Gárdonyi az ellentmondások embere volt, ami egyéniségének és művészetének megítélésére is rányomta bélyegét, és nagyban hozzájárult a személye körüli legendák, félreértések kialakulásához. Pályatársai nagy részétől eltérően az ő esetében nem volt táj, ahol bölcsője ringott, ahol gyökeret eresztett vagy ahova egy életen át kötődött volna, csak életútja derekán talált otthonra Egerben.
Vidéki ember volt, nem szenvedhette a nagyváros zaklatott életritmusát, gondolkodását és eszméit mégis a beköszöntő új század nyugtalansága határozta meg. Már családjától ráhagyományozott szellemi öröksége is sokrétű volt: szemléletére erősen hatott apja hazafias, negyvennyolcas politikai radikalizmusa, Habsburg-ellenessége, ugyanakkor anyjától egy letűnt világ romantikáját, nosztalgiáját ismerhette meg. Erre épültek saját életének tapasztalatai, főként néptanítósága során megerősödött szociális érzékenysége és demokratizmusa.
Apja családjának puritán evangélikus hagyományai ötvöződtek anyja szigorú katolicizmusával (a szülők közötti egyezség értelmében valamennyi Ziegler gyereket az anya vallására keresztelték), ő maga középiskoláit református tanodákban járta végig. Ennek ellenére az 1890-es években megrögzött materialistaként kérte számon jó barátja, Szabolcska Mihály vallásosságát. Egerbe költözését követően maga is vallásos lett, de hite egészen sajátos elemekből tevődött össze.
Hittel vallotta a szeretet és a szabad akarat hatalmát, ugyanakkor azt is, hogy a világ megértéséhez és Isten megtalálásához a természettudományos megismerés vezet (élete egyik legfontosabb olvasmányaként tartotta számon Darwin A fajok eredete című művét). Emellett a buddhizmus, az okkultizmus és a miszticizmus, a teozófia és a spiritizmus egyaránt erősen befolyásolták vallási szemléletét. A személyiségét alakító ellentmondások, ellentétes hatások sora folytatható. Érdeklődése is széles körben mozgott, gondolatvilágára és esztétikai érzékére egyidejűleg akár szélsőséges benyomások is termékenyen hatottak.
Egyszerre volt például ihletett olvasója a mizantróp és pesszimista Arthur Schopenhauer gondolatainak, szívesen forgatta a világ és az ember nyomorúságáról valló Dosztojevszkij és Reviczky Gyula írásait, ugyanakkor elkötelezett híve volt a szociális radikalizmusnak és gyermeki rajongással viszonyult Dankó Pista önfeledt és naiv tematikájú magyar nótáihoz.
A kortársak Gárdonyiról papírra vetett vallomásai és visszaemlékezései egy dologban kivétel nélkül megegyeznek: visszahúzódó, befelé forduló embernek írták le. Társaságban is nagyokat és jelentőségteljeseket hallgató embernek ismerték, megnyilatkozásai visszafogottak, már-már szemérmesek voltak. Külső megjelenése összhangban állt magaviselésével: öltözetével keveset törődő, szikár, barna bőrű ember volt, apró fekete szemei alatt mozgékony orr ült, hangja kellemesen érdes.
A nyugalmas felszín azonban az ő esetében háborgó lelket takart. Talán összeférhetetlen apjától való örökségeként nem mindig találta meg a közös hangot a mindennapi életben: a túlzásig érzékeny volt, könnyen sértődött meg, összetűzött munkaadóival, szerkesztőivel és a darabjait színpadra állító színigazgatókkal egyaránt. Zsurnalisztaéveiben nevezetes volt egymást váltó párbajairól, ebből kifolyólag 1890-ben Szegeden az állami fogház „vendége” is volt hat héten át. Jellemző epizód: a fáma szerint 1901-ben, a Nemzeti Színház rendezőjével azon különbözött össze, hogy az általa írt darab,
A bor szereplői nem jártak bokáig a sárban a színpadon úgy, ahogy ő megírta. Az évek múlásával, emberi és szerelmi csalódásai következtében tépelődő, vergődő lélekként egyre inkább elfordult a külvilág történéseitől, s emberi küzdelmei áthelyeződtek benső világába. Nemcsak emberkerülő lett, de távol állt tőle az érzéki örömök élvezete is, egyedül a pipázásnak hódolt állandó szenvedéllyel. A testi örömöknél nagyobbra tartotta a transzcendentális, már-már vallásos imádatot. Házasságellenes nőgyűlölő hírében állt; beszédes tény, hogy legelső befejezett regényének eredeti címe Nőgyűlölő volt – végül Cyprián címen jelent meg 1888-ban.
Az íróval bizalmas baráti viszonyban lévő Feszty Árpádné olyan férfiként vallott róla, akinek „nem volt tehetsége a szerelemhez”, meglett férfiként is olyan félszegen viselkedett a nőkkel, akár egy kisdiák. Ebben a sommás ítéletben is sok a legendateremtő elem, mert bár Gárdonyi lelkét valóban megsebzették szerelmi csalódásai és elfordult a felszínes, a testiségben kimerülő férfi–nő-kapcsolatoktól, élete utolsó szakaszában Mila személyében igazi szerelemre, lelki társra talált.
Gárdonyi személyiségének és mindennapjainak részletei, valamint irodalmi ötletei és ars poeticája rendszeresen vezetett titkosírásos naplójából, feljegyzéseiből és maximáiból – ún. Mesterfüzeteiből – bontakoznak ki emberközelségből. 1906-ban fejlesztette ki meglehetősen bonyolult, kalligrafikus titkosírását – családja tréfás elnevezésével „tibetűit” –, amelyet több sikertelen próbálkozást követően 1969-ben Gilicze Gábor és Gyürk Ottó fejtett meg. A lentről felfelé és jobbról balra haladó írásrendszer pont-, vonal- és körívelemekre, illetve ezek dőlésirány szerinti kombinációjára épülő betűírás
forrás: wikipedia.org
Megjegyzés küldése