A ragadozómadarak megfigyelésére leginkább a reggeli órák alkalmasak. Érdemes a nemzeti park valamelyik kilátótornyából, vagy a védett területek szélén húzódó dűlőútról szemlélni a környéket. Ilyenkor a nagytestű ragadozók (ölyvek, sasok) még éjszakázó helyeiken, azaz kiszáradt fák csúcsain, kútgémeken, régi tanyaromok tetején ébredeznek.
A vörös és kék vércsék, hamvas és barna rétihéják viszont már kora reggel megkezdik a vadászatot, szorgalmasan keresik zsákmányaikat. A vadászat hevében néha egészen közel suhannak el az ember mellett.
A vörös és kék vércsék, hamvas és barna rétihéják viszont már kora reggel megkezdik a vadászatot, szorgalmasan keresik zsákmányaikat. A vadászat hevében néha egészen közel suhannak el az ember mellett.
A reggeli vadászatba belefeledkezett rétihéják néha egészen közel jönnek - ez itt pont egy hamvas rétihéja
Mostanra már valamennyi ragadozómadár fiókái felnevelkedtek és kirepültek, ezért is ilyen népes a tábor. Ráadásul a vonulásban lévő egyedek is gazdagítják az állományt. A legnagyobb egyedszámban vörös és kék vércséket láthatunk a pusztákon, de szép számban vadásznak egerészölyvek és barna rétihéják is. A lényegesen ritkábbnak számító pusztai ölyvből 6–10 példány tartózkodik a Csanádi pusztákon. Kígyászölyvből 5–7, hamvas rétihéjából 4–6 példányt látni mostanság. Megfigyeltek néhány kerecsensólymot, s megjelentek a térségben a parlagi sasok közeli költőpárjai is, fiókáikkal együtt. Szerencsével akár egy errefelé igencsak ritkának számító békászó sast, törpesast, barna vagy vörös kányát is megpillanthatunk, mivel az év ezen szakában sokfelé kóborolnak.
A vörös vércse már javában aktív, mikor a kígyászölyv még csak álmosan tekinget körbe egy vezetékoszlop tetején
A népes ragadozómadár-sereg igen hasznos a mezőgazdaság számára, mivel rágcsálók és más kártevők tömegétől szabadítják meg a termőföldeket. Ezért azokon a területeken, ahol a rágcsálók kezdenek elszaporodni, ott a ragadozók is várhatóan megjelennek majd. A friss tarlóhántásokon, kaszálókon rengeteg rágcsálót és egyéb kártevőt (sáskákat, bogarakat, rovarlárvákat) elfogyasztanak. Egy-egy T-fa kihelyezésével, vagy a dűlő menti fasorok megőrzésével, faültetéssel a madarak és magunk számára is kedvezhetünk.
Pusztai gémeskúton ébredező kígyászölyv
TURIZMUSONLINE.HU



Megjegyzés küldése