Arany János 1817-ben, kétszáz évvel ezelőtt született, ezért idén számos programmal készültek, melyekkel felelevenítették munkásságát.
A Bartakovics Béla Kulturális Szövetség elnökével, Somodyné Jámbor Ildikóval a csütörtök délutáni Arany versmondó verseny előtt beszélgettünk.
Elmondta: a diákoknak kötelező verset is kellett szavalniuk a költőtől: az Epilógust vagy Toldi első énekéből egy választott részletet. A másik, szabadon választható vers lehetett egy Arany vers, vagy olyan mű, amit a költőről, a költőhöz írtak.
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
A Bartakovics Béla Kulturális Szövetség elnökével, Somodyné Jámbor Ildikóval a csütörtök délutáni Arany versmondó verseny előtt beszélgettünk.
Arany János szülőháza Nagyszalontán
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
