0
 „Hol jó bort érzek, betérek;
Ne térnék hát Egerbe?
Ha ezt a várost elkerülném,
Az isten is megverne.”
Petőfi Sándor
Illusztráció: Marcsa Arnold

Szépasszonyvölgy az a hely, amit ha Egerben vagy Eger környékén járunk, akkor szigorúan tilos kihagyni. Már több mint egy emberöltő óta a város és egyben Heves megye legnagyobb összefüggő borospincés területe. Több mint 200 vendéglátóegység található a területen. Eger e része országosan nagy hírnévre tett szert, köszönhetően a helyi boroknak, borkülönlegességeknek.


A helyi borászok nagy odaadással és szenvedéllyel készítik boraikat. A völgy hangulatához hozzátesz a tűzrakókkal és szalonnasütőkkel „felszerelt” park a pincék között és a szabadtéri színpad is. A hangulatosabbnál hangulatosabb italkimérések pedig elengedhetetlennek számítanak itt. A legtöbb helyen egy teraszt találunk a pince előtt, így a szabad levegőn is elfogyaszthatjuk a borunkat, de természetesen a pincékbe is be lehet menni.


Elképesztő látványt nyújtanak a pincék. Amikor belépünk egybe, akkor egyből egy másik világban érezzük magunkat. Aki már járt pincében életében, az tudja, hogy hideg van bent, aki pedig járt már borospincében az azt is tudja, hogy erőteljes borszag csapja meg az embert belépéskor. Ez itt sem volt másképp. Azonban azt tudni kell, hogy Szépasszonyvölgyben leginkább látványpincéket találhatunk. Bent hagyományos boroshordókat csak kevés helyen találunk. A legjellemzőbb a folyóbormérés, illetve a palackozott bor árusítás, – szemtanúi voltunk, ahogy egy kisebb tartálykocsiból szivattyúzzák át a bort egy csövön át a pince raktárhelyiségébe-. A hagyományosnak mondható fahordóból való csapolással csak egy helyen találkoztunk.

A sok hivalkodó pince közt egy gyöngyszemre bukkantunk. Egy abszolút visszafogott helyre találtunk. Tulajdonképpen csak egy ajtó volt a domboldalban, az ajtó felett egy táblával, amin az Arnold pincészet felirat állt. Az ajtóban ülő öregúr ugyan a nevét nem, de azt elárulta, hogy ő a pince borásza és válaszolt is néhány kérdésünkre.
A helyszínre felkészülten érkeztünk, és már előzetesen rátaláltunk egy népszerű cikkre, ami a három legjobb pincét mutatja be. Többek között erről is, illetve az oldal negatív kommentjeiről is kérdeztük Sike Lillát, a Sike borászat munkatársát.

Tovább kutattunk kicsit hogy mitől is olyan az egri bor amilyen. Több borászt és pincénél dolgozót is megkérdeztünk. Végül arra jutottunk, hogy az egri borok azért térnek el a többitől, mert a helyi mikroklíma valamint a környező talaj eltér a többi borvidékhez képest. Ezek okozzák azt, hogy a helyi borok kicsit savasabbak és karakteresebb az ízviláguk, különösen megfigyelhető ez a fehér boroknál, de kellemes vörös borokat is létre tudnak hozni.
A helyiek egyik nagy kedvence a helyi Leányka és Bikavér mellett az Egri Csillagok. Ezeket a helyi borokat mindegyik pince másképp kezeli, főként a Csillagokat, hiszen az egy házasított bor, ami azt jelenti, hogy több mustot vagy bort kevernek össze a létrehozásához, ez a hozzáértők szerint igen kellemes ízvilágot tud létrehozni.
Az Egri Bormíves Céh egyesület -ugyan száz év késéssel-, de létrehozta az Bikavér fehér párját.  Ennek bemutatóját 2011-ben tartották a Magyar Tudományos Akadémia épületében. A borvidékre jellemző fajták házasításával készülő fehér bort több pincészet is bemutatta.
Kíváncsiak voltunk, hogy milyen véleménnyel vannak az emberek a völgyről illetve az egri borvidékről, ezért felmérést végeztünk. Megkérdeztünk néhány turistát, hogy melyik kedvenc borfajtájuk, melyik borokat szeretik leginkább.


Egy bormámorban úszó fiatalemberrel is találkoztunk. Elmesélte, hogy családi szokás náluk Szépasszonyvölgy meglátogatása. Az apja vette rá, hogy nézzék meg az egri borokat, így eljöttek. Ugyan előszőr járt itt, de azt mondta, hogy feltétlen visszajön a későbbiekben.

A pincéket bejárva még egy dologra figyelmesek lettünk. Szinte mindenhol valami különlegességgel próbálnak még több vendéget szerezni. A pogácsa és zsíroskenyér a legnépszerűbb, de ezen kívül találtunk még olyan termékeket különböző pincéknél, mint például a birsalmasajt, borzselé, borlekvár és szőlő szörp. Az egyik helyen lepényt készítettek, oda is mentünk és feltettünk néhány kérdést a pincében dolgozó hölgynek.



Ugyan mi csak néhány órát tudtunk eltölteni a pincék között, de véleményünk szerint a hangulat meseszerű volt, a Szépasszonyvölgy feelinget teljesen átéreztük. Aki meg szeretné látogatni a helyet az feltétlenül több estét is szánjon rá, lehetőleg hétvégén, hiszen a helyben dolgozók állítása szerint ilyenkor nagy az élet, legtöbbszőr éjfélig, vagy tovább boroznak a borkedvelők.
Az összeállítást készítette: Kovács Virág, Niver Patrik, Marcsa Arnold
Köszönjük szépen az együttműködést a Grafikk csoportnak


MEDIATOR.HU  ,, 2016.

Megjegyzés küldése

 
Top