0
A hetvenes-nyolcvanas években kétségkívül Eger volt az egység lelkiségének egyik termőtalaja Magyarországon. Erre az időszakra gondolnak vissza néhányan, akik tanúként és szereplőként élték meg ezt a korszakot.

Eger Magyarország egyik legszebb, ősi, műemlékekben gazdag városa. Az egri medencében és az azt övező hegyes vidéken már a honfoglaló magyarság is megtelepedett.


Eger 2007-ben, Fotó: Sudár Balázs Eger létrejötte Szent István nevéhez fűződik, mert a tíz püspökség egyikét itt hozta létre, és már a korai középkorban jelentős helyet foglalt el a magyar városok sorában. A tatárok feldúlták, felégették, de elvonulásuk után hamarosan megindult az élet, és a XIV-XV. században elérte fejlődésének csúcspontját.




Mátyás király uralkodása újabb fejlődést hozott a település életében, de a mohácsi vész után szomorú időszak következett be. Dobó István várkapitánynak és maroknyi hadinépének sikerült megvédeni a várat, sőt, ezáltal Észak-Magyarországot is a terjeszkedő török birodalomtól, de később már az idegen zsoldosok feladták, így közel száz éven keresztül a török lett az úr. Kiűzésük után Egert a császári kormányzat kincstári birtoknak tekintette és szabad királyi várossá nyilvánította.




Eger 2007-ben, Fotó: Sudár Balázs II. Rákóczi Ferenc fejedelem többször tartózkodott a település falai között, és itt volt a főhadiszállása. 1705-ben Egerben keltezték, habár nyomda híján nem itt nyomtatták az első magyar hírlapot, a Mercurius Veridicust.

Eger életében a XVIII. század a virágzás, a fellendülés korszaka, kialakították a ma is látható barokk városképet számtalan épülettel, mint például a líceum, a minorita templom, a kispréposti palota, a nagypréposti palota, a vármegyeháza, a szerb templom. Ekkor érte el virágkorát a szőlőkultúra is.

Eger 2007-ben, Fotó: Sudár Balázs  1828-ban hozták létre az első magyar nyelvű tanítóképzőt és néhány évvel később épült meg neoklasszikus stílusban Hild József tervei alapján a bazilika, Magyarország második legnagyobb temploma.

Eger történetéhez hozzátartozik néhány helyi specialitás. Ilyen a világszerte ismert egri bikavér, a csekély alkoholtartalmú egri víz, és a radioaktív tartalmú hévizek. Ami a jövőt illeti, a rendszerváltás óta egyre világosabbá válik, hogy meg kell találni a város ősi múltjához igazodó fejlődési irányokat. Ezek pedig: az idegenforgalom, a szőlő- és borkultúra, valamint a kulturális élet továbbfejlesztése.

Fotók: Sudár Balázs

Közösség

A hetvenes-nyolcvanas években kétségkívül Eger volt az egység lelkiségének egyik termőtalaja Magyarországon. Erre az időszakra gondolnak vissza néhányan, akik tanúként és szereplőként élték meg ezt a korszakot.

Még gimnáziumba se jártam, amikor kapcsolatba kerültem olyan fiatalokkal, akik folyton vidámak voltak, és rengeteg tapasztalatot mondtak arról, hogyan élnek meg a mindennapjaikban egy-egy mondatot, amit az evangéliumból választottak ki. Ennek újszerűsége teljesen elbűvölt, lelkesen jártam közéjük.




Buzgón jártam a hittanokra, minden nap a reggeli misére, ahol a bejárati ajtónál körbe állva mindenki mesélt az előző napjáról, és arról, hogy ma mi vár rá. Így ismerkedtünk meg egymással. Szinte minden hétvégén kirándultunk a Bükkbe, a fiatalok egy csoportjával jártunk az idősek otthonába és a kórházba, hogy sokakat meghallgassunk és gitáros énekléssel, apró ajándékokkal mosolyra fakasszuk az elesett, beteg embereket.

Igazi közösségé váltunk, jól ismertük egymást, részt vettünk egymás életében később is: esküvők, keresztelők, temetések, házépítés, költözés, szüret és egyebek alkalmával. A mai napig sok barátom abból a társaságból való.

Kincsünk ma is a kéthetenkénti életigekör, ahol megosztjuk egymással az élményeket, hogyan találkoztunk az életünkben Istennel, Jézussal a felebarátban vagy az örömben és a fájdalomban.

Tanárként sokféle munkát végzek, és mindig emberekkel dolgozom. Akár pici gyerekeket tanítok beszélni, akár egyetemistákat, hogy jobban fejezzék ki magukat. Egy vágyam van, hogy azt a szeretetet, amelyet folyton megtapasztalok Isten és a közösség tagjai részéről, továbbadjam. Beszédtanárként nemrég különleges lehetőségem nyílt felajánlani szolgálatomat az egyháznak. A szeminárium kispapjainak tartok órákat.

Hallgassuk meg, mit mond Mándy Zoltán atya, a Bazilika plébánosa ugyanerről az időszakról:

„Az ifjúsági hittan beindulásával, a hetvenes évek végén Egerben elkezdett egy ifjúsági közösség szerveződni. Ez a közösség egy pici, de jól látható fényt hordozott, amely mások figyelmét is felkeltette, és más városokból, településekről is eljöttek ide. Egy idő után ezekből az összejövetelekből alakultak ki az úgynevezett nyílt órák. Azok vettek rajta részt, akik úgy érezték, hogy az evangéliumot közösségben akarják megélni.

Kispap koromban részt vettem a Tomka Ferenc atya vezette ifjúsági lelkigyakorlatokon az Eger környéki kulcsos-házakban. Ezeknek az együttléteknek a célja a lelki képzés mellett elsősorban az volt, hogy magunk között tartsuk Jézust.




Szerettem volna papként is megvalósítani azt a közösséget, amelynek örömét, fényét magam is megtapasztaltam. Így kezdtem el célzottan az ifjúsággal foglalkozni. Ebben jó eszköznek tűnt az élet igéjének élése, megvalósítása a mindennapokban. A fiatalok lelkesek és elkötelezettek voltak. Örültek, hogy az evangélium szellemében tehetnek valamit.

Aztán az Érseki Irodába kerültem, ahol kevés lelkipásztori lehetőségem volt. Szinte csak hobbyként vezettem egy ifjúsági hittant Felsőtárkányban. Nagy örömömre szolgál, hogy az akkori résztvevők közül sokakkal most is kapcsolatban állok, és akik között pap és hitoktató is akad.

Jelenleg plébános vagyok, de most is ugyanaz a célom: a plébániámon szeretném megvalósítani a keresztény közösséget. Emlékezve Chiara Lubich és első társai tapasztalatára, úgy éreztem, hogy a szegények felé kell fordulnom. Az előző plébániámon elindítottam egy hajléktalan melegedőt, ezen pedig több éve elkezdtünk egy szegénykonyhát, ahol naponta 100-120 ember tud leülni kétfogásos meleg ebédhez. Az egyházi intézmények menzájáról és két-három jó szándékú vállalkozó segítségével gyűjtjük össze a kiosztásra kerülő meleg ételt, és kicsit feljavítva tálaljuk.

Annak idején, papi életemhez ezt az igét választottam mottóul: »Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret minket, és hittünk benne.« Azt gondoltam, hogy ez az ige mindig a Szeretet-Istenre fog figyelmeztetni, akinek az irgalmában naponta megújulhatok. Később, egy másik fordításban azt olvastam, hogy »megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk«, és azóta tudom, hogy Isten általam akarja szeretni az embereket. Ha akármilyen apróságot sikerül szeretetből tennem – ápolni kilencvenkét éves édesapámat, rámosolyogni egy hajléktalanra, vagy segíteni komoly anyagi nehézségekkel küzdő barátaimat, híveimet –, az mindig egy örömteli megnyilvánulása Isten bennem élő szeretetének.”

Nyílt órák 
Fábián Zsuzsanna fotóalbumábólTomka Ferenc atya, aki a hetvenes-nyolcvanas években, Egerben a Hittudományi Főiskola tanára volt nem csak a szemináriumban adta tovább fáradhatatlanul az egység lelkiségét, hanem gimnazistákból, főiskolásokból és felnőttekből álló csoportoknak is, amelyek idővel felkeltették szinte az egész ország érdeklődését. A rendőrségi megfigyelés ellenére a létszám csak nőtt, és mivel minden érdeklődő részt vehetett, a nyílt óra elnevezést kapta. Elsősorban a havi életigével kapcsolatos tapasztalatok kerültek megosztásra ezeken a kéznapos találkozókon, ami által a közösség növekedett Egerben is és mindenhol, ahová a résztvevők elvitték ezt a lelkiséget.

Balogh Gyula atya villant fel egy pillanatot a körülötte kialakult csapat életéből:

„A szeretet leleményessé tesz bennünket. Közösségünk egyik tagja, aki már nyugdíjas tanár, felajánlotta, hogy szociálisan nehéz helyzetben lévő gyerekeket korrepetál. Ennek a szeretetnek, a korrepetálásnak az is szépsége, hogy egyben lépést jelent a cigányság felé. Ez az akció öröm a gyerekeknek, öröm a testvérünknek, és öröm a közösségünknek is. Kezdetben a gyerekek családjának is hihetetlennek tűnt, hiszen a szeretet évtizedes falakat döntött le.”

Bozsik Márta gondolatai a megélt életből fakadnak:

„A gyümölcsöző, sok embert Isten felé elindító élet után Tomka Feri atyát elhelyezték Budapestre. Többen végeztek a főiskolán, a gimnáziumokban, és nagyvárosokba mentek továbbtanulni, űrt hagyva maguk után. Egy kis csoport azonban Egerben maradt. Nehezen találtuk az utat, hogyan tovább. Néhányan rendszeresen találkoztunk és megértettük, hogy az Istennek odaadott életünket nekünk, hívőknek, a világban élőknek kell továbbadni. Az ige élése fontos maradt. Sokáig, éveken keresztül, csak páran találkoztunk kéthetente, hogy elmondjuk tapasztalatainkat, hogyan tudtunk szeretni, Isten milyen módon van jelen az életünkben.

Isten irgalma olyan nagy irántunk, hogy fájdalmakat, nehézségeket, különbözőségünket legyőzve mindig meg tudjuk újítani egymás iránti szeretetünket. Eddig is ez adott erőt lépésről lépésre utunkon. Megértettük, hogy egyedül Isten és az Ő akarata a fontos, kölcsönös szeretetünknek Ő lett az alapja. Ha hibázunk is, hamar felismerjük, és rögtön újrakezdünk.

Mára kialakult bennünk egy újfajta vágy, hogy Jézus új módon szülessen meg, és legyen jelen közöttünk, és ez egészen új távlatokat nyit.”

Marton Sándor még a gimnazista csoport tagja volt, és a közösség élő tagja családjával együtt a mai napig. Röviden így emlékszik vissza az elmúlt több mint harminc évre:

„Nekünk, egrieknek nagy örömet jelentett, hogy elindultunk az ige élésével egy olyan úton, amelynek az volt a célja, hogy mindnyájan egyek legyünk. Az egri csoporttal időseket gondoztunk, siketek intézetébe jártunk, szinte minden nap találkoztunk, hogy közös elhatározásokat tegyünk, és elmeséljük egymásnak, hogyan sikerült ezeket megvalósítani. Bár kockázatos volt, de elhívtuk rokonainkat, osztálytársainkat is. Sokan kerültek így közel Istenhez, megtértek, és élték az élet igéjét.

Ezek az élmények olyan gyökeret, magot jelentenek még ma is, amihez mindig vissza kell térnünk, hogy hiteles keresztények legyünk. Az egri közösségből többen a Fokoláre Mozgalom elkötelezett tagjai lettek. Amikor aztán kevésbé virágzó időszakok következtek, akkor is tudtuk, mit választottunk, és megértettük: csak együtt tudunk továbbhaladni. Tudtunk újrakezdeni, hogy új szemmel, semmit el nem várva nézzünk a testvérre. Így konkrétan is segítünk egymásnak vagy éppen közösségünk fiataljainak.”

Fábián Zsuzsanna

Új Város – 2011 július-augusztus

forrás: ujvaros.eu

Megjegyzés küldése

 
Top