A közgyűlés úgy döntött, idén ismét a felsővárosban lesz a városi műjégpálya, amit az óvodás- és iskoláscsoportok reggel nyolc és délután kettő között ingyenesen használhatnak.
Az Egri Úszó Klub számára a zavartalan évzárás érdekében ötmillió forint segítségről határoztak, amit a jövő évi támogatásból előlegeztek meg a klubnak.
A városvezető a parázs vitát kiváltó, a vármúzeumért felelős önkormányzati biztos kinevezéséről is szót ejtett. Aláhúzta, nem arról van szó, hogy megszűnt volna a bizalom a vármúzeum jelenlegi igazgatója iránt, a vár jövőbeli pozicionálása miatt van szükség a biztosra, aki egyfajta koordináló, segítő feladatot lát majd el.
borítókép - femina.hu
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
