0
HÉT

Szeretek enni. És mindenevő vagyok. Illetve jó volna mindent enni, de nem lehet. Figyelnem, vigyáznom kell, mert elég gyorsan felszaladnak rám a kilók. Talán ha nem ott dolgoznék, ahol, akkor nem lennék ennyire óvatos.

De közben szerencsés is vagyok, mert ha személyesen találkozom valakivel, aki addig „élőben" nem látott, szinte mindig azt mondja: „Jaj de sovány, és sokkal fiatalabb, mint gondoltam!" Soványnak nem mondanám magam, de azért ha találkozunk a Dobó téren, mondd ugyanezt, kedves olvasóm, mert nagyon jólesik!És jólesett legutóbbi egri látogatásomkor a Zuzmóban elfogyasztott ebéd is, bár – bevallom – nekem kevés volt. Ritkán eszem hamburgert, de ha eszem, akkor bizony nagyot akarok! A Zuzmó kitűnő helyen van Egerben, a miliő bárhol a világban megállná a helyét, a füstös ízvilág, a karamellizált hagyma... Mind-mind lenyűgözött, de tényleg kicsi volt! Régi, bevált módszerem, ha nehezet, vagy sokat ebédelek, és jót szeretnék vacsorázni is, akkor leves mellé már csak desszertet kérek. Így tettem a hamburgerezés után is és milyen jól tettem! Azt az isteni citrusos karalábé krémlevest sültpaprika-habbal, amit a Macokban kaptam, sosem fogom elfelejteni. A leves után Macok-csokoládétortát kértem fehércsokoládé mousse-szal, málnafagylalttal, és „majdelfelejtettem", a leves előtt kiegészítésként a névadó macokot is kértünk kencékkel. A társaságban összesen öten voltunk, az ő tányérjukról is kóstolhattam, és mind fenséges volt! Ráadásul a környezet, a hangulat, a személyzet is hibátlan volt. Egyszerűen Egerben kihagyhatatlan ez a hely! Ritkán kérdezem meg, ki a séf egy étteremben, vagy ki volt a belső építész, itt megtettem, mert olykor tudni, ismerni kell egy nevet, aki a saját szakmájában nagyszerű!

Engem sokan ismernek, de ehhez nem társítok értéket. Csak a munkámat végzem, nem alkotok. De szerencsés vagyok, mert van olyan szakmám is, amiben büszke vagyok az eredményeimre, ahol a tanácsaimért hozzám fordulók talán épp úgy megjegyzik a nevemet, módszeremet, mint én a Macok esetében megjegyeztem az alkotókét.

Vagyis kettőből kettő... Az arányt, és a régebbi tapasztalatokat is figyelembe véve nyugodtan állíthatom: Eger gasztronómiája is megér egy önálló utazást. Én legalábbis biztosan jövök még ezért. - írja az eger.hu.


A megoldásokat augusztus 19-én éjfélig várják az 1552@ph.eger.hu email címre.

Megjegyzés küldése

 
Top