Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜


Jól választott osztálykirándulásnak időpontot az, aki kedden látogatott el az egri várba.

Az élmény hatványozódhatott a gyerekeknek, mert nemcsak a kiállításokat nézhették meg a Dobó István Vármúzeumban, de betekintést nyerhettek egy kínai televízió forgatócsoportjának munkájába is, sőt szerepelhettek is az általuk forgatott műsorban, ami egy valóságshow volt. A műsorkészítés az egész napot igénybe veszi.

A sanghaji központú Dragon TV több mint 50 munkatársa érkezett az egri várba kedden azzal a céllal, hogy ott forgassák le a nagy népszerűségnek örvendő világjáró valóságshow-juk következő epizódját. E műsor lényege az, hogy kínai hírességekkel a főszerepben egy-egy kiválasztott városban különböző ügyességi feladatokat oldanak meg, s közben bemutatják a helyszínt is, jelen esetben az egri várat az Egri Vitézlő Oskola tagjaival. A forgatócsoport tudatta: korábban Isztambulban forgattak, ahol a több mint százmilliós nézettséggel rendelkező műsor adásba kerülése után megötszöröződött a kínai turisták száma.



– Minden olyan megkeresésnek örülünk, ami segíthet Eger marketingjét erősíteni – mondta Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója. – Korábban is volt hasonló forgatás nálunk, de ilyen nézettségű műsor még nem készült itt. Érdekes adalék, hogy az utóbbi időben a várban egyre növekszik az Ázsiából érkező látogatóink száma, reméljük, ezek után még több érdeklődő lesz a világ azon tájáról is – nyilatkozta az igazgató. Megtudtuk: a forgatási helyszínek versenyében hazánk Ausztriát és Horvátországot előzte meg.

fotó: Berecz Mátyás

a cikk eredeti helye - heol.hu
 
Top