Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője meghívására Egerben járt Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész, aki a várban 15 óra 52 perckor adott le díszlövést az 1552-es ostrom hőseinek emlékére.
Nyitrai Zsolt köszöntötte a híres vendéget, majd elmondta: hagyományteremtő céllal, a Vitézlő Oskola támogatásával ettől az évtől kezdve az idegenforgalmi szezonban naponta eldördül a díszlövés, hogy minél több vendég legyen részese a turisztikai attrakciónak.
Mindeközben ismert embereket, művészeket, sportolókat kérnek fel erre az aktusra. Mostani vendégünk az első Kossuth-díjas, aki a szakállas puska elsütésével emlékezik a diadal hőseire. Ugyanakkor személyében olyasvalaki vállalta el a felkérést, akinek nem kell bemutatni a fegyvert, hiszen az 1968-ban forgatott Egri csillagok című film egyik főszereplője volt. „
Valóban jól ismerem ezt a puskát, azóta is sokszor eszembe jut: ha a mostani korszerű vadászfegyvereimet használhattam volna az ostrom idején, egyedül legyőztem volna a törököket” – vette át a szót Koncz Gá- bor. Elmondta azt is, nagyon szereti azt a kort, amelyben a film játszódott, hiszen aki ügyes volt és eszes, az érvényesülhetett.
Nemrég fejeztem be 350. filmemet, s elmondhatom, abban az időben könnyebb volt mozit csinálni, mint most – tette hozzá. Szólt arról is, hogy szinte már hazajár Egerbe, ebbe a szépülő, fejlődő, gyönyörű városba, ami a „szí- ve csücske”. Pontban 15 óra 52 perckor Koncz Gá- bor szakavatott mozdulattal emelte vállhoz a szakállas puskát, majd eldördült a díszlövés.
forrás: EGRI MAGAZIN

Megjegyzés küldése