Az idei évben is – a hagyományokhoz híven – augusztus 19.én és 20- án a Clark Ádám Téren igen gazdag program várta a látogatókat Szent István ünnepén. A legnagyobb sikert az „Ízek utcája” aratta, melyen idén 13. alkalommal képviseltette magát a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje is hagyományőrző péktermékeivel.
A rend felkérésére a munkát az Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma segítette a kétnapos rendezvényen.
Az Egri Kerit az intézmény két élelmiszeripari tanára Fejes Zsolt és Lévárdi Tamás , valamint két pék-cukrász tanuló Andorkó Alexandra és Pétervári Alexandra képviselte. A Keri tanárai és a Fejedelmi Rend képviselői bemutatták a látogatók számára a hagyományos eszközöket, technológiákat, sütési eljárásokat és nagy sikerrel értékesítették az elkészített termékeket. Emellett az érdeklődőknek lehetőségük nyílt részt venni a kenyérszentelésen és megkóstolni a Magyar pékszövetség jóvoltából a 2016-os Év kenyerét is.
Megjegyzés küldése