A rendező, Maklári Bosch Kötélugró Klub az idén már negyedik alkalommal látta vendégül a világ legjobb ugróköteleseit. A versenyzők száma évről, évre növekszik és egyre több külföldi induló is részt vesz az eseményen, ez alkalommal nyolc Hong Kong-ból érkezett kötélugró méretette meg magát, többek között a jelenlegi férfi világbajnok is, tájékoztatta a heol.hu-t Kovács Judit, a maklári klub edzője.
A Kis Demó versenyen két kategóriában versenyeztek az indulók. Az I-es korcsoportban 3. helyen végezett a maklári Fun Factory nevű összeállítás (Bozsik Regina, Köblő Kata, Zelei Dorottya, Hanuszik Lilla és Zelei Diána). A II. korcsoportban a nagyok között a belga versenyen is szépen szereplő Black Pack fantázia nevű csapat bizonyult a legjobbnak. A csapat tagjai Hanuszik Éva, Bánhegyi Hanna, Tatár Laura, Darvai Júlia, Bauer Ákos és Bánhegyi Flóra.
A Nagy Demó versenyen, ami a kötélugrás legnehezebb versenyszáma, hiszen rengeteg ember dolgozik együtt, csaknem 5 percen keresztül a rendező Maklári Bosch Kötélugró Klub versenyzői állhattak az első helyre.
Az idén is avattunk Kis és Nagymestert. Itt azok a versenyzők vehetnek részt, akik az elmúlt két év eredményei alapján a meghívást kapnak. 2016-ban Fogel Zsófi tatai versenyzői állhatott a 15 év alattiak versenyében a dobogó legfelső fokára.
A Nagymester verseny igazi minőségi viadal volt. 23 versenyző mérte össze a tudását, akik mind a magyar válogatott tagjai, valamint külföldi versenyzők, akik már a svédországi Világbajnokságra készülnek. Itt a dobogó legfelső fokára állhatott, az egyik gyorsasági szám világcsúcs tartója, a maklári Hanuszik Éva közösen Ho Chu Ting Timothy-val. Őket követte Bánhegyi Hanna a sportág női Európa bajnoka.
– Nagyon jó érzés volt, hogy a versenyen vendégül láthattuk két fő támogatónk képviselőit. Paul Klinzing a Bosch Automotive Steering Kft. műszaki igazgatóját és Kurucz Erika a termelési igazgatót is a nézők között tudhattuk együtt Hanuszik Csabával, Maklár polgármesterével, hogy szurkoljon a hazai versenyzőknek és együtt díjazták a verseny legjobbjait – emelte ki Kovács Judit.
– Igazán fantasztikus napot zártunk, nagyon elégedettek vagyunk a versenyzőink teljesítményével. Hálásak vagyunk a viadalt támogató cégeknek, barátoknak, hogy lehetővé tették, hogy ilyen magas színvonalú versenyt rendezhessünk. De ugyanígy a klub vezetősének és a szülőknek is, hogy időt és energiát nem kímélve segítettek a rendezésben – tette hozzá.
Fotó: Márkus Attila
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.


