0

Az egyemeletes, régi püspöki palota Egerben a belső vár északnyugati szakaszán található (keleti szakasza elpusztult). Földszintje gótikus a 15–16. századból; emelete 18. századi, gótikus és reneszánsz részletekkel. Eredetijét 1470 körül építette Beckensloer János püspök. Keresztboltozattal fedett, árkádos folyosója részben eredeti; a belső falán gótikus ablak- és ajtónyílások láthatók.

Az egyik földszinti teremben állították ki Dobó István vörös márvány sírkövét, amit egri hősök szimbolikus szobrai vesznek körül. Egy falitáblán a név szerint ismert 1552-es várvédőket sorolják fel. Két földszinti teremben időszakos kiállításokat rendeznek be.


Az emeleten az egri vár történetét bemutató kiállítás tekinthető meg. Az első három terem a vár területén létrejött egykori püspöki székhely történetét foglalja össze az államalapításról a mohácsi csata időszakáig. Megtekinthető nemcsak a vár területén épített első keresztelőegyház (rotunda) makettje, de a Szent István által alapított korai püspöki központ többi épületének, így a püspöki udvarháznak a miniatűrje is.


Az egri vár történetének legfontosabb időszakát idézi a negyedik terem: az 1552-es török ostrommal és annak történelmi előzményeivel ismerkedhet meg a látogató. A vár átépítéseit makettek szemléltetik, a terem közepén lévő kereszt alakú vitrinben pedig a korszak fegyverei láthatók.

A következő teremben a korabeli végvári életet mutathatjuk meg. Bábuk állnak őrt végvári lovastiszt, illetve német muskétás rekonstruált ruházatban és felszerelésben, valamint itt található a vár 1596-os állapotát bemutató makett is. Az erődítményt, az 1596-os, a török győzelmet hozó ostromot és a mezőkeresztesi vereséget ábrázoló eredeti, XVI-XVII. századi metszetek mellett egy nagyméretű térképen a török kori magyar végvárrendszert is tanulmányozhatjuk. Balassi Bálint egri éveire utal a reneszánsz költő és katona egyetlen hiteles ábrázolásának tartott festmény másolata.


A török kézre került város és vár életét ismerhetjük a hatodik teremben. A hetedik terem pedig a vár történetének utolsó hadtörténelmi vonatkozásait, a törökök 1687-es kiűzését és a Rákóczi-szabadságharc időszakát idézi fel. Eger ugyanis a kurucok egyik fontos erőssége volt.

A nyolcadik teremben virtuális kiállításon barangolhat a látogató, bővebben megismerheti a vár történelmének egy-egy korszakát, vagy virtuális rekonstrukciók segítségével bejárhatja a XVI. századi várat. Itt tekinthető meg az 1552-es ostrom egy részletét bemutató terepasztal, melyen a vár egy részletének makettje látható magyar és török harcosokkal, a várból kitörő vitézekkel, és a törökök táborával, sátraikkal, ágyúikkal.

forrás és fotó: karpatinfo.net

Megjegyzés küldése

 
Top