Az egri történelem egyik legdicsőségesebb napja 1552. október 17-e. Ekkor kezdődött meg a török hadsereg elvonulása Eger vára alól, miután a Dobó István vezette védők több mint egy hónapon át ellenálltak a hatalmas túlerőnek. A győzelem azonban nem jelentette a megpróbáltatások végét. A vár romokban állt, sokan életüket vesztették vagy megsebesültek, az élelmiszerkészletek megfogyatkoztak, és azonnal meg kellett kezdeni az erődítmény helyreállítását. A diadal mögött egy kevésbé ismert történet is meghúzódik: hogyan kezdődött újra az élet Egerben az ostrom után?
Október 17. – A nap, amikor a törökök elhagyták Egert
Az 1552-es esztendő a magyar történelem egyik legsúlyosabb időszaka volt. Az Oszmán Birodalom hadjárata során több fontos magyar végvár is elesett. Drégely, Temesvár és Szolnok elvesztése után Eger következett, amelynek elfoglalása megnyithatta volna az utat a Felvidék gazdag bányavárosai felé.
A török hadak szeptemberben érkeztek Eger alá. A vár védelmét Dobó István és Mekcsey István irányította, mellettük Bornemissza Gergely, Zolthay István és számos más tiszt, katona, valamint a várba menekült civilek vállaltak szerepet az ellenállásban.
A történeti források alapján mintegy 1800 katona és 270 menekült tartózkodott a várban. Velük szemben egy több tízezres oszmán hadsereg sorakozott fel, amely jelentős tüzérségi fölénnyel rendelkezett.
A hetekig tartó ágyúzás, az aknák robbantása és az ismétlődő rohamok súlyos pusztítást okoztak. Az október 12–13-i nagy támadások során a védők minden erejükre rászorultak, hogy megtartsák az erősséget.
A török hadvezetés végül belátta, hogy a vár elfoglalása további súlyos veszteségekkel járna. A kedvezőtlenre forduló időjárás, az utánpótlási nehézségek és a katonák kimerültsége is hozzájárult az ostrom feladásához.
Október 17-én Kara Ahmed pasa és Szokollu Mehmed serege megkezdte az elvonulást Eger alól, Ali budai pasa csapatai pedig másnap távoztak.
A vár megmenekült.
A történelmi győzelem azonban egészen más képet mutatott azok számára, akik a falak között élték át az ostromot.
Győzelem a romok között
Amikor elhallgattak az ágyúk, az egri vár már alig emlékeztetett arra az erődítményre, amelyet a török hadak szeptemberben körülzártak.
A falakon hatalmas sérülések keletkeztek, több védmű megrongálódott, a bástyákat és a vár épületeit találatok érték. Az ostrom utolsó napjaiban már nemcsak az ellenség túlereje, hanem az erődítmény állapota is komoly veszélyt jelentett.
A várkapitányok későbbi jelentése szerint a vár olyan súlyosan megrongálódott, hogy helyenként inkább nyílt mezőre, mint megerősített várra hasonlított.
Az egri győzelem nem egy sértetlenül megmaradt erődítmény diadala volt. A védők egy olyan várat tartottak meg, amelynek falai a hosszú ostrom során szinte teljesen felőrlődtek.
A romok eltakarítása, a használható fegyverek és építőanyagok összegyűjtése, valamint a védelmi rendszer helyreállítása sürgető feladattá vált.
A törökök ugyanis elvonultak, de senki sem tudhatta biztosan, mikor térnek vissza.
A győzelem emberi ára
Az ostrom történetét legtöbbször a hősiesség, a kitartás és a győzelem oldaláról ismerjük. Pedig a vár falai között súlyos emberi veszteségekkel is számolni kellett.
Tinódi Lantos Sebestyén kortárs beszámolója mintegy 300 halottról és 200 sebesültről tudósított a védők oldalán. Ezeket a számokat a történeti források alapján kell értelmezni, de jól érzékeltetik a harcok pusztítását.
Az elesettek között katonák és a védelemben részt vevő civilek is voltak. Az ostrom során az asszonyok sem maradtak tétlenek: vizet, követ és más szükséges eszközöket hordtak a falakra, segítették a harcolókat, és közvetlenül is részt vettek a védekezésben.
A győzelem napja így sokak számára a gyász kezdete is volt.
A túlélőknek nemcsak a megrongálódott várat kellett rendbe hozniuk, hanem gondoskodniuk kellett az elesettek eltemetéséről, a sebesültekről és azokról is, akik a harcok következtében elvesztették hozzátartozóikat.
Hogyan látták el a sebesülteket?
Az egri ostrom egyik kevésbé ismert érdekessége, hogy Dobó István már a török hadak megérkezése előtt gondolt a sérültek ellátására.
A történeti kutatások szerint tizenhárom borbélysebészt fogadott fel a környékről. A 16. században a borbélysebészek nemcsak hajvágással és borotválással foglalkoztak, hanem sebek kezelését és kisebb sebészeti beavatkozásokat is végeztek.
Feladatuk különösen fontos volt egy olyan ostrom során, ahol a kardvágások, a lövedékek, a repeszek és az égési sérülések mindennapos veszélyt jelentettek.
A korabeli orvoslás lehetőségei természetesen messze elmaradtak a maiaktól. Nem álltak rendelkezésre antibiotikumok, korszerű fertőtlenítőszerek vagy a mai értelemben vett kórházi ellátás.
A sebek tisztítása, kötözése, a vérzés csillapítása és a sérültek ápolása mégis életmentő jelentőségű lehetett.
Tinódi beszámolója arra utal, hogy a sebesültek ellátásában megfelelő számú szakember vett részt.
Az ostrom utáni napokban azonban nem minden sérült gyógyulhatott meg gyorsan. Voltak, akik maradandó károsodást szenvedtek, mások hosszabb ápolásra szorultak.
A várvédők áldozatvállalásának elismerése később az országos intézkedésekben is megjelent. A sebesültek és rokkantak megsegítésére külön támogatást rendeltek el, amelynek dokumentumai a közrendű várvédők történetének fontos forrásai.
Dobó István nem pihent meg a győzelem után
A törökök távozását követően Dobó István számára nem ért véget a munka.
A várkapitány pontosan tudta, hogy Eger védelmi szerepe továbbra is meghatározó. A súlyosan sérült erődítmény helyreállítása nélkül egy újabb támadás végzetes következményekkel járhatott volna.
Az első intézkedések között szerepelt az élelmiszer-utánpótlás megszervezése.
Dobó Tokajból szállíttatott élelmiszert Egerbe, hogy pótolják a hosszú ostrom során felhasznált készleteket.
Ez létfontosságú feladat volt. Egy várat ugyanis nem lehetett pusztán fegyverekkel megvédeni. A katonáknak, a várban dolgozóknak és a civileknek rendszeres élelmezésre volt szükségük.
A kapitány emellett intézkedett a leégett malom helyreállításáról, és az Eger-patak mellett új malom építését is megkezdette.
A malmok működése nélkülözhetetlen volt a gabona feldolgozásához, így a kenyérellátás biztosításához.
Mindez azt mutatja, hogy az ostrom utáni újjáépítés nem csupán a várfalakról szólt. A teljes ellátási rendszert működőképessé kellett tenni.
Az újjáépítés nehézségei
A győzelem híre gyorsan elterjedt, Eger védőinek hősiessége pedig Európa-szerte ismertté vált.
A dicsőség azonban nem jelentett automatikusan elegendő pénzt és segítséget az újjáépítéshez.
Dobó István és Mekcsey István hiába várta a szükséges támogatást. A vár helyreállításához szükséges források nem érkeztek meg olyan mértékben, ahogyan arra számítottak.
Ez különösen súlyos helyzetet teremtett, hiszen az egri várnak továbbra is jelentős katonai szerepet kellett betöltenie.
A kapitányok számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy megfelelő anyagi és katonai támogatás nélkül nem tudják biztonságosan fenntartani az erődítményt.
A kialakult helyzet végül odáig vezetett, hogy Dobó István és Mekcsey István 1552. november 25-én lemondott tisztségéről.
Alig több mint egy hónappal a történelmi győzelem után tehát a vár két meghatározó vezetője már nem kívánta tovább vállalni a kapitányi feladatokat.
Ez az egri ostrom utótörténetének egyik legérdekesebb, ugyanakkor legkevésbé emlegetett fordulata.
Új erődítések a következő években
Az ostrom után világossá vált, hogy az egri vár védelmi rendszerét tovább kell korszerűsíteni.
A 16. század közepére az ágyúk fejlődése jelentősen megváltoztatta a hadviselést. A középkori várfalak önmagukban már nem nyújtottak elegendő védelmet a nagy erejű tüzérséggel szemben.
Egerben ezért a következő években újabb erődítési munkálatok kezdődtek.
Ezek egyik jelentős eredménye a Bornemissza Gergely terveihez kötődő Gergely-bástya volt, amelyet 1553 és 1555 között építettek.
Az új védművek kialakítása már a korszerűbb haditechnikai követelményekhez igazodott.
Az egri vár tehát a győzelem után nem egyszerűen visszanyerte korábbi állapotát, hanem fokozatosan átalakuló végvárrá vált.
A munkálatoknak köszönhetően Eger még évtizedekig fontos szerepet tölthetett be a Magyar Királyság északi területeinek védelmében.
Tinódi Lantos Sebestyén megörökítette a győzelmet
Az egri ostrom történetét nemcsak a későbbi történetírók munkáiból ismerjük.
A győzelem után Tinódi Lantos Sebestyén személyesen is felkereste Egert, hogy összegyűjtse a harcok történetét. Beszélgetett a túlélőkkel, tájékozódott a vár védelméről, és históriás énekében megörökítette a történteket.
Az Eger vár viadaljáról való ének história a magyar történeti irodalom egyik legfontosabb kortárs beszámolója lett.
Tinódi munkájának különleges értéke, hogy a történet még a résztvevők életében született meg. Így számos olyan eseményt, személyt és részletet őrzött meg, amelyről más forrásokból alig tudnánk.
Évszázadokkal később Gárdonyi Géza is felhasználta ezeket a történeti ismereteket az Egri csillagok megírásakor.
A regény 1901-es megjelenése után Dobó István, Bornemissza Gergely és az egri várvédők története újabb nemzedékek számára vált ismertté.
Az ostrom utáni Eger emléke a városban
A Minden, ami Eger blog korábbi írásaiban több alkalommal is foglalkoztunk az 1552-es eseményekkel és azok történelmi örökségével.
A szeptemberi évfordulón bemutattuk az ostrom kezdetét, a török seregek érkezését és a várvédők felkészülését. Egy másik írásunkban Dobó István életének kevésbé ismert eseményeit, későbbi pályafutását és sorsát idéztük fel.
A vár története azonban nemcsak 1552-ről szól. Korábbi összeállításunkban a tatárjárás pusztítását és a középkori kővár kialakulását is bemutattuk, míg az egri Sánc történetéről szóló cikkünk már a későbbi erődítések és várrombolások városszerkezetre gyakorolt hatásával foglalkozott.
Az ostrom emléke Egerben évszázadokon át meghatározó maradt.
1902-ben, a győzelem 350. évfordulóján nagyszabású ünnepséget rendeztek a városban. Harangzúgással, mozsárágyúkkal és ünnepi megemlékezésekkel tisztelegtek a várvédők előtt.
Az egri vár ma nemzeti emlékhely, ahol a látogatók nemcsak a győzelem történetét, hanem az erődítmény több évszázados fejlődését is megismerhetik.
474 év múltán is Eger egyik legfontosabb napja
Az egri vár 1552-es megvédése nem jelentette az oszmán veszély végleges megszűnését.
A törökök 1596-ban, negyvennégy évvel később végül elfoglalták az erősséget, amely csak 1687-ben került ismét keresztény kézre.
Az 1552-es győzelem jelentőségét azonban ez sem csökkenti.
Dobó István és társai egy olyan időszakban tudták megállítani a támadókat, amikor az ország számos erőssége már elesett. A siker katonai jelentősége mellett erkölcsi erőt is adott a kortársaknak.
Október 17-e ezért nem csupán a diadal napja.
Emlékeztet azokra is, akik nem élhették meg a győzelmet, akik sebesülten maradtak a falak között, és akiknek az ostrom után a romokból kellett ismét működő végvárat teremteniük.
A történelmi emlékezet elsősorban a harcoló hősöket őrizte meg, de a vár fennmaradásához a kőművesek, ácsok, molnárok, szállítók és az ellátásról gondoskodók munkájára is szükség volt.
A győzelem napján véget ért az ostrom, de elkezdődött egy másik, kevésbé látványos küzdelem: Eger újjáépítése és további védelmének megszervezése.
474 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én a török hadak megkezdték az elvonulást Eger falai alól. A vár romokban állt, de nem esett el. Ez volt az egri győzelem legfontosabb üzenete, amelyet a város ma is őriz.
Források
Minden, ami Eger – 474 éve ezen a napon kezdődött Eger történetének leghíresebb ostroma
Minden, ami Eger – Menjünk vendégségbe Dobó Istvánhoz!?
Minden, ami Eger – IV. Béla és a tatárjárás nyomai Heves megyében
Minden, ami Eger – Az egri Sánc elfeledett világa
Minden, ami Eger – Harangzúgással és mozsárágyúkkal ünnepelte Eger Dobó hőseit 1902-ben
Magyar Nemzeti Levéltár – Az egri vár védői, 1552
Magyar Nemzeti Levéltár – Az Egri csillagok és a történelem
Nemzeti Archívum – Eger hősei és krónikása
Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság – Egri vár
Magyarságkutató Intézet – Az egri hősnők (1552) két história tükrében
Ezen a napon – Befejeződött az egri vár ostroma
Borítókép: Az egri vár 1552-ben – a Föld- és Tömlöc-bástyák, valamint a Dobó-bástya. Történelmi 3D rekonstrukció: Pazirik.