Kocsma, kupleráj, kaszinó… bank, butik, betéti társaság…
A Fellner – Hild – Makovecz triász egri egysége immáron megtörhetetlenül Eger történetének fényes lapjain áll. Az épületeket és az általuk sugallt, reprezentált értékeket minden, művészet iránt némi affinitással bíró ember csodálja. Az egriek büszkék rá, csak… még mindig van némi zavaró tényező, mely ebben mindenáron akadályozni akarja a hétköznapok kisemberét és a város kiváló polgárait egyaránt.
Van egy erő Egerben, mely soha nem nyughat semmi értéktől, élete célja a rombolás, a valódi értékek tönkretétele, hogy aztán helyükbe ültesse – erőnek erejével – a saját, értéknek vélt kacatjait. Érthető, sőt még meg is érthető, hogy a bennünket körülvevő világ kétpólusú, a fehér mellett ott sötétlik az árnyék feketéje, a jó mögött ott settenkedik a gonosz, a szép mellett elhalványul a rút, de arra még talán soha nem volt példa az emberiség történetében, hogy a silányság tűnjön győzedelmesnek az értékek ellenében. Valójában nem is tudjuk elhinni, hogy ez így van, így lehet, mint ahogy az is felfoghatatlan, hogy ez a józan többségnek ne szúrjon szemet, s hogy a kiválónak tartott dolgokat ne legyen, aki megvédelmezze.
A Makovecz-uszoda mindig szívesen látott vendég lapunkban, de örülnénk, ha immár az eddigieknél jobb és pozitívabb kicsengésű hírekkel örvendeztethetnénk meg a Kedves Olvasót, aki talán nem is érti, miért ennyire fontos ez nekünk.
Előző számunkban felkértünk mindenkit, aki velünk együtt az igaz értékek dominanciájára vágyik, tiltakozzanak Makovecz Imre művének megcsúfolása ellen. Nos, a város vezetőségének, mely az uszodát működtető kft-nek kizárólagos tulajdonosa, annyira fontos az egri polgárok véleménye, hogy az uszoda óratornyában a “beharangozott” kaszinót már meg is nyitotta. Hiába hívtuk fel a figyelmet rá, hogy keresztény jelképekből nem illik gúnyt űzni, az erre illetékesekben csak nem akar kifejlődni semmiféle affinitás a művészi értékek iránt, marad a vulgáris szemlélet, melynek áldatlan hatására Eger történelmi belvárosa egyre silányabb képet mutat. Rányomja bélyegét az a szemlélet, melynek a pillanatnyi haszonszerzés egyetlen koncepciója, és amelynek hatására minden üzlet, intézmény sorra kiszorul a belvárosból, s maradnak az alcímben felsoroltak, kifejezve mindazt, amit az újgazdag réteg még képes kifejezni, azaz hogy náluk minden változatlan… a fejekben és a szívekben egyaránt…
Oknyomozó körútra indulunk, s legelőször megtekintjük a “kaszinót”, mely az uszodához tartozó üzleti blokk részeként próbál üzemelni, mintha az ott szerzett bevételek esetleg legalizálhatnák azt a primitív prekoncepciót, melyet a nemtelen intézmény kifejezhetne, ha lennének ehhez épületes mondandói…
A délelőtti órákban a kaszinóban a személyzeten kívül senki nem tartózkodik, csupán egy termetes mezei poloska várakozik a kapun, talán bebocsátásra várva. A kaszinóban semmiféle olyan berendezési tárgy vagy utalás nincsen, amely kaszinóvá tenné a csöppnyi helyiséget, ahol Makovecz Imre eredetileg kávézót tervezett. Benne üldögélve ki lehetne látni az utcára, emeleti részéről pedig az uszodára. Csemetéikre várakozó szülőknek ideális hely volna, de hát azok a fránya ellenkező emberszabásúak ezt nem tűrhetik. Mit nekik Makovecz és az ő művészi álmai, majd ők bunkót fognak és lesújtanak rá, hadd bosszankodjon egy kicsit! Az ablakokon “természetesen” nem lehet kilátni, mivel minden el van sötétítve.
Az emeleti presszó teraszáról ki lehet nézni, de egyetlen szál virág sem dekorálja (miért is, hiszen az odaillene?!), vannak viszont matricák és reklámok, ha az intim hangulatú belső udvarra tekintünk. Az úszók feje fölött óriási reklámtáblák éktelenkednek, köztük a polgármester lapjáé, nehogy valaki valaha elfeledje, ki volt az, aki már eleve ellene esküdött, és a szavát adta, hogy mindent megtesz majd, hogy megakadályozza a felépítését.
A földszinti helyiségben, mely a “kaszinó” lenne, játékautomata játékautomata hátán. Szűk utacska vezet köztük, jelképezve, hogy ugyancsak beszűkülnek azoknak útjai, akik az efféle narkóra rászoknak. S hogy kiket várnak ide? Ugyan kik szokták a játéktermeket látogatni? Elhanyagolt, elidegenedett iskolás gyerekek, otthonról kapott vagy “szerzett” zsebpénzükkel, egyre elkeseredettebben próbálkozva a többnyire “megbuherált” gépekkel, melyek természetesen kizárólag a gazdáiknak hajlandóak dolgozni, pénzt szerezni.
Makovecz Imre harangtornyának megépülése egy darabig bizonytalan volt. Az időközben Corvin-láncra érdemesült művész eredeti elképzelése szerint ez az épületkomplexumhoz képest kicsinyke építmény igen fontos szimbólum. Talán nem minden egri tudja, miért kaptuk ezt ajándékba.
A betonburok, mely a tornyot övezi, szétreped, és belőle kiemelkedik a barokk tornyocska. “Szándékom szerint a város történelmi, katolikus jelképe – mondta róla Makovecz Imre. – A barokk torony megszabadul az őt fogva tartó, őt bezáró betonhéjból. Azt akarja hirdetni, hogy az idegen uralomnak vége. Eger története folytatódhat:” Nos, ennek ismeretében már nem nehéz megérteni, miért fáj ez a hitetlenséget és gyűlöletet hirdetőknek. Vannak, akik nem hisznek a lejárt történelmi korszak végében, sőt erőltetik a folytatást.
Nos, mi ezt értjük. De elfogadni soha nem fogjuk!
Renn Oszkár - AGRIA.HU / hnaplo 2001.
A Fellner – Hild – Makovecz triász egri egysége immáron megtörhetetlenül Eger történetének fényes lapjain áll. Az épületeket és az általuk sugallt, reprezentált értékeket minden, művészet iránt némi affinitással bíró ember csodálja. Az egriek büszkék rá, csak… még mindig van némi zavaró tényező, mely ebben mindenáron akadályozni akarja a hétköznapok kisemberét és a város kiváló polgárait egyaránt.
Van egy erő Egerben, mely soha nem nyughat semmi értéktől, élete célja a rombolás, a valódi értékek tönkretétele, hogy aztán helyükbe ültesse – erőnek erejével – a saját, értéknek vélt kacatjait. Érthető, sőt még meg is érthető, hogy a bennünket körülvevő világ kétpólusú, a fehér mellett ott sötétlik az árnyék feketéje, a jó mögött ott settenkedik a gonosz, a szép mellett elhalványul a rút, de arra még talán soha nem volt példa az emberiség történetében, hogy a silányság tűnjön győzedelmesnek az értékek ellenében. Valójában nem is tudjuk elhinni, hogy ez így van, így lehet, mint ahogy az is felfoghatatlan, hogy ez a józan többségnek ne szúrjon szemet, s hogy a kiválónak tartott dolgokat ne legyen, aki megvédelmezze.
A Makovecz-uszoda mindig szívesen látott vendég lapunkban, de örülnénk, ha immár az eddigieknél jobb és pozitívabb kicsengésű hírekkel örvendeztethetnénk meg a Kedves Olvasót, aki talán nem is érti, miért ennyire fontos ez nekünk.
 |
| fotó: H. Szabó Sándor , illusztráció |
Előző számunkban felkértünk mindenkit, aki velünk együtt az igaz értékek dominanciájára vágyik, tiltakozzanak Makovecz Imre művének megcsúfolása ellen. Nos, a város vezetőségének, mely az uszodát működtető kft-nek kizárólagos tulajdonosa, annyira fontos az egri polgárok véleménye, hogy az uszoda óratornyában a “beharangozott” kaszinót már meg is nyitotta. Hiába hívtuk fel a figyelmet rá, hogy keresztény jelképekből nem illik gúnyt űzni, az erre illetékesekben csak nem akar kifejlődni semmiféle affinitás a művészi értékek iránt, marad a vulgáris szemlélet, melynek áldatlan hatására Eger történelmi belvárosa egyre silányabb képet mutat. Rányomja bélyegét az a szemlélet, melynek a pillanatnyi haszonszerzés egyetlen koncepciója, és amelynek hatására minden üzlet, intézmény sorra kiszorul a belvárosból, s maradnak az alcímben felsoroltak, kifejezve mindazt, amit az újgazdag réteg még képes kifejezni, azaz hogy náluk minden változatlan… a fejekben és a szívekben egyaránt…
Oknyomozó körútra indulunk, s legelőször megtekintjük a “kaszinót”, mely az uszodához tartozó üzleti blokk részeként próbál üzemelni, mintha az ott szerzett bevételek esetleg legalizálhatnák azt a primitív prekoncepciót, melyet a nemtelen intézmény kifejezhetne, ha lennének ehhez épületes mondandói…
A délelőtti órákban a kaszinóban a személyzeten kívül senki nem tartózkodik, csupán egy termetes mezei poloska várakozik a kapun, talán bebocsátásra várva. A kaszinóban semmiféle olyan berendezési tárgy vagy utalás nincsen, amely kaszinóvá tenné a csöppnyi helyiséget, ahol Makovecz Imre eredetileg kávézót tervezett. Benne üldögélve ki lehetne látni az utcára, emeleti részéről pedig az uszodára. Csemetéikre várakozó szülőknek ideális hely volna, de hát azok a fránya ellenkező emberszabásúak ezt nem tűrhetik. Mit nekik Makovecz és az ő művészi álmai, majd ők bunkót fognak és lesújtanak rá, hadd bosszankodjon egy kicsit! Az ablakokon “természetesen” nem lehet kilátni, mivel minden el van sötétítve.
Az emeleti presszó teraszáról ki lehet nézni, de egyetlen szál virág sem dekorálja (miért is, hiszen az odaillene?!), vannak viszont matricák és reklámok, ha az intim hangulatú belső udvarra tekintünk. Az úszók feje fölött óriási reklámtáblák éktelenkednek, köztük a polgármester lapjáé, nehogy valaki valaha elfeledje, ki volt az, aki már eleve ellene esküdött, és a szavát adta, hogy mindent megtesz majd, hogy megakadályozza a felépítését.
A földszinti helyiségben, mely a “kaszinó” lenne, játékautomata játékautomata hátán. Szűk utacska vezet köztük, jelképezve, hogy ugyancsak beszűkülnek azoknak útjai, akik az efféle narkóra rászoknak. S hogy kiket várnak ide? Ugyan kik szokták a játéktermeket látogatni? Elhanyagolt, elidegenedett iskolás gyerekek, otthonról kapott vagy “szerzett” zsebpénzükkel, egyre elkeseredettebben próbálkozva a többnyire “megbuherált” gépekkel, melyek természetesen kizárólag a gazdáiknak hajlandóak dolgozni, pénzt szerezni.
Makovecz Imre harangtornyának megépülése egy darabig bizonytalan volt. Az időközben Corvin-láncra érdemesült művész eredeti elképzelése szerint ez az épületkomplexumhoz képest kicsinyke építmény igen fontos szimbólum. Talán nem minden egri tudja, miért kaptuk ezt ajándékba.
A betonburok, mely a tornyot övezi, szétreped, és belőle kiemelkedik a barokk tornyocska. “Szándékom szerint a város történelmi, katolikus jelképe – mondta róla Makovecz Imre. – A barokk torony megszabadul az őt fogva tartó, őt bezáró betonhéjból. Azt akarja hirdetni, hogy az idegen uralomnak vége. Eger története folytatódhat:” Nos, ennek ismeretében már nem nehéz megérteni, miért fáj ez a hitetlenséget és gyűlöletet hirdetőknek. Vannak, akik nem hisznek a lejárt történelmi korszak végében, sőt erőltetik a folytatást.
Nos, mi ezt értjük. De elfogadni soha nem fogjuk!
Renn Oszkár - AGRIA.HU / hnaplo 2001.
Megjegyzés küldése