendégek a rendezvényen bejárhatják az egész falut, mégpedig úgy, hogy közben végig is kóstolják. Idén 14 helyen rotyogott az étel. Mindig kemencében vagy szabadtűzön készülnek a finomságok. Beáta hozott is egy-két példát az ét-lap-térképről. A kemencében sült tőtikét, a grillezett kecskesajtot, a csülkös babgulyást, vagy a szürkemarha pörköltet említette.
– Természetesen, sütemény és szalóki bor is jár a kostolóhoz. És, hogy hol készülnek a finomabnál finomabb ételek? A főzőhelyek vendégházaknál, pincészeteknél vannak, ahol hagyományosan a házigazdák főznek-sütnek, de már messziről jött vendégek is fakanalat ragadnak, és a házigazdák eszközeit használva, hozzák el más vidékek ízeit Szalókra – utalt vissza a kecskemétiek példájára a szakember.
Megtudtuk azt is, hogy a kóstoló jegyeket 80 százalékban már elővételben értékesítik a szervezők. Ebből is kitűnik, hogy egy rendkívül népszerű, nagy hagyományokkal rendelkező program ez a tor-túra. Azt a Hírlap munkatársai is megtapasztalták egy hete, hogy nem unatkoznak a vendégek addig sem, amíg az étkek készülnek: őket a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület udvarán és színpadán kulturális programokkal, játékokkal, helyi kézműves termékekkel várták. A hagyományőrző együttesek régi szokásokat elevenítettek fel, illetve része volt az eseménynek az a lakodalmas menet, amelyről keddi lapszámunkban részletesen beszámoltunk. Mindig egy koncerttel is kedveskednek a szervezők. Vendégük volt már Kovács Kati, Vastag Csaba, Sasvári Sándor. Az estébe nyúló mulatozáshoz és tánchoz pedig az Egerszalóki Tekergő Zenekar adja a zenét.
– A Gyógyvizek Völgyében legközelebb június 25-én a Demjéni Dalos Napon és az egerszalóki Tüzes Szombaton találkozhatunk. Naponta frissülő weboldalukon megtalálják az aktuális információkat – árult el további titkokat a TDM menedzser.
Az idegenforgalmi szezon közeledtével a megyeszékhely turisztikailag talán kisebb számban látogatott térségében is készülnek a vendégvárásra. Farkas Sándor, Verpelét polgármestere szerint a Demjén-szalóki fejlesztés városuk idegenforgalmára is hat valamelyest, amit a szálláshely árak különbsége okozhat. Tízegynéhány vendégház működik a városukban, 3-4 napraforgós minősítéssel. A borturizmust is próbálják erősíteni, de fontos vonzerő a horgásztavuk is.
Szarvaskőben a Kecskefaron lévő turistaszálló, az Ökopark, s magánházas szállások várják a vendégeket, elsősorban a bakancsos turistákat – tájékoztatott Szabóné Balla Marianna polgármester. Változást hozhat az idegenforgalom jellegében, ha bejönnek a terveik és megvalósul a közösségi ház, az állandó színpad. Ez a szálláshelyeik jobb kihasználtságát hozhatná, a szabadtéri színház pedig azt, hogy nem csak a bakancsosok célhelye lenne a falu.
Az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend nagymestere, Tuza Ferenc szerint lakóhelye idegenforgalmán is lendített a gyógyvizek völgyének „nagyüzembe helyezése”. De a helybeli nagyobb események alkalmával is megtelnek a szóláti szálláshelyek. Ezek sorában említette az Aranytőke Borversenyt, aminek a közelmúltban tartották az eredményhirdetését az Egri Csillag Weekend keretében, illetve az Olaszrizling Fesztivált.
Az egykori polgármesternek borlovagrendi „funkciójából” fakadóan is rálátása van a gyógyvizek völgyének egyéb történéseire. Szerinte nagyon sok szálláshely, borászat jött létre Egerszalókon. Rendezvényeik is sűrűn vannak, most éppen a Tor-túra. Ezeken a borlovagok is részt szoktak venni. Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy örül a három település között megvalósult összefogásnak. Kölcsönösen mozgósítanak egymás rendezvényeire, a programokban részt vesznek az asszonykórusaik is.
Egyszer üdülőfalu lesznek?
Andornaktályára a szállásadás főként Eger közelsége miatt nem jellemző. Vámosi László polgármester szerint látnivaló pedig van. Ezek között említette a Nagykertet, amit négy éve kezdtek el kitisztítani és felújítani.
– Pályázat kapcsán szépítettük tovább, s a környék egyik legvonzóbb helye lehetne. De itt a kastély, amelyben egy szobányi Mocsáry-emlékhelyet létesítettek. A környék egyik legszebb katolikus temploma is Andornaktályán van. Amint az elkerülő út megépül, üdülőfalu irányába mehetne el a település – mondotta.
a cikk erdeti helye - heol.hu
Pintér Beáta, a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület Turisztikai Információs Iroda TDM menedzsere szerint – bár időnként csepergett, s nagy meleg sem volt – az esemény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A kínált 1200 fogyasztási jegyből mindössze 38 nem kelt el. A házigazdák ezen túl főztek még másfél száz adag ételt a fellépők számára is. Ez utóbbi menü húslevesből és töltött káposztából állt. A menedzser külön is megemlítette, hogy mindig vannak érdekes történetek, amelyek megerősítik a szervezőket abban a meggyőződésükben, hogy érdemes évről vére összehozni a tor-túrát. Példaként említette, hogy Kecskemétről jött egy főzőcsapat, akik tavaly még vendégként ismerkedtek meg a rendezvénnyel.
A szakembertől megtudtuk: az Egerszalók, Demjén és Egerszólát hármasának, turisztikai programjainak és a térség megismertetésének koordinátora a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület. Megyénkben Eger után, a második legtöbb vendégéjszakával büszkélkedő desztinációl van szó. A Gyógyvizek Völgyéhez nagy szállodák, fürdők, éttermek, vendégházak, borászatok, magánszemélyek, valamint civil szervezetek kapcsolódnak tagként.
– A térség számos programmal várja az ide érkező vendégeket. Ezek kis hányadát maga a egyesület szervezi. A nagyobbik részt a civil szervezetek vállalják magukra. Az Aranytőke Borversenyt vagy az Olaszrizling Fesztivált például az egerszóláti partnerek szervezik, a TDM hátteret biztosít hozzá. A demjéniek is kitesznek magukért. Ott kiemelt program a Demjéni Lakodalom, a Hegyeskő Nap és a Káposztás Étkek Napja. Ezek a rendezvények már egy évtizedes múltra tekintenek vissza – fogalmazott Pintér Beáta, akitől megtudtuk, hogy Egerszalókon több civil szervezet is bekapcsolódik a szervezésbe. Az Egerszalóki Turizmus Egyesület oroszlánrészt vállal ezekben a programokban. A tizenegyedik alkalommal megrendezett tor-túra Egerszalók legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvényének szervezését az idén is az Egerszalóki Turizmus Egyesület elnöke, Póczos Lászlóné tartotta kézben, aki a tapasztalatai alapján is a feladatait rutinosan osztja ki a legrátermettebbekre évről, évre – tudtuk meg.
Az Egerszalóki Tekergő Zenekar nap közben, két vendéglátóhely között is húzta a nótát. Fotó: Beküldött
– Természetesen, sütemény és szalóki bor is jár a kostolóhoz. És, hogy hol készülnek a finomabnál finomabb ételek? A főzőhelyek vendégházaknál, pincészeteknél vannak, ahol hagyományosan a házigazdák főznek-sütnek, de már messziről jött vendégek is fakanalat ragadnak, és a házigazdák eszközeit használva, hozzák el más vidékek ízeit Szalókra – utalt vissza a kecskemétiek példájára a szakember.
Megtudtuk azt is, hogy a kóstoló jegyeket 80 százalékban már elővételben értékesítik a szervezők. Ebből is kitűnik, hogy egy rendkívül népszerű, nagy hagyományokkal rendelkező program ez a tor-túra. Azt a Hírlap munkatársai is megtapasztalták egy hete, hogy nem unatkoznak a vendégek addig sem, amíg az étkek készülnek: őket a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület udvarán és színpadán kulturális programokkal, játékokkal, helyi kézműves termékekkel várták. A hagyományőrző együttesek régi szokásokat elevenítettek fel, illetve része volt az eseménynek az a lakodalmas menet, amelyről keddi lapszámunkban részletesen beszámoltunk. Mindig egy koncerttel is kedveskednek a szervezők. Vendégük volt már Kovács Kati, Vastag Csaba, Sasvári Sándor. Az estébe nyúló mulatozáshoz és tánchoz pedig az Egerszalóki Tekergő Zenekar adja a zenét.
– A Gyógyvizek Völgyében legközelebb június 25-én a Demjéni Dalos Napon és az egerszalóki Tüzes Szombaton találkozhatunk. Naponta frissülő weboldalukon megtalálják az aktuális információkat – árult el további titkokat a TDM menedzser.
Az idegenforgalmi szezon közeledtével a megyeszékhely turisztikailag talán kisebb számban látogatott térségében is készülnek a vendégvárásra. Farkas Sándor, Verpelét polgármestere szerint a Demjén-szalóki fejlesztés városuk idegenforgalmára is hat valamelyest, amit a szálláshely árak különbsége okozhat. Tízegynéhány vendégház működik a városukban, 3-4 napraforgós minősítéssel. A borturizmust is próbálják erősíteni, de fontos vonzerő a horgásztavuk is.
Tuza Ferenc kihirdeti a borverseny eredményét Fotó: Korsós Viktor
Az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend nagymestere, Tuza Ferenc szerint lakóhelye idegenforgalmán is lendített a gyógyvizek völgyének „nagyüzembe helyezése”. De a helybeli nagyobb események alkalmával is megtelnek a szóláti szálláshelyek. Ezek sorában említette az Aranytőke Borversenyt, aminek a közelmúltban tartották az eredményhirdetését az Egri Csillag Weekend keretében, illetve az Olaszrizling Fesztivált.
Az egykori polgármesternek borlovagrendi „funkciójából” fakadóan is rálátása van a gyógyvizek völgyének egyéb történéseire. Szerinte nagyon sok szálláshely, borászat jött létre Egerszalókon. Rendezvényeik is sűrűn vannak, most éppen a Tor-túra. Ezeken a borlovagok is részt szoktak venni. Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy örül a három település között megvalósult összefogásnak. Kölcsönösen mozgósítanak egymás rendezvényeire, a programokban részt vesznek az asszonykórusaik is.
Egyszer üdülőfalu lesznek?
Andornaktályára a szállásadás főként Eger közelsége miatt nem jellemző. Vámosi László polgármester szerint látnivaló pedig van. Ezek között említette a Nagykertet, amit négy éve kezdtek el kitisztítani és felújítani.
– Pályázat kapcsán szépítettük tovább, s a környék egyik legvonzóbb helye lehetne. De itt a kastély, amelyben egy szobányi Mocsáry-emlékhelyet létesítettek. A környék egyik legszebb katolikus temploma is Andornaktályán van. Amint az elkerülő út megépül, üdülőfalu irányába mehetne el a település – mondotta.
a cikk erdeti helye - heol.hu


Megjegyzés küldése