0
Pedagógusokat köszöntöttek a Gárdonyi Géza Színházban hétfőn délután.

Arany-, gyémánt-, vas és rubin diplomákat, Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket, miniszteri elismerő okleveleket, polgármesteri elismeréseket, valamint a közgyűlés által odaítélt Eger Kiváló Pedagógusa Kitüntetéseket és Pro Agria Szakmai Díjakat adtak át hétfőn a város pedagógusnapi ünnepségén. Habis László polgármester köszöntőjében kiemelte: a magyar kormánynak fontos célja, hogy egyenszilárdság érvényesüljön a köznevelésben.

– A nevelés- és oktatásügy jövőt épít a hazának, a magyar társadalomnak. Ennek hatása ott érvényesül minden családban, a gyermekeken át, a szülőkig és a nagyszülőkig. Tudjuk, hogy most nem egy csendes, könnyed időszakot élünk, sok-sok vita zajlott az elmúlt időszakban, de meggyőződésem, hogy ma is irányadó Reményik Sándor 1925-ben leírt gondolata: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!” Mert ahogyan a hitnek és a közös hitben való összekapaszkodásnak megvan a maga elvitathatatlan jelentősége, ugyanígy az iskolának is szervező- és közösségteremtő ereje van. Ebben meghatározó szerepe van a tanárnak, a pedagógusnak – fogalmazott.

A polgármester hozzátette: a kormányzatnak fontos célja, hogy egyfajta egyenszilárdság érvényesüljön a köznevelésben, hogy a legkisebb falvaktól a nagyvárosokig egyenlő esélyek illessék a diákokat. Az átalakulások után a megyében két köznevelési központ működik majd, ezek közül az egyik Egerben lesz.

A köszöntő után Habis László és Ballagó Zoltán, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerületének vezetője kitüntetéseket adott át. Díszokleveleket kaptak azon pedagógusok, akik közmegbecsülésre méltóan teljesítették hivatásukat és diplomájuk megszerzésének legalább fél évszázados évfordulóját ünneplik. Az emberi erőforrások minisztere által odaítélt pedagógus szolgálati emlékérmet vehettek át azok, akik több évtizedes áldozatos munka után most fejezik be aktív pályafutásukat, illetve Miniszteri Elismerő Okleveleket adományoztak a munkájukat színvonalasan végzőknek.

Kiemelkedő munkájáért Habis László két polgármesteri elismerést osztott ki, a közgyűlés pedig öt kiemelkedő munkát végző pedagógusnak ítélte oda az Eger Kiváló Pedagógusa címet példaadó szakmai munkájuk elismeréseként, valamint háromnak a Pro Agria Szakmai Díjat.

Gál Judit óvodavezető „Pro Agria” Szakmai Díjat vehett át Habis László polgármestertől Fotó: Korsós Viktor

A kitüntetettek teljes listája:

Aranydiplomát kapott:

– Jakab Tiborné
Óvónői oklevelét 50 éve szerezte meg a Kecskeméti Óvónőképző Intézetben.

– Juhász Gáborné
Tanítói oklevelét 50 éve szerezte meg a Jászberényi Tanítóképző Intézetben.

– Juhász Gábor
Tanári oklevelét 50 éve szerezte meg az Egri Tanárképző Főiskolán.

Gyémántdiplomát kapott:

– Bartáné Szabó Eszter
Óvónői oklevelét 60 éve szerezte meg a Miskolci Állami Kossuth Óvónőképzőben.

– Gyöngy Kálmánné
Óvónői oklevelét 60 éve szerezte meg a Kunszentmártoni Állami Óvónőképzőben.

– Kovács Józsefné
Tanári oklevelét 60 éve szerezte meg a Szegedi Tanárképző Főiskolán.

– Mazumel Józsefné
Óvónői oklevelét 60 éve szerezte meg a Miskolci Állami Kossuth Óvónőképzőben.

– Pintér Dezsőné
Óvónői oklevelét 60 éve szerezte meg a Miskolci Állami Kossuth
Óvónőképzőben.

Vas diplomát kapott:

– Czakó Lászlóné
Tanítói oklevelét 65 éve szerezte meg az Egri Állami Tanítóképző Intézetben.
– Rédei Józsefné
Tanítói oklevelét 65 éve szerezte meg az Egri Állami Tanítóképző Intézetben. (kitüntetését távollétében unokahúga, Simonné Rohony Marianna vette át)

Rubin diplomát kapott:

– Dr. Simon Józsefné
Tanítói oklevelét 70 éve szerezte meg a Salvator-Intézet Római Katolikus Népiskola Tanítóképző Intézetben. (kitüntetését távollétében menye, Simonné Rohony Marianna vette át)

Az emberi erőforrások minisztere által odaítélt Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott:

– Kormos Anna
Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvodája

– Prokaj Lászlóné
Ney Ferenc Óvoda

– Szabó Éva
Szivárvány Óvoda Deák Ferenc Tagóvodája

– Bárdos Mária
Ney Ferenc Óvoda Farkasvölgyi Tagóvodája

– Gál Gabriella
Benedek Elek Óvoda OVI-VÁR Tagóvodája

– Bíró Klára Júlianna
Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

– Farkasné Kis Erika
Egri Balassi Bálint Általános Iskola

– Juhász Jánosné
Egri Balassi Bálint Általános Iskola

– Kiss Istvánné
Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

– Kovácsné Vas Éva
Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola

– Homolya Lajos
Egri Dobó István Gimnázium

– Mikó Tünde
Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat

– Takács Lászlóné
Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (távollétében Balázsné Csuha Mária igazgató vette át az emlékérmet)

Az emberi erőforrások minisztere Miniszteri Elismerő Oklevelet kaptak:

– Szeniczey Tamásné
Az egri Balassi Bálint Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája gyógypedagógusa, munkaközösség vezető. Szakmai felkészültsége, elkötelezettsége, módszertani sokszínűsége és sok éves gyógypedagógiai tevékenysége alapján méltó az elismerésre.

– Dr. Nagyné Zsebe Alice
Az egri Balassi Bálint Általános Iskola matematika, kémia, informatika tanára. A tantestületben kivívott helye, elismertsége, a tanulók és a szülők tisztelete alapján érdemes az elismerésre.

– Mikó Tünde
A Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa. Életpályája során a sérült, különleges bánásmódot igénylő gyermekekért és családjaikért végzett lelkiismeretes, áldozatos munkája elismeréséül.

– Salamon Józsefné
A Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gazdasági ügyintézője. Pályája során mindvégig magas színvonalon végzett, fáradhatatlan munkája elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából.

Habis László Polgármesteri Elismerésében részesült:

– Tóth Balázs
Az egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskolája testnevelő tanára, az iskolai diákönkormányzatot segítő pedagógus. Nagy figyelmet fordít a gyermekek egészséges életmódra nevelésére. Tanítványaival kiváló eredményeket ért el a diákolimpián.

– Vreczenár Csaba Levente
Az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium matematika-angol tanára. Fontosnak tartja a legújabb pedagógiai módszerek, technikai eszközök alkalmazását. Kulcsszerepet tölt be az iskolai cserekapcsolatok megszervezésében.

Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést vett át:

– dr. Somogyi Mártonné
A négy évtizedes pedagógus pályafutása alatt sokat tett a Ney Ferenc Óvoda Gyermekkert Tagóvodája szakmai elismertségének eléréséhez. Munkája példamutató, nagy figyelmet fordít a gyermekek szeretetteljes környezetben való nevelésére. Az óvodapedagógus hallgatók gyakorlati képzésében mentori feladatokat lát el.

– Szeredi Andrea Mária
Az egri Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola oboa és szolfézs szakos tanára. Célja, hogy a gyerekek ráérezzenek az együtt muzsikálás örömére, megszeressék a kamarazenélést. Pályája során több szimfonikus és fúvós zenekar tagja volt. Diákjai sikerrel szerepelnek fesztiválokon és az országos furulyaversenyeken.

– Lukács Réka Mária
Az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tanítója, ének-zene tanára és drámapedagógusa. Tanóráin egyaránt alkalmazza a legújabb pedagógiai módszereket és technikai eszközöket. Az iskolai kulturális élet legfőbb irányítója. Néptánc csoportjával megyei és országos rendezvényeken kimagasló eredményeket ért el.

– Fűrné Vajda Andrea
A Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda tanítója, munkaközösség vezető. Elkötelezett a gyermekek személyiségfejlesztése, a felzárkóztatás és a tehetséggondozás felé. Folyamatos megújulásra képes, munkavégzése és eredményessége példaértékű.

– Beke Imre
A Neumann János Középiskola és Kollégium számítástechnika tanára, szakmacsoport vezető. Fontos szerepet töltött be az iskola oktatási, képzési struktúrájának kialakításában, több oktatási tananyag szerzője. Szép eredményeket ért el a tehetséggondozásban és a hátrányos helyzetű tanulók oktatásában. Részt vett számos hazai és nemzetközi pályázati programban.

„Pro Agria” Szakmai Díjat vett át:

– Gál Judit
A Benedek Elek Óvoda óvodavezetője. Munkáját az innovatív szemlélet jellemzi. A Felsővárosi óvodákban sikerrel vezetett be alternatív óvodai programokat. Tevékeny részese az Eszterházy Károly Főiskola óvodapedagógus képzésének. Mindennapi munkáját áthatja a gyermekszeretet, az örömteli óvodai élet megteremtése.

– Kovács Gabriella
Az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola magyar történelem szakos tanára. Óráin szívesen alkalmazza a korszerű info-kommunikációs eszközöket. Az iskola ünnepségeit színvonalas műsorokkal tette színessé. Évek óta sikeresen készíti fel tanítványait a tantárgyi versenyekre, ahol megyei és országos eredményeket ért el diákjaival.

– Strider Lajosné
Az egri Balassi Bálint Általános Iskola matematika-kémia szakos pedagógusa. Nagy hangsúlyt fektet a személyiségfejlesztésre, a közösség megszilárdítására. Fontosnak tartja a reál tárgyak megszerettetését, a tehetséggondozást. Tanulói kimagasló megyei és országos eredményeket értek el a szaktárgyi versenyeken.

Megjegyzés küldése

 
Top