Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜


Két héttel a 2018-ra elválasztott negyedmesterek avatása előtt, a Szent Hedvig Kollégium ebédlőjében tartotta meg disznótoros vacsorával egybekötött tisztújító közgyűlését az Egri Ferálymesteri Testület.

A város legnagyobb lélekszámú civil szervezete igazi szeretetszövetség – hangsúlyozta Várkonyi György főkapitány, hozzátéve, hogy az egymás iránt érzett önzetlen szeretet az, ami egyben tartja ezt a több száz egri férfiúból álló testületet.

A negyedmesterek számára egyetlen mérce létezik: a becsület és a tisztesség – tette hozzá a negyedmesterség intézményét 1996-ban újraélesztő vezető, akinek – csakúgy, mint a vezetőség többi tagjának a mandátuma lejárt.

Ezért a közgyűlés feladata volt, hogy új vezetőséget válasszon, illetve megerősítse tisztükben az eddigi irányítókat. Nagy meglepetés nem is született, hisz – a közös döntés értelmében – a főkapitányi teendőket a következő időszakban is Várkonyi György látja el, a lelki életért felelős vicekapitány Buda Péter atya, míg a világi alkapitány továbbra is Oláh István lesz.

Ugyancsak tisztségében marad Lukács Tamás tárnokmester és Cseh István zászlóőr. Szeleczky János eddigi kancellár lemondott, helyére szavazattöbbséggel, négy jelölt közül Juhász Lászlót választották.

A fertálymesterek újjáválasztott vezetői: 
Lukács Tamás tárnokmester, Várkonyi György főkapitány, Oláh István alkapitány és Cseh István zászlóőr

borítókép - Huszár Márk (illusztráció)

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
 
Top