Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜


Megérkeztek az órák és munkába is álltak is a szakemberek a szerkezetek emelésével és beszerelésével az egri Szent Bernát Ciszterci templomnál szerdán.

Tavaly 574 millió forint szabad felhasználású forrást kapott Eger, amelyből 50 millió forintot a Szent Bernát Ciszterci templom felújításán hasznosítatott az egyház. Kós Ede templomigazgató akkor úgy fogalmazott, hogy egy nagy álom teljesülne, ha később a templom tornyaira óra kerülne.

Ez az álom napjainkban megvalósult, hiszen szerdán megérkezett az a hat – közel két méter átmérőjű – óralap, ami a jövőben dísziteni fogja a templom tornyait.


Történelmi pillanatnak nevezték többen is, amikor felkerült az első óralap a helyére

Fotó: Lénárt Márton

a cikk eredeti helye - HEOL.HU
 
Top