Szeptember 8. Szűz Mária születésének napja, melyhez több népszokás és néphiedelem tartozik. A 11. század óta tartják számon.
Kisasszony napja volt sokfelé a cselédek szolgálatba lépésének az ideje. Ilyenkor kezdték a dióverést.
Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz. Bugyborékos vagy ritkaszemű eső csapadékos őszt jósol.
Régen úgy vélték, hogy Kisasszony-napkor rózsát hány a nap. A Középső-Ipoly menti községekben az asszonyok felmentek a közeli dombra a felkelő napot nézni, abban a hitben, hogy meglátják benne Máriát és a nap körüli rózsákat.
Vetés kezdetét is jelentette a nap. Pereszlényben ez hagyományosan úgy történt, hogy a gazda megszentelte a vetőmagot. Tiszta ruhába öltözött, s menet közben senkihez sem szólt. Vetés közben tilos volt káromkodni. Miután végzett, magasra dobta a zsákot, hogy akkorára nőjön a gabona.
A Mura-vidéken Kisasszony-napkor az elvetendő búzát ponyvában kiteszik a harmatra, hogy meg ne dohosodjon. Ha ezt a vetőmag közé keverik, megmentik az üszkösödéstől.
Pereszlényben úgy vélték, hogy Kisasszonynapkor búcsúznak a fecskék, de még nem indulnak útnak.
fotó: madaras.network.hu
Sokszínű Vidék
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
