0

Gazdag régészeti lelőhelyre bukkantak Szilvásváradon. Május óta folynak az ásatások a lovaspálya területén, ahol több időszak településeinek nyomait találták meg. Egy beruházáshoz kötődően kezdődtek meg a munkálatok, hogy az építkezést megelőzően feltárják a föld alatt lévő régészeti emlékeket.

Régészeti kutatómunkával, ásatással, a múlt emlékeinek feltárásával telnek a hetek, hónapok a Szilvásváradi Lovaspálya területén. Szakemberek, ásatási munkások, egyetemi hallgatók dolgoznak azon, hogy felszínre hozzák a leleteket. Legalább öt különböző kultúra településeinek nyomaira bukkantak a középső neolitikumtól egészen az avarokig, és ezen kívül még későrézkori és ötödik századbeli temetkezéseket is feltártak.




„Vannak vezér leleteink, szívünkhöz nőtt tárgyak. A településekről legnagyobb mennyiségben kerámiák kerültek elő, és étkezési hulladék vagyis állatcsont. Persze előkerülnek kőeszközök is, malom-, őrlő- és zúzókövek valamint falmaradványok és a mindennapi élethez kapcsolód tárgyak, például orsógomb, hálónehezék” - mondta Farkas Csilla, ásatásvezető régész, Dobó István Vármúzeum.

Két ütemben folynak az ásatások, négy illetve ötezer négyzetméternyi területen. Területenként másfél hónapjuk van az itt dolgozóknak arra hogy feltárják a földben rejlő emlékeket. Mind a beruházó, mind pedig a kivitelező együttműködésére számíthatnak, ez pedig nagyban segíti a terepen végzett munkát. Az ásatáson geodéta, és geofizikus szakemberek is dolgoznak, és nagy hasznát veszik a település egyik helytörténeti kutatója által végzett gyűjtőmunkának.



„Azt még mindig kevesen tudják, hogy régészeti szempontból is egy nagyon különleges dologról van szó, tehát itt Szilvásváradon a legrégebbi időktől kezdve a kőeszközökön keresztül a legutolsó időszakig különböző kultúrák nyomai maradtak meg, úgyhogy egy nagyon izgalmas helyről van szó" - nyilatkozta Regős József, barlangkutató.

A feltárt régészeti tárgyi emlékek az egri Dobó István Vármúzeumba kerülnek, ahol restaurálják őket, majd a leltározás és publikálás után kiállításokon láthatja majd a nagyközönség. A régészeti kutatások befejezését augusztus végére tervezik.











a cikk eredeti helye - OZD.HU

Megjegyzés küldése

 
Top