2017. június 2-3-4-én mutasd a fesztivál karszalagod és 10% kedvezményben részesülsz a felnőtt, diák/nyugdíjas és az egri jegyből! Gyere és töltődj fel buli után!
Az Egri Termálfürdő 1932-ben nyitotta meg kapuit. Magyarország egyik legszebb, legismertebb fürdőhelye. Az 5 hektáron elterülő parkfürdő a gyógyulni, sportolni és szórakozni vágyók Paradicsoma!
A fedett-nyitott vízi élménysziget 13 medencével, sportpályákkal, játszótérrel és a Török Fürdőbe közvetlen átjárási lehetőséggel rendelkezik. A Vendégek egész évben modern körülmények között élvezhetik a radonos gyógyvíz illetve kénes termálvíz jótékony hatásait.
A Termálfürdő északi felén inkább a gyógyvizes, csendesebb fürdőző funkciók telepedtek meg, míg a déli területen, a gyermekbarát, fiatalosabb strandolás kapott helyet. Az Egri Termálfürdőben több védett növényfaj is él, közöttük a több mint 250 éves keleti platánfa, melyet 2012-ben Magyarországon, 2013-ban pedig Európában is az Év Fájának választottak.
forrás: http://termalfurdo.egertermal.hu/
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
