0

Több száz évre, ­valószínűleg a török időkre vezethető vissza az ostorosi, úgynevezett „csúnyamunka” eredete, ami az idő előrehaladtával egyre rosszabb állapotba kerül.

A már-már műemléknek számító építmény megmentésére ­mihamarabb több millió forintra lenne szükség, a település önkormányzata azonban ezt önerőből nem tudja előteremteni.

A csúnyamunka egy körülbelül három és fél méter magas, és ugyanilyen széles építmény, amely feltehetőleg az 1400-as években épült Ostoros­ területén. Funkciójáról számos legenda kering, van, aki szerint obszervatórium, azaz csillagvizsgáló volt, de alagutat is feltételeztek alatta, amely az egri várhoz vezetett egykor.

Régészeti kutatómunka és feltárások híján csak feltételezések keringenek, ezek szerint három funkciót tölthetett be az objektum – foglalta össze Molnár ­Lajos nyugalmazott iskolaigazgató a csúnyamunka lehetséges funkcióit.

– Az első verzió szerint az építmény egy megfigyelőhely lehetett az egri vár katonái számára, mivel a tetejéről anno egészen a Tiszáig el lehetett látni, tehát jól láthatták a török sereg mozgását. A második, ám legvalószínűtlenebb verzió, hogy a törökök építették azért, hogy rálássanak az egri vár feletti területre, alatta pedig vájtak egy alagutat, amely a vár alá vezetett. Az utolsó teória szerint obszervatóriumnak épült, erre a bejáraton ­kívüli öt apró nyílásból lehet következtetni
Hozzátette, mindez azonban csak teória, hiszen soha nem végeztek régészeti kutatást az építmény területén.

Fotó: Berán Dániel

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top